FORMLOFF – Spyhorelandet

Kiadó: Eisenwald

Weboldal: myspace.com/formloff

Kiadás éve: 2012

Stílus: Avant-garde Black metal

Brief Sum: The Formloff album wasn’t made for pious people! The mixture of the traditional and experimental mood can disturb even an orthodox believer’s soul restlessness. Strong faithlessness, obsession and last but not least matching mood is necessary to look into the chaotic darkness, to discover the order in the depth. 

A Formloff 2006-ban készítette el legutóbbi és egyben debütáló alkotását. A csapat 2002-ben alakult, és demók formájában az első megjelenésig rendszeresen hallattak magukról. Az idén megjelenő Spyhorelandet-re a kezdeti lendület ellenére hat évet kellett várni.

A csapat lényegében két tagból áll, Marius Sjøli kezeli a legtöbb húros hangszert, és Bernt Karsten Sannerud inkább a billentyűsök birodalmában vandálkodik. A dobosról nem sikerült semmit kiderítenem, csak hallani, hogy valamilyen formában létezik.

A zene, amit játszanak, az avant-garde black metal jelzővel van ellátva és ez tökéletesen körül is írja mivel van dolgunk. Abszolút underground zene és nem is törekszik másra. Nehezen adja meg magát, csak a legkitartóbbak, legelvetemültebbek juthatnak a komor falakon belülre. Nem állítom, hogy ekkor már megnyílik az album, de már barátságosabb lesz. A Nachtmystium neve párszor felmerült bennem, főleg az Assassins lemezük állhat a Formloff tagjaihoz közel. Ez a hasonlat nem alakult ki olyan gyorsan bennem, eleinte csak a záró nóta, a Drokken miatt gondoltam, hisz itt is feltűnik egy szaxofon. De a Formloff sokkal kaotikusabb, kevésbé letisztult, mint az amerikaiak. Később mégis több más ponton is őket hallottam ki, kezdve az első dal gitárzörejes kezdésével. Szerintem hasonló az irány, de a két csapat azért markánsan különbözik. A Formloffban sokkal több a tradicionális blackhez való vonzalom.

A kezdő nóta többnyire középtempóban zakatol, jól kiemelve a verzékben a meseszerű norvég nyelvet. Nem az az első hallásra már ütős nóta, erénye inkább a lassú megismerésben rejlik. A második dal már jóval több gyors résszel büszkélkedik, néha egész komolyan kihallani a basszusgitár játékát, ami azért is érdekes, mert állítólag ebből a hangszerből kettő is hallható a lemezen. Azért a slágeresebb vonalra is van példa, persze csak a zenekar mércéjével mérve. A címadó dal lassan kibontakozó kórusa hamar fix pontja lesz az albumnak. Jó kiindulás a mélyebb rétegek felé. A lassan összeálló nóta megmutatja, hogy a norvégok azért nagy zeneszerzők, és bár a többi dal nem ennyire egyszerű vezetésű a zsenialitás bennük rejlik.

A Faen! a legrövidebb tétel mind közül, mégis benne lakozik mindaz, ami a hosszabb szerzeményekben megtalálható. Szóval semmivel sem direktebb, vagy gyorsabb a többinél. A Mig Og Drit-ben tűnik fel először, legalábbis nekem, a háttérben egy szokatlan szintetizátor hangzás. Leginkább egy régi magyar rajzfilm ugrik be róla, de mondhatjuk azt, hogy olyan mint a 60-as, 70-es évek hangzása. A dal közepén vagy egy leállás, ami az előtte lévő 4 és fél dal lendületét megtöri, előrevetítve ezzel, hogy lesznek itt még komolyabb fejtörést okozó részek is. A nóta vége felé más szokatlan hangszerek is belépnek. Azonosításuk számomra lehetetlen. 🙂

A folytatás, Skævven, jó tekeréssel indít, de már bátrabban veszi ki a részét a szintetizátor, így érdekes hangulatot ad hozzá. Ezeken a részeken szerintem erősebb az elején emlegetett Nachtmystium hatás. Itt sokkal kísérletezősebb a zenekar, mint a lemez első felében. Ez érződik a Kon-Tiki-ban is. Összességében nyugis szerzemény, rengeteg apró ötletből tevődik össze, még egy bátortalan kórus is helyet kap benne. A végső merész csapásig a Den Gamle Jordán át vezet az út, ami megint csak tág teret enged a különböző zenei formuláknak. A kísérletező kedv a záró dalban éri el legszélsőségesebb formáját. Előkerül a szaxofon, sőt önálló szerepet kap, nem csak a háttérből hallani. A zenei határok elmosódnak, a károgást leszámítva nem biztos, hogy már blacknek titulálnánk az itt hallhatókat. Azért a végére helyreáll a rend és úgy fejeződik be a lemez, ahogy egy fekete fém költeménynek kell.

A black metal mindig is a szélsőségekről szól, bátor különös zenei fogásokról. Mikor már szinte szabvány lesz belőle, elveszti eredeti üzenetét, de szerencsére vannak csapatok, akik nem a fő sodorba haladnak, hanem az elvárásokkal mit sem törődve keresik az újabb meghökkentő fogásokat. A Formloff is ezen az ösvényen halad. Zenei elképzelésük persze nem annyira szélsőséges, befogadható, sőt kedvelhető lemez lett a Skyhorelandet. Persze nem adja meg magát könnyen, de én ezt erényként kezelem. Sok hallgatás és kellő hangulat kell hozzá, és akkor elkezd kibontakozni a zenei világ. Számomra a Nachtmystium testvérzenekara lett, hozzájuk képest  ortodoxabb, kicsit vadabb formában keresik az utat. Ha valaki érez magában vállalkozói kedvet, hogy beleássa magát a sötétség kaotikájába, hogy felfedezze a mélyben lakozó rendet, akkor a Formloffban sem fog csalódni.

Tracklist:

1. Det Dritet Som Renner Ut I Ua
2. Harde Ord På Kammerset
3. Spyhorelandet
4. Faen!
5. Mig Og Drit
6. Skævven
7. Kon-Tiki Museet Brenner
8. Den Gamle Jorda
9. Drokkne I Ei Flo Ta Åske

Pontszám: 7

Kapcsolódó cikkek

Hot News: Formloff – Avant-Garde Black Metal Duo Stream New Album In Its Entirety

NorthWar

Hot News: Formloff – Album Info And New Track Unveiled

NorthWar

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár