Kiadó: Candlelight Records
Weboldal: www.gloriorbelli.luxferous.com
Kiadás éve: 2009
Stílus: Black Metal
(scroll down for English Version)
A Glorior Belliről először a Southern Lord kiadó kapcsán hallottam, amelynél olyan legendás drone- és más underground zenészek dolgoztak vagy dolgoznak, mint az Earth, a Sunn O))) vagy a Khanate. Az amerikai istálló kiadványainak egy közös tulajdonsága a hangzás, ami általában kopottas, kicsit poros, zord, olyan, amit egy Rob Zombie-filmben az országút mellett állva a kavargó porban érezhet az ember, nem véletlen hát a kiadó nevében a southern szó. Bár a zenekar azóta a Candlelighthoz szerződött, a zene nem sokban változott, hacsak abban nem, hogy kevésbé obskurus a csomagolás és a szellemiség. A francia zenekarokkal szemben viseltetem némi negatív előérzettel, különösen, ha black metalról van szó, de szerencsére ez a banda messze felülmúlja földijeinek általános teljesítményét.
Az infólap szerint raw black metal a műfaj és az a kis raw (azaz nyers) szócska igencsak helytálló. Ezért főként a lemez hangzása a felelős, de itt a nyersesség nem úgy van jelen, mint mondjuk a Darkthrone-nál. A hangzás nem annyira szikár és zörgős, van húsa és súlya, de a szárazság ugyanúgy jelen van és a zord dallamok is némiképp az északi black metalra emlékeztetnek. Ugyanakkor egy félreismerhetetlen délies íz hatja át az anyagot, amitől az igencsak egyedi atmoszférát kap. Az első dal, a Once in a Blood Red Moon egy tempója miatt kevéssé tipikus black metal szerzemény, lassabb ugyanis az átlagnál. Az énekes hangja a magasabb hörgéseknél Mortuuséra emlékeztet a Mardukból, az övéhez hasonlóan bugyborékol. Sok Darkthroneos elem van a korongon, de nem zavaró a hasonlóság, és szerencsére a Glorior Belli nem ragadt le (vagy nem esett vissza) a Nocturno Culto-féle primitívségnél. Itt-ott néhány tisztább énekes rész is előfordul, de azért ez még így is inkább kiabálás, mint ének. A tétel 5 és fél perc hosszú, de ezzel a harmadik leghosszabb az albumon, a négy perc körüli hossz a jellemző. A szám lezárásaképp egy gyors rész szolgál, amit jó érzékkel helyeztek ide, mivel a második szám – The Forbidden Words – már egy gyorsabb, tipikusabb black metal támadás. Sokkal kevésbé egyedi, tekintélyes mennyiségű pörgős black metal reszeléssel és az ének sem olyan kiemelkedő, mint az első dalban. Azért nem rossz ez, csak kevésbé figyelemfelkeltő, mint az előző. Ebben is találunk lassabb részeket itt-ott, de azért többnyire marad a száguldás. A harmadik dal az instrumentális Swamp That Shame, amely tempóban valahol az előző kettő között helyezkedik el és egy hangulatos dallammal, majd egy bevágott beszédrészlettel kezdődik. A keverés az album egészén arányos, mindenből pont eleget kapunk, a dob is kellőképpen üt, a basszust is mindig kihallani, a gitárok hangja pedig egészen egyedien karcol, valahogy úgy, mint egy smirgli. A There is But One Light egy lassan induló dal, melyet azonban egy bevágott női hangminta után (a hölgy hangja pont olyan, mint az új Combichriston a Spit című számban) nagyon lendületessé tesz a duplázás és az – egyébként minden dalban jelenlévő – jellegzetesen blackes és általam nagyon kedvelt cinkúpkíséret. Engem általában nem szokott mozgásra késztetni semmilyen black metal, de erre a dalra nagy örömmel headbangeltem (igaz, otthon egyedül). Egy kétperces, hangulatos gitárdallamokból összerakott átvezető dal következik, a My True Essence. Nincs benne ének és igazából kicsit olyan, mint egy félbehagyott dal. A vége azonban még tovább fokozza az atmoszférát, finom basszusjátékkal és szintivel zárul a dal.
Ezután egy igencsak meglepő fordulat következik, az In Every Grief-Stricken Blues, melynek nem véletlenül van benne a címében ez a műfaji meghatározás, ugyanis tényleg nagyon feelinges blues-témával és meglepően jó tiszta énekkel indul. Persze egy fél percen belül megérkezik a hörgés is, de a dal igazi déli hangulatú, búskomor blues-érzése végig megmarad. A végén még egy énekes rész alatti szóló is becsúszik, ami szintén hihetetlen jól demonstrálja, hogy ezek a srácok akár bluest is játszhatnának. Nagyon emlékezetes szerzemény, kétségkívül a korong legjobbjai közé tartozik. A Nox Illuminatio Mea és a The Blazing Darkness (of Luciferian Skies) a jellegtelenebb számok közé tartoznak, nem nagyon rendelkeznek semmiféle egyedi vagy kiugró vonással, de attól még nem rosszak. Az előbbi egy gyorsabb tétel, az utóbbi lassabb, bólogatósabb és ebben igazán érezhető, hogy Infestvvsnak és Mortuusnak nem csak a neve, de a hangja is nagyon hasonló. A Fivefold Thought a Nox Illuminatio Mea-hoz hasonlóan gyors dal tele cinkúpokkal, annál azonban kicsit érdekesebb, különösen a basszusjáték miatt. A Fires of Sitra Ahra is egy elég szürke dal, különlegességét az ének hiánya és a szólószerű dallamok adják. Az utolsó címadó dal sem hoz már semmi meglepetést, hiába 7:40 hosszú. Néha lassú, néha gyors, de egyszerű black metal.
Alapvetően egy érdekes és élvezhető anyagot kapunk a Glorior Bellitől, mely sajnos azonban a végére meglehetősen beszürkül, elfért volna néhány érdekesebb, kísérletezősebb dal még a korongon, olyanok, mint például az In Every Grief-Stricken Blues. Ez így egy szép hetes.
————————–
ENGLISH VERSION:
I first heard about Glorior Belli when I was looking through the catalogue of the label Southern Lord, under the sign of which drone- and other underground bands such as Sunn O))), Earth or Khanate have worked or are still working. One common attribute of the releases of this American label is their sound, which is usually dusty, rusty, grim and creates a worn-out feeling similar to that you would feel standing besides a highway in the desert in a Rob Zombie movie, while the flying dust engulfs you. The word „southern” in the name of the label is not just coincidence. Even though the band is currently signed to Candlelight, their music didn’t change the slightest, the only difference is that their packaging and mentality is less obscure now. I feel a little prejudice towards French bands especially if they play black metal, but fortunately this band exceeds by far the usual quality of their folks.
According to the infosheet, raw black metal is the name of the game and the word raw is quite accurate, I can tell you. The main reason for this is the sound, but here, rawness is not present the way it is in Darkthrone. The sound is not that thin and crumbly, it has meat and weight but the dryness is present as well, and the grim melodies also remind me somewhat of nordic black metal. However there is an unmistakable southern flavour on the disc. The first song, Once in a Blood Red Moon is a less typical black metal song because it’s slower than the usual. The vocalist’s voice reminds me sometimes of the voice of Mortuus of Marduk, it is similarly bubbling like hot lava. There are many Darkthrone-like elements on the album, but fortunately, the alikeness is not disturbing and Glorior Belli are not stuck at (or didn’t fall back to) the primitivity of Nocturno Culto. Here and there, there are some cleaner vocals, but they are still more like shouting than singing. The song is five and a half minutes long, but with this, it is the third longest on the album, the typical length is around four minutes. The closing of the song is a fast part, which is placed with good sense, since the second song – The Forbidden Words – is a faster, typical black metal attack. It is far less unique with plenty of black metal grinding in it and the vocals either are not as unique as in the first song. It is not bad however, just not as outstanding as the previous. There are some slower parts in this too, but the ruling tempo is kinda speedy. The third song is the instrumental Swamp That Shame, which has a tempo somewhere between the first two songs’ and starts with a moody melody and a speech-sample. The mixing is very balanced on the whole of the album, we get perfect amount from everything. Drums pound just with perfect force, the bass can be heard all the time and the guitars have a unique scratchy sound similar to the feeling of sandpaper. There is But One Light is a song starting slowly, but after a female sound sample (which is very similar to the one in Spit from Today We are All Demons by Combichrist) it’s made quite dynamic by the double bass and the all-present typical cymbal-top play (which I pretty much adore). I usually don’t like to move to any kind of black metal, but this song gave me some really good headbanging (home, alone :D). A two-minutes long connecting song consisting of moody guitar melodies is next, called My True Essence. It has no vocals and it’s a bit like an unfinished song, but it’s closing creates an even more foreboding atmosphere with delicate bass-play and synth.
Next comes a really surprising turn, called In Every Grief-Stricken Blues, which hasn’t got that genre name in it’s title for nothing. It sets off with a really good blues feeling and surprisingly nice clean vocals. Of course, in half a minute, growling arrives, but the real southern melancholic mood stays all the way. In the end, even a solo can be heard, which really nicely demonstrates that these guys could play blues as well. It is a very remarkable song, undoubtedly one of the best on disc. Nox Illuminatio Mea and The Blazing Darkness (of Luciferian Skies) are among the more featureless songs, they don’t really possess any unique or outstanding characteristic, but they are not bad however. The former one is a faster song, the latter is a slower one good to headbang to, and here it really comes out, that not only the names of Infesvvs and Mortuus are similar, but their voices too. Fivefold Thought is a song very similar to Nox Illuminatio Mea in that it is fast and filled with cymbal-top play, but it is a bit more exciting than that one, especially thanks to the bass-play. Fires of Sitra Ahra is quite a plain song, its only specialty is its lack of vocals and its solo-like melodies. The last, eponymous song neither brings any surprise, no matter that it is 7:40 long. Sometimes it’s fast, sometimes it’s slow, but it is simple black metal.
This disc is basically interesting and enjoyable but it becomes very grey and indifferent in the end. The material could have used some more experimenting songs like In Every Grief-Stricken Blues. This is a nice seven points.
Tracklist:
1. Once In A Blood Red Moon
2. The Forbidden Words
3. Swamp That Shame
4. There Is But One Light
5. My True Essence
6. In Every Grief-Stricken Blues
7. Nox Illuminatio Mea
8. The Blazing Darkness (Of Luciferian Skies)
9. Fivefold Thought
10. Fires Of The Sitra Ahra
11. Meet Us at the Southern Sign