A napokban elhunyt filozófus, László András Solum Ipsum-ának egyik aforizmája szerint „a halál angyalával azért nem lehet találkozni, mert azt mindenki magában hordja saját csontvázának formájában”. A Frost Consecratus ad Mortem című lemezét hallgatva, valahogy nem tudok szabadulni ettől a gondolattól. A nagyság iránti érzék és a művészi intuíció véleményem szerint ugyanígy nem a tudaton kívül születik, hanem az individuum magában hordozza azt. Mindezt csupán azért vettem ide, mert zenei életünk sajnos túl ritkán gazdagodik olyan kimagasló értékekkel, mint a szóban forgó album.
Kazincbarcikai barátaink valamivel több, mint háromnegyed órányi egyenes black metal nehézkedése és vaskos, döcögős brutalitása a műfaj nagy európai hagyományában is kivételes helyen áll. A korong mind a kilenc tétele nagyszerű és fenséges, sokkal jobb, mint bármi, amit Feri bandája az elmúlt években rögzített. A Frost egyértelműen kreativitása csúcsán áll, ez hallható.
A dalszövegek és a dalszerkezet tekintetében nincs túl sok meglepetés. Szövegviláguk továbbra is következetesen hódol a természetnek, a blaszfémiáknak, na és persze a világot mozgató sötét erők végtelen hatalmú urának. A csapat minden hangszert jól ad elő! Az ének kitartóan viseli az ínség és a kétségbeesett érzelmek terhét, a gitárok lendületesen szórják a gyors és lassú, tágas hangokat, míg a billentyűk, illetve a dobolás különösen fantasztikus, s a jó dalszerzést még magasabb szintre emelik. A tiszta akusztika egyaránt meggyőző, mintha templomban rögzítették volna a felvételeket. A billentyűk és a tisztább torzítású gitárok gonosz jelenlétet sugárzó akkordválasztásai révén a ritmusszekció pontos egyensúlyban tartja a hideget és a melegséget, ekként vonszolva a lemezt az elmúlás-romantika és szertartásos pokoljárás miliője között. A Földesi Ildikó festménye alapján készült borító ugyancsak kifejezi a zene emez sötét karakterét.
Ha elkezded pörgetni a korongot, az Ash in Face-t felvezető sajátos kis misztériumjáték után, ahogy a játék beindul, azonnal érezni fogod, hogy az a stílust jól ismerő művészek képzett hozzáállásával rendelkezik. Kivételesen megformált, szépen lekerekített mű, amely egyensúlyt teremt a megfeketedett brutalitás, a dallamos erő és az atmoszférikus karakter igényei között. A tiszta, vad ütések, a heavy kanyarok és a záró szóló egyszerűen tökéletes indítás. Az akusztikus alűrrel nyitó folytatásban, a lassan kibontakozó In the Labyrinth of Musty Walls-ban is meghúzódik a háttérben egy epikus sorozat, amely amellett, hogy érdekességet kölcsönöz a számnak biztos kézzel vezet a melankolikus lezárás irányába. A Thirtheenth of Them már sokkal baljósabb, kuszább szerzemény, amelyben a közelgő végzet és pusztulás kísérteties hangjait tükrözve, a lassú és pörgősebb dallamok taposásai váltakoznak, mígnem a középrész tiszta akkordvezetése után élvezheted a cinjátéktól kísért felső középtempós kibontakozást.
A keserédes érzésekkel nem spórol a Frozen Spheres of the Deepness sem. A dobolás kimért, láthatóan nem cél az agyatlan csörömpölés, a riffekben van nyomás, miként a heavy betétek is szépen ülnek a mixen, és a horgokkal se takarékoskodtak. A legjobb pillanatok egyike a középen helyt kapott Mirror. Nagy robbanások, szuper váltások, félelmetesen keserű, koszos vokál és rettenetesen eltalált, gonosz billentyűk gondoskodnak róla, hogy a kompozíció emlékezetes maradjon. Nem minden nap találkozom ilyen hatásos, egyúttal ördögi dalszerkezettel! E tételnél válik minden kétséget kizáróvá, hogy korábbi műveikhez képest ezen az albumon van a legtöbb variáció a dalok általános „érzése” tekintetében, a fenyegetőtől az erőt adóig. Ismét egy magasztosabb kacsintás következik. A Crown of Creation magával ragadó utazást kínál a részletes hangzásképekbe, amelyek tüzes hangulatot keltenek.
A démoni harag fermentálja a pálya utolsó harmadát is. Az Odium Vetus könnyed harmóniái pillanatok alatt megfeketedett dallamokkal gazdagodnak, amelyek azután átszövik a kompozíciót és elégikus atmoszférát generálnak, így a szerzemény végül már az eposz határát súrolja. A Dead Light of Unknown Stars látszólag az egyszerűbb tételek közé tartozik, amolyan harmonikus riff támadás a csigolyák és az izmok ellen. De mit hallok? Pillanat! Érkezik egy éles váltás, majd a már megszokott létrázó heavy metal szóló ezt a művet is a többi termékeny szürkeség közé rántja. Zárásként pedig komor és szavatosságos epikus akkordjaival a lassú járású Echo of Night’s Gold állít irányba a pokol lejárata felé.
Ismételni fogom magam, de nem baj. Nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy a Frost hatodik nagylemezén milyen jól megírt és profin kivitelezett dalok kaptak helyet, amelyek agresszívek és fénytelenek. Az erőszak és az atmoszféra között azonban meggyőző egyensúlyt találsz. A dühödt, megfeketedett rohamokat megfontolt hangulatépítő és tágas reflektív mélység mérsékli, így olyan dalok születtek, amelyeket könnyű újra hallgatni és elveszni bennük.
Kiadó: Metal ör Die Records
Kiadás éve: 2023
Stílus: Black Metal
Web: facebook.com/FrostHungaryOfficial
Tracklist:
- Ash in Face
- In the Labyrinth of Musty Walls
- The Thirtheenth of Them…
- Frozen Spheres of the Deepness
- Mirror
- The Crown of Creation
- Odium Vetus
- Dead Light of Unknown Stars
- The Echo of Night’s Gold
Pontszám: 10