FROZEN WREATH – Mea Culpa

Őszintén meg kell mondjam, a Filosofem Records kiadványaihoz többnyire időre van szükségem, hogy a tőlem elvárt feladat teljesítéséhez a kellő kritikai távolságba tudjam helyezni magam és ne akarjak azonnal klaviatúrát ragadni. Így volt ez a szombathelyi atmospheric black metal Frozen Wreath új lemezével, a Mea Culpá-val is.

A Vörös Renáta tervezte borító tökélésen visszaadja az album hangulatát és líraiságát, ami hét epikus hosszúságú számon keresztül járja körbe az öngyilkosság témáját, más-más aspektusokból. A melankolikus, sötét dallamvilág kísérte dalszövegekben ekként a lehető legmélyebb formában kifejezésre jut a fájdalom, az elmúlás és a halál pátosza. Zeneiségében Szele Zoltán (minden hangszer) és Neubauer Roland (ének) projektjének fő mérföldköve, a ’90-es ’00-es évek atmoszférikus black metaljának általános vázlata, továbbá egyfelől a De Profundis-ban, másfelől a Vrag-ban és legfőképpen a Witcher-ben hosszú évek óta érvényesülő dallamos, mégis erőszakos idill. A formakészlet tehát meglehetősen ismerős, a támadóstílusában az agresszívtól az imbolygón át, egészen a keserédes pillanatokig bezárólag nincsenek meglepetések, ám ez igazán nem zavaró. A gondolatba révedő, formabontó gitárvonalakon, a zakatoló doboláson, valamint a disszonancia enyhe felhasználásán keresztül érik el nagyszerűségüket, hogy kissé szürreális, egyúttal kiszámíthatatlan hangot kölcsönözzenek minden egyes frázisnak. A tompa billentyűhangok és a torokhangú morgás e mély alapra temetői földet hordanak, és jól jelennek meg a keverékben, amely szilárd határozottságot ad a folyamat minden részéhez.

A hidegrázó, gyászos szakaszoktól a hangulatos díszítéséig bezárólag a Mea Culpa mind a 49 perce a fotelhez köt, és merengésre késztet élet és halál kérdéseit illetően. Már Az én vétkem nyitópillanatai, majd a félakusztikus részei egy igazán sötét utazásra hívnak, a váltakozó hipnotikus tempók, illetve szívszorongató szépségű tremolo riffek hatására, amiben végig intenzív transzban maradsz. A Megrepedt vályogfalak, s még inkább a Vénülő kezek nem a gyengébb alkatúaknak tervezett tételek, de azok, akik elég merészek a gyors viharok átvészeléséhez, az előbbi esetében kedves gitárszólórészletekben és leadekben gyönyörködhetnek, utóbbinál pedig egy rendes dobsávban, tele dörgésekkel, továbbá keserű vonósok is kísérik gondolataink halottasmenetét. A szintetizátor és az ének megfeketedett reszelője ugyanígy kellő dallamossággal, illetve komorsággal koszorúzza mindkét darabot. A doomos színezetű Vénülő kezek mindezen felül dalszöveg tekintetében is a korong egyik legjobbja, annak ellenére, avagy pont amiatt, hogy Ady Endre Őrizem a szemed című költeményének parafrázisa.

A lemez középső része pörög, a Szabadíts meg a gonosztól szól. A lassan vért pumpáló szívveréshez hasonló, lüktető dobvonalak felvezetik a gyors, katonás ütemet, ami inkább az ukrán és orosz black metal színtér zenekarainak a sajátja. A billentyűk tulajdonképpen itt a sötétség burkolását szolgálják, amit a zenekar ügyesen alakított ki. A rekedtes, gonosz énekhangok aláhúzzák a lendületet és felhelyezik az agresszivitás i betűjére a pontot. Az atya, a fiú… hipnotikus textúrái közül a riffek és a groove kiemelkedő. A basszus főleg a lassabb szegmensekben ragyog, egyben remek ellensúlyát képezi az okkult billentyűk kísértetiességének és a félakusztikus átvezetéseknek. Utolsó előttiként érkezik a Varga József emlékének ajánlott Nem felejtek. A háborús veterán emlékeinek feldolgozatlanságáról szóló dalban a banda militánsabb arculatot mutat. Az egyszerű, monoton dobrohamok, a torz húrok, az imbolygó hatást keltő szintetizátor, illetőleg a kántálósabb ének egy harcmező vérfagyasztó képeit idézik. Ugyan itt nem ezen van a fókusz, ennek ellenére a dallamos hangsúlyok szintén megállják a helyüket. Végezetül az epikus hosszúságú Búcsúlevél gyászos, bágyadt dallamokkal ballag előre. A gitárok torzok, a dob militáns, az egész darab doomosan vontatott olyan három percig, mígnem belendül és egyenletes riffeléssel közelít a finálé felé. A csapat ezután sem ragad bele a giccsbe, hanem a hangszerek háttérbe vonulva kísérik a búcsúlevél felolvasását, ekként gazdagítva a sötét dalanyagot a szükséges epikus orgonarésszel, ami fenséges hangulatot ad a lezárásnak. Az összkép így a melankólia szélesvásznú panorámáját festi fel.

A Mea Culpa gyertyája fényes, fekete lánggal ég. Ez a zene egyáltalán nem divatos, ugyanakkor nagyon is forradalmi, hiszen a Frozen Wreath pontosan tudja, mi itt a küldetése, amit fantasztikusan teljesít is. A páros meggyújtja az elmúlás tüzét, amivel kiégetik a kiüresedett, a létezés semmisségébe kapaszkodó tohonya lelket, hogy azután a hátrahagyott hamuból egy új, az egyéni létezésére másképpen tekintő ember szülessen.

Kiadó: Filosofem Records
Kiadás éve: 2023
Stílus: Atmospheric Black Metal
Web: facebook.com/frozenwreath