Lemezismertetők

FROM THE SKY – Antarktika

From The Sky Cover231114

A progressive/extreme szimfonikus metalnak egyre mélyebb gyökerei vannak hazánkban. A legfrissebb hajtások közé tartozik a 2021-ben Tari Szabolcs egyszemélyes projektjeként elstartolt From the Sky, amely a kivételesen lendületes, egyben érzelmes bemutatkozás után nem ült a babérjain, hanem idén év elején megjelentették az Antarktikát.

Első albumuk, a Rex, olyan szuper szerzeményei után, mint a Libera Me, a Sanguis, a Vulcanus, a Hereditas vagy a Nexus elég magasra tettem a lécet a brigáddal szemben. Dalszövegeiben és zeneiségében kellőképpen kemény és merész (több vonatkozásban a Fleshgod Apocalypse, Dimmu Borgir, illetve sokkal messzebbről a Dynazty és a Rhapsody nyomdokain haladó), ugyanakkor a megvalósítás terén számomra hallatlanul érzelmes debütálás mindenesetre a kíváncsiságomat teljes mértékben fenntartotta ugyan, de valamelyest mégis távolabb helyezett a zenekartól, így csak most szántam el magam második nagylemezük ismertetésére. Sajnos bebizonyosodott, hogy távolságtartásom nem volt teljesen alaptalan!

Kezdjük talán a külsőségekkel: az Antarktika borítója hasonló koncepcióban készült a Rex-éhez, ám a hideg színválasztás már jelzi, hogy látszólag itt kevesebb szívszorító melegségre, melankolikus hullámzásra lehet számítani. Az új anyag ehelyett a fagyos múlttal való szembenézésre koncentrál, egyúttal a továbblépésről, egyben új belső szférák felfedezéséről és átéléséről szól. A booklet egyébként igényes, ámbár szokatlan, hogy a dalszövegekből csak részleteket tartalmaz, ami így aforizmaszerű. A dalok számát egyaránt megnövelték, ekként az Antarktika tizenegy plusz két bónusz szerzeményt tartalmaz. Rátérve a produkcióra, zeneiségüket korábban a masszív riffelés, a kellemes szólók, a kíméletlen dobok, a mély morgás és tiszta vokál párharca, no meg persze éteri szimfóniák, valamint a kórus széleskörű használta jellemezte. Ezek együttese szinte ostromolta a hallójáratokat. Ha elért a From the Sky zenei tornádója, garantáltan a lemez végégig nem menekültél előle, csak miután a kakofónia megszűnt, akkor köpött ki ismét a forgószél. Sajnos mindez az Antarktiká­nak aligha sajátossága.

Körös-körül azt olvastam, hogy az előttem heverő, 53 perces szerzemény mennyire letisztult, egységes és kiforrott munka, amit én hajlandó is lennék elfogadni, csak ne élne bennem mementóként a Rex, melyet – túlhajtásai dacára – imádni tudtam. Ott tíz számba sűrítve megtalálható mindaz, ami egy modern szimfonikus extreme metal lemeztől elvárható. Erőteljes, továbbá üt, mar és harap, ahol kell, viszont amikor arra van szükség, ugyanilyen mértékben simogat, sőt néha kényeztet is. Tehát magához láncol, s nem ereszt. Egy teljesen pusztító és dicsőségesen illékony mű, amely bármily hihetetlen, nem valamelyik nagy metal paradicsomban, Svédországban, Lengyelországban vagy Németországban született, hanem nálunk! Disszonáns, mindazonáltal épp emiatt volt abszolút maradandó hatású, a monumentalitás kapuit rezegtetni képes alkotás!

Ezzel szemben az Antarktika a fémes íztől szabadulni próbálva rugdalódzik, toporzékol, de még ha a lendületet itt-ott fel is veszi, a korábbi From the Sky varázst alig teremti meg. A Rexet a legszentimentálisabb pillanataiban sem éreztem nyálasnak, ellenben a jelen korong kapcsán maradtak bennem kételyek azt illetően, mit is hallgatok. A számos jó ötlet ellenére például a korábban domináns billentyűs felhangok hol elvesznek a mixben, másutt üresek és inkább csak díszkíséretként kerülnek alkalmazásra, míg a kórus már csak nyomokban lelhető fel. Egyaránt hiányolom a latin nyelvű passzusokat, azonban ettől sokkal nagyobb szívfájdalmam, hogy a dalszövegek egyike-másika szinte már csöpögős, amit a tiszta vokálokra épített mix csak felerősít. Ha mindez nem tudatos, akkor az Antarktika a túlcsiszolt és túlpolírozott keverés áldozata lett, mint megannyi új lemez mostanság. Elhiszem, hogy egyeseknek a korábbi album sűrű, netalán túlságosan barázdált volt, aközben ebben a műben, hiába modern hangzása és dinamikája, szinte semmi erő nem maradt.

Hadd éljek egy hasonlattal: akár egy szép, különleges tokban álló ritka kard, ami bár csillog-villog, teljesen éltelen. Könnyen elképzelhető, hogy az én elvárásaim nem találkoznak Szabolcsék megújult, szerteágazó zenei elképzeléseivel, de nézzük máshonnan: miért hallgassam az Antarktikát, ha mindezt megkapom más műfajoktól vitriolosabb formában? Hangsúlyozom, nem a pozitív gondolatokkal van problémám, hanem a koncepciót tartom utat vesztettnek.

Kivitelezésében, hangzásában és/vagy szövegvilágában az Antarktika maradandó vágásai közé az alábbi tételeket sorolom: Deus Incarnatus, a címadó Antarktika, a Nocturno, Salus, a Gemini ésvégül Invictus (We Are from the Sky). A Deus Incarnatus filmzenei érzetet keltő szimfonikusokkal és katonás dobolással kezd, majd felveszi a tempót, s a pörgős gitárok után belépnek a vokálszekció harsány, tiszta és maró énekhangjai is. A keleties hangzású pengetés, illetve az utolsó versszak előtti szóló nagyon eltaláltak és remek albumindítók. Harangjátékával az Antarktika a korong egyik legharmonikusabb szerzeménye! A gyengéd zongora által vezetett hangszeres darabot, egyszerre mondanám gyönyörűen törékenynek, miközben ugyanolyan titokzatos, merengő és szürke. Olyan, mint egy sötétebb tónusokat is tartalmazó kosztümös misztikus kalandfilm, amely finom szépsége miatt magával ragad, és elejétől a végéig a székhez szegez. A korábbi nyomvonal utolsó elemének tekintem a Nocturno-t. Ami a játékot illeti, a gitárriffek frissek, ízlésesek, a lüktető dobmunka pedig talpon tartja a hallgatókat, miközben a kórus misztikummal tölti be a teret. Lenyűgöz, ahogy a dübörgő részek, a gyors pillanatok és a meglehetősen súlyos barázdák milyen profin váltakoznak. Természetesen ez vonatkozik az énekhangra is, amely néha tiszta és sötét, máskor világos és karcos. A vokál tekintetében ellenpólust képez a Salus, ami már a befogadási határomon mozog, mindazonáltal döcögősebb húrjaival, a billentyűkkel, hovatovább peckes dobjátékával egy meglehetősen masszív szám. Azért az éneksáv tényleg lehetne vicsorgóbb, mi több, a lebilincselés megőrzése érdekében elférne rajta pár kaotikus passzus. Kedvenceim közül érkezik a Gemini. Dallamossága fülbemászó, igazi koncertre való talpalávaló. A vokál és a lírai zongora hatékony összhangban mozognak, és együtt hatásos ellenpólust képeznek a dobok túlsúlyával szemben. Végül az egyetlen angolul felcsendülő track, az Invictus (We Are from the Sky) kreativitása fogott meg. briliáns, ahogy a power metal és a dallamos black metal mezsgyéjén szökdel. Jól jellemzi a srácok alkotói szabadságról vallott felfogását.

Tekintve, hogy a From the Sky-tól eddig másfajta dallamokhoz szoktam, úgy gondolom, hogy a csapat a végzet fekete, tűzköpő paripájáról most egy fehér, hangosan nyerítő pegazusra nyergelt át. A magam részéről remélem leszállnak róla, mielőtt szivárványt kezd húzni maga mögött…

Kiadó: H-Music
Kiadás éve: 2023
Stílus: Symphonic Extreme Metal
Webfacebook.com/wearefromthesky

Tracklist:

  1. Deus Incarnatus
  2. Antarktika
  3. Nocturno
  4. Lethe
  5. Salus
  6. Anima
  7. Gemini
  8. Luna
  9. Aureus
  10. Invictus (We Are from the Sky)
  11. Caeli
  12. In Paradisum
  13. Lethe (symphonic edition)

Pontszám: 8,5

Kapcsolódó cikkek

From The Sky interjú

KMZ

“Hajnali fényre vár a morajló tengerár…” – Megjelent a From The Sky Antarktika című albuma

KMZ

From The Sky: Antarktika – Az Evergrey és az Amorphis világát idézi meg az új dal

KMZ

From The Sky – Kanyarban az Antarktika című második nagylemez!

KMZ

From The Sky – angol nyelvű dal érkezett a második nagylemezről: Invictus (We Are From The Sky)

KMZ

From The Sky: Luna – itt az első klipes dal az őszre várható Antarktika nagylemezről

KMZ

Korpiklaani / Dalriada / From The Sky – hatalmas folk metál este volt

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek