FOLKSTONE – FolkStone

Kiadó: Fuel Records

Weboldal: www.folkstone.it

Kiadás éve: 2008

Stílus: Medieval Folk

 

 

 

Két olasz hölgy és hat úr alkotja a 2005 óta létező Folk Stone csapatát. A választott zenekarnév igen beszédes, gyaníthatóan senkinek nem kell magyarázni, hogy mit is akarnak játszani. Talán még a névnél is beszédesebb a társaságról készült csoportkép, mely a myspace oldalukon is látható. Olyan koszos, középkori hangulata van, hogy az nem akármi. Jobbára ezt a hangulatot igyekeznek megteremteni dalaikban is.

A CD igényes digipak formátumban jelent meg a zenéhez passzoló borítóval, 16 oldalas, fotókkal, szövegekkel megspékelt booklettel. Érdekes, hogy a promolap megemlíti az introt és az outrot is, azonban egyik sincs feltüntetve sem a dallistában, sem az elvileg bolti verziójú CD füzetben.

Dudás, hárfás (lantos?) introval indul az album, mely rögtön az elején megteremti a folkos atmoszférát, a középkori, lovagvári hangulatot. Az intróból a fúvósok mellé berobbanó torzított gitárokkal és dobokkal érkezik a lendületes Folkstone. Végig fülbemászóak a dallamok, együtténeklős a refrén és akad benne egy kis szaggatott riffelésre és zongorára épülő középrész is. Kiváló kezdés! Az introhoz hasonló dudákkal nyit és zár a középtempós és gyorsabb részek váltakozására épülő, dzsungább gitártémát és tamjátékot is hozó Briganti di Montagna.

Ritkán hallani magában a gitárt a Folk Stone zenéjében, egyik ilyen alkalom a Rocce Nere eleje, mely tipikus metal témát bontogat, elég koszos hangzással. Gallopozós jellegű alapok, mély tónusú, kozák atamán kórust idéző vokálok, sípot, furulyát, zongorát megszólaltató betét és kétlábgépes, zakatolós zárás jellemzi még a dalt.

Dobolással, harcba/táncba hívó kiáltással indul a lassabb, vánszorgósabb, instrumentális Avanti, melyben dudák, sípok épülnek egymásra s a végére fel is pörög kicsit. Az ének nélküli részeknél kelta harci induló jelleget ölt az In Taberna, mely a refrénben azért alkalmazkodik a szövegi tartalomhoz, a kocsmához és a borhoz, jófajta mulatós rock nótává válik.

Sok zongorával átitatott, férfikórusokkal jól színezett dal az Oltre il Tempo. Ragadós refrénje és jól eltalált, mondhatni szokásos dobos, dudás betétje emeli ki a Con Passo Pesante-t a többi közül. Jól felépített, riffeléssel és énekkel induló, kiváló refrénű dal a Lo Stendardo, melyben külön említést érdemel a lassan hömpölygős vokális téma is.

Pattogós dobbal felpörgetett dudajátékkal kezd és arra is alapoz az Igni Cena, ami a Schelmis nevű német banda egyik nótájának feldolgozása. Táncra késztet benne a gyors rész, biztosan jól lehet rá ropni, sőt az embernek kedve támad némi halandzsás gajdolásra is.

Már-már technikásnak nevezhető, kissé thrashes riff is felbukkan az egyébként elég dallamos és emlékezetes témákból építkező, energikus Alza il Corno-ban, melyet légies, hárfás outro vezet le a lemez végén.

Általában középtempós, jobbára bólogattatós, lábat mozgatós, egyszerű alapanyagokból főzött, epikus, hősi énekeket és/vagy kocsmai hangulatot idéző muzsika, izgalmas hangszerekkel, elsősorban dudával és hárfával fűszerezve. Az extra hangszerek jól teremtik meg az ódon hangulatot, a középkori atmoszférát. Az ének inkább a középmagas és a mélyebb tartományokban mozog, és ahol kell karcos. A dalok lüktetése, pulzálása, a dudák harsogása gyakran hívja táncba a hallgatót, kelt bulizós kedvet. Azt vártam, hogy az olasz nyelv – ami például a zenekar által használt hangszerek pontos megfejtését lehetetlenné tette számomra – sokkal zavaróbb lesz majd a dalokban. De nem. Az együtténeklésre ugyan még gyúrni kell, de működik a dolog.

SAMPLE:
MySpace link

Tracklist:

1. Intro
2. Folkstone
3. Briganti di Montagna
4. Rocce Nere
5. Avanti
6. In Taberna (In Vino Veritas)
7. Oltre il Tempo
8. Con Passo Pesante
9. Lo Stendardo
10. Igni Cena (Schelmish tribute)
11. Alza il Corno
12. Outro

Pontszám: 7.5

Kapcsolódó cikkek

FolkStone Interjú

Davkov

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár