FOREST STREAM – The Crown Of Winter

Kiadó: Candlelight

Weboldal: www.forest-stream.com

Kiadás éve: 2009

Stílus: Black / Gothic / Doom

 

(scroll down for English Version)

 

Feltételezem nem sok olvasónk ápol tartós kapcsolatot a Moszkva környéki siratókkal. Magam is az újdonsült ismerkedők táborát gyarapítom, noha anonimitásuk valamelyest indokolt, hiszen a 14. évét taposó zenekar nem túl termékeny időszakot tudhat maga mögött. Materiális formában ez két demo-t és – kritikám apropóját is beleértve – két nagylemezt takar, kiegészítésképp pedig a Without God című feldolgozás nótával képviseltették magukat egy 2006-os Katatonia tribute anyagon. Átnyálazva a biográfiát kiderült, hogy átestek néhány kellemetlen incidensen, így ez abszolút bocsánatos bűn, főleg, hogy minőségi munkát kínálnak idei kiadványukkal. Íme a Candlelight új üdvöskéje.

Ha annyit mondok, hogy a dalokat elvontság, magány és hívogató depresszív hangulat uralja, mindenki könnyedén kitalálhatja, hogy a magunkbafordulást és elzárkózást leghitelesebben prezentáló doom zene karaktere áll a háttérben temetői, rongyos gúnyájában. A stílust azonban nyers agresszióval impregnálják, a hallgató tudtára adván, hogy nem kizárólag kesergő, komor közeggel kell majd farkasszemet nézni. Így a nyomasztó légkört esetünkben nem csak a dobok egysíkú csuklása erőlteti, hanem megejtenek kétlábgépes sortüzeket is, amik hol gyorsabb, hol mérsékeltebb blastbeat-ekkel egészülnek ki. Hiperaktív riffözönre persze ne számítsunk, de a bárdisták (Omin és Berserk) is ízesen pengetnek, ha pedig szükségét látják, fájdalmas melódiáknak adnak életet. A kiemelt szerepkörű billentyűk társaságában Elhella, a csapat egyetlen hölgy tagja ugyancsak kiveszi részét a hangulatfokozásból, Sonm énekesről nem is beszélve, ki emocionális előadásmódjával legalább olyan kellemesen hozza a tiszta énekes részeket, mint a hörgés/károgás kombót. Megkímélve ezzel a publikumot a hosszadalmas, unalomig ismételgetett mély fortyogástól – egy szó, mint száz; megadták a módját a dalszerzésnek, mentessé téve ezzel produkciójukat a műfaj átkától, értem ez alatt a monotonitást, valamint a tartós unalom előfordulását. Forest Stream-ék merengése elhatárolódik a stílus betegségeitől.

Hangzás tekintetében is szakítottak a sablonokkal, kicsit más aspektusból közelítették meg a témát, ám ebben az esetben ez nem pozitívumként értendő – hogy a gyengécske sound anyagi körülményekből kifolyólag alakult e így, vagy szándékos húzás, nem tudom, de elég zavaró ez a ‘visszhangos’ megszólalás. Ennek dacára, képileg hibátlanul ábrázolták a lemez mondanivalóját. A jégbetört, zátonyrafutott hajó talán pont életünk mélyrepülésével hivatott szembesíteni minket. Doom zenéről lévén szó, az egy órás hossz is még a tűrőképesség határán belülre esik, bár lefaragva néhány teátrálisabb részt, még inkább vérpezsdítő lehetett volna az összkép. Továbbá több női ének is elfért volna, ami egyedül a címadóban lelhető fel.
Panaszra azonban így sincs okunk. Van ebben az anyagban spiritusz. Háttérzeneként és odafigyelve is szórakoztató. A sokatmondó címek hűen tükrözik a világra vonatkoztatott nézeteiket – nincs affektálás, álca, csupán makulátlan érzések. Ez a szimpatikus hozzáállás pedig csak növeli alapeszméjük őszinteségét. Magukról a szerzemények erényeiről nehéz egyenként, érdemleges formában szólni, – hiszen kifejlettségükből adódóan mind a nyolc track egy összefüggő képi világot illusztrál – mégis tennék egy próbát az esetleges érdeklődőkre való tekintettel.

Magától értetődő, hogy az efféle hosszú borongások nem adják meg magukat egykönnyen. Türelem kell hozzá. Kezdetben az intro után felcsendülő The Crown Of Winter mozgatja meg az állóvizet. Az addig békés hullámok fokozatosan hömpölygő áramlássá formálódnak, magával sodorva életünk elveszett hajóját a nyílt tenger felé… A Mired-el karöltve húsz perc leforgása alatt, már csak messzi távolból kapálódzunk a boldog lét után. A négyes Bless You To Die képében az elkeseredettség indulattá és féktelen dühvé fajul, ezáltal felszínre tör az emlegetett dobjáték. Néhány pillanat erejéig a nóta hamisítatlan black reszelésbe csap át, kegyetlen cséplések közepette festik le előttünk a mérgezett világ eltitkolt, meggyötört arcát. Hanyatlásunk folytatásaként a The Autumn Dancers visszafogottabb módon viszi tovább a fonalat, ám a The Seventh Symphony Of Satan újfent a pusztításra alapoz. Igazi vérpezsdítő hatással bír ez a periódus. Tovább szelve a habokat a Beautiful Nature ötletes szövegeléssel nyit, majd fültanúi lehetünk a teljes kibontakozásnak. Az utolsó két perc pedig valami eszelősen jó, az album legékesebb mozzanata: harangkongatás után egy szavakkal leírhatatlan melódia fakad ki – valóban felemelő érzés. Utunk végéhez érkeztünk. Életünk útjának végéhez. A zátonyrafutott fadarabbal együtt, elérdektelenedve veszünk homályba. A lét megsemmisülését mélységes gyász övezi körül. Az album befejeztével, ösztönösen megeredő könnycseppjeink testünkkel együtt hullanak porba és vesznek el a sötét végtelenben…

————————

ENGLISH VERSION:

I suppose that not many of our readers are maintaining long-term relationship with doomsters around Moscow. I am also one of the new fans, though the band’s anonymity is kind of justified, as the band, that is in its 14th year of existence is over a rather long but not so fertile term of their career. Speaking in terms of numbers, it means that they are over two demos and two full-lengths; including the one my review is about. As some sort of appendix to these, they have also been covering Katatonia”s Without God on a tribute in 2006. Reading over the biography, it turns out that they have been through some pretty inconvenient incidents, so this lack of records is a forgivable guilt, even more so, if we take the fact that they are presenting some quality work with their recent effort into consideration. So here’s Candlelight’s new star.

If I only said that the songs are characterized by an abstract and beckoningly depressive mood, and a sense of loneliness, everyone was to realize that doom music is responsible for this, standing in the background in its usual, ragged funeral gowns, presenting the feelings of introversion and isolation authentically However, their style is impregnated with raw aggression, letting the listener know, that she won’t only face depressive, gloomy atmosphere here. Thus the overwhelming atmosphere is strengthened by the diversity of the drums: we get some double bass segments, complemented by some fast and some more laid-back blastbeats. On the other hand, we shouldn’t expect a hyperactive flux of riffs , in spite of the guitar players (Omin and Berserk) are playing rather skilfully, and they can give birth to painful melodies whenever they feel need for it. Accompanying the pushed-forward keyboards, Elhella, the only female band member takes an important role in the process of laying the album’s mood. The vocalist, Sonm provides emotional clean vocals just as good as the combination of growling and shrieking, saving us from the lengthy, well-known deep-pitched growls. To put it short, the guys present us with fine compositions, saving their work from the curses of the genre, the monotonity and having the listeners bored too long. Forest Stream”s effort isolates itself from these weak points of the genre.

They have also broken up with the stereotypes regarding the sound: they have tried another aspect, which, in this case is not a positive achievement. I don’t know, whether it’s the consequence of the financial state of the band or it’s intentional, but this ‘echoed’ sound is disturbing. In spite of this, the album’s artwork reflects the band’s message flawlessly. The ship, wrecked on a reef, locked in ice is meant to confront us with the flight of our life diving nose down. As the genre is doom, the one hour long record stays within the bounds of endurance, though by chopping off some of the theatrical parts the output would have been swifter. I could also have got used to more female vocals, as in the case of the title track.
Though we still have no reason to complain. This effort is rather strong. It’s as much entertaining as background music, as it is when listened paying attention. The song titles reflect the bands view of the world truthfully – no affection, no deception, but bare emotions. This sympatric view gets the honesty of the whole production raised to another level. It’s difficult to write about the tracks one by one, for they are illustrating a cohesive concept. However, for the sake of readers, I give it a try.

It’s obvious, that songs like these are not easy to grasp. You’ll need a whole lot of patience. At first, The Crown of Winter stirs up the still waters. The peaceful waves are strengthened to be some sort of flowing deluge; with the lost boat of our lives drifting on it towards the open sea. After 20 minutes, by the end of Mired we are but struggling with the water, trying to swim towards a happy existence. Track number four, Bless You to Die witnesses as bitterness turns to unleashed rage, bringing the drums into the play. For a few moments, the song shifts into pure black grinding, the hidden, anguished face of the poisoned world is painted in front of our eyes. As the continuation of our decline, The Autumn Dancers goes on in a more moderate manner, though The Seventh Symphony of Satan is all based on destruction again. This part is rather refreshing. Cutting the waves further on, we can hear Beautiful Nature, opening with a creative verse, and we can witness its full development. The last two minutes are simply great, the finest move of the whole album: the sound of church bells, then a melody, that is impossible to describe – it’s an elevating experience. We arrived at the end of our voyage. At the end of the journey, that is our life. We drown into the haze along with the wrecked piece of wood. The destruction of being is surrounded by deep mourning. By the end of the album, our instinctively shed tears fall into the dust, together with our bodies, and get lost in the dark eternity…

SAMPLE:
MySpace link

Tracklist:

1. Intro (Feral Magic)
2. The Crown Of Winter
3. Mired
4. Bless You To Die
5. The Autumn Dancers
6. The Seventh Symphony Of Satan
7. Beautiful Nature
8. Outro (My Awakening Dreamland)

Pontszám: 8

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár