FROST – Black Shining

Kiadó: –

Weboldal: www.frost.try.hu

Kiadás éve: 2007

Stílus: Black Metal

 

 

 

 

Hat évet kellett várni, míg a kazincbarcikai Frost ismét egy új teljes hosszúságú albummal nem jelentkezett. 2004-ben kiadtak egy EP-t, egyébként viszont mély hallgatás volt a házuk táján a 2001-es Extreme Loneliness – Fragments óta. Ez nem is csoda, hiszen azóta számos tagcsere történt. A régi felállásból csak Moncsik Ferenc basszgitáros és Tóth Zoltán szintis maradt meg. Előnyére változott -e a zenekar? Nem mondanám. Az új gitárosok technikailag jobbak ugyan, mint a régiek (pl. tudnak szólózni), mégsem sikerült annyira hangulatos nótákat írniuk. Az emberi dobos beszervezése pedig valóban organikusabb hangzást ad ennek a lemeznek, de én nem panaszkodtam a dobgépre sem. A Black Shininggal kapcsoltban azért vagyok ambivalens, mert kivitelezését tekintetve jóval igényesebb lett az Extreme Loneliness albumnál, minőségében a zene mégis elmarad a mögött. Az új albumba hallhatóan és láthatóan több pénzt és energiát invesztáltak, mint elődjébe: jobb lett a hangzás, a borítót pedig nem más tervezte, mint Christophe Szpajdel (Emperor, Gravelend, Nargaroth, Tsjuder…). Ez meg is látszik, a barnás, felhőkben úszó hold a koponyákkal abszolút a kései Emperor lemezek borítóját idézi. Igényes borító.

Másrészt viszont valahogy hiányzik a lemezből az a hangulat, ami az Extreme Loneliness-t emlékezetesség tette. Pedig a zenei irány nem változott: most is a korai Dimmu Borgir és Old Man’s Child dallamos, szintivel színezett, de még nem annyira populáris black metálját játsszák. A dalok gyorsultak valamit, a korábbiakhoz képest háttérbe szorult a szintetizátor, gitárközpontúbb lett a zene. Az is megfigyelhető, hogy több témát tettek a dalokba, mint korábban; a több azonban néha kevesebb, hiányoznak az olyan nagyon hangulatos nóták, mint a Nature’s Revenge, vagy a Storm Above the Carpathians. Persze akadnak jó témák. A nyitó Black Shining pl. igazán erős lett, főleg a gyors, dallamos főtéma, amely vissza-visszatér a számban. Ugyanakkor ront valamit a nóta összképén Deák Tamás gyengébb angol kiejtése. Szerencsére ez csak a szavalós részeknél feltűnő (még a hatos The Unbirthable-ben van ilyen), mivel a károgósaknál kevéssé érteni a szöveget. Tehát semmi baj nincs Tamás hangjával (standard black metál vokál), de amíg nem fejlődik a kiejtése, a helyében
elhagynám az olyan részeket, amelyeknél jól kivehető a szöveg. Ennek más oka is van, de erről később. A második dal (Among the Ruins of Worship) egy tempós, dallamos nóta lett, különösen a befejezése lett eltalálva. Még egy szóló is akad benne, elég heavy metálos. Heavy metálos témák egyébként máshol is kerülnek elő, így pl. az ezt követő Thus Let the Light Shiningban és a Glitterben. Az első mellett még a negyedik nóta emelhető ki, a kezdésről a Naglfar és a régi Enthroned gyors, agresszív, de igen dallamos témái jutnak eszembe. Ez egy nagyszerű, északi hangulatú black metál szerzemény, és remekül sikerült benne az akusztikus betét is. A lemez többi részéhez képest kicsit több szerepet kap a szinti, és nagyon kellemes, hangulatos dallamokat játszik. Ilyen dalokból kellett volna több erre az albumra, hogy igazán erős legyen.

A lemez második fele kicsit elmegy az ember mellett. Tulajdonképpen egyik dalt sem lehet kifejezetten gyengének mondani, és kellőképpen “frostosan” hangzanak, mégsem igazán karakteresek. Sokadik meghallgatásra sem rögzülnek a fülemben. A nyolcas számra ez nem vonatkozik, nagyon erős vikinges kezdése van, teljesen a kései Bathoryra emlékeztet. Jól sikerült, lassúbb szerzemény, majd a közepén a begyorsuló rész is kellemes lett – a régi Frostot idézi. A hangzás jobb lett ugyan, mint az előző nagylemezé, de valahogy még mindig nem az igazi. Egyedül a basszus és az ének hangzással vagyok teljesen kibékülve, főleg az előbbi igazán szépen hangzik (ez ugyebár nem tipikus a műfajban). A gitárok kicsit kásásak, a cinek viszont túlságosan előre kerültek, és néha pontatlanok is. Azt is sajnálom, hogy a szintetizátor így visszaszorult, korábban nagyon jó témákat hozott, most viszont tényleg csak színező szerepe van, és jól hátra is lett keverve. Ez black metál esetében elég furcsa kritikának tűnhet, de a gitárok sajnos nem pótolnak maradéktalanul az elveszett dallamokért.

A The Unbirthable-ben még Baelt, Asmodájt, Bálámot, Zágánt és Beliált idézik meg (ószövetségi, tehát végső soron a zsidó valláshoz köthető démonok), kettővel később pedig már a Turul ősanyához szólnak, és szívük a Táltos dobjának ritmusára ver (ez utóbbit ők írják így). Ha a szövegektől eltekintek – és a black metál együttesek esetében általában nincs más választásom -, akkor összességében ez egy tisztességes dallamos black metál lemez lett, de ennyi inaktivitással eltelt év után többet vártam volna a Frosttól. Aki szeretne egy megbízható dallamos black metál lemezt a gyűjteményébe, nem tévedhet nagyot a lemezzel, aki viszont az Extreme Loneliness folytatását várta, könnyen lehet, hogy csalódni fog.

Tracklist:

1. Black Shining
2. Among The Ruins Of Worship
3. Thus Let The Light Shine
4. The Calling
5. We Touch The Pagan Fire
6. The Unbirthable
7. Glitter
8. To The Children Of Frostland
9. The Flying Back (part two)

Pontszám: 7

Kapcsolódó cikkek

FROST – …From The Dark

K.Zs.

A kazincbarcikai Frost zenekarnak augusztban jelenik meg hivatalosan az új albuma

NorthWar

Frost – leszerződött az amerikai Black Plague Records-hoz

NorthWar

Frost Interjú

NorthWar

Frost – új lemez

NorthWar

III. BlacKromeFest – Koncertbeszámoló

Melciah

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár