GRIMA – Rotten Garden

Már jó ideje terveztem, hogy írok egy cikket a 2019-es Will Of The Primordial-ról, de valami mindig közbejött – jobb esetben egy aktuálisabb lemez kiértékelése -, így állandóan halogattam a dolgot. Most viszont az a helyzet állt elő, hogy időközben új anyaggal rukkoltak elő ezek a szibériai ősvadonban bolyongó fa-szellemek.

Bár a korábbi lemezek is kellemes hallgatni valók, de igazán a Will Of The Primordial győzött meg a zenekar figyelemre méltó kvalitásairól. Olyannyira, hogy abban az évben egészen a Top listám 2. helyéig küzdötték fel magukat. Ilyen esszenciális téli hangulatot eddig csak a Borknagar – The Olden Domain és az Immortal – At The Heart of Winter lemeze tudott elém varázsolni. A kiadójuk az atmoszférikus black metal címkét aggatta rájuk, de ezt én egyáltalán nem tartom szerencsésnek velük kapcsolatban. Sajnos meglehetősen sztereotip elképzelések alakultak ki az ilyen zenék megítélésében, így félő, hogy a Grima pont ennek köszönhetően nehezebben találja meg a célközönségét. Való igaz, hogy nagy hangsúlyt fektetnek a hangulatokra, de míg más ilyen besorolású bandák rendre kiölik zenéjükből az agresszivitást és a nagy szintifutamok melankóliájába merülve a torzított gitárokat csak háttér-zsizsegésre kárhoztatják, a Grima zenei világában még nagy mennyiségben kimutatható a nyers fekete fém. Intenzív, zord és kegyetlen, ha az adott rész úgy kívánja tőlük. Vilhelm metszően hideg károgása, Morbius kérlelhetetlenül sodró gitármelódiái eltéveszthetetlenül fedik fel a banda gyökereit. Ezért erősen ajánlott azoknak is az ismerkedés, akik egyébként ódzkodnak eme alstílustól.

Számomra a magasszintű kompozíciós képességben rejlik a duó vonzereje. Bámulatos, ahogy az energiával, dinamizmussal és a rájuk épülő dallamokkal dolgoznak. Valóban az érzelmi, hangulati fokozás mesterei. Néhol előfordul, hogy ezt az elviselhetetlenség határáig tolják. Ha valaki megélt már olyat egy elképesztően gyönyörű táj láttán, hogy szinte szétrepedt a mellkasa, de akkor sem volt képes feldolgozni az élményt, az bizonyára tudja, hogy miről beszélek. Hőseink viszont ennyivel sem érik be, hiszen a Grima természetközelisége mellett két másik projectben is érdekeltek. A Second To Sun és az egyre nagyobb ismeretséget kapó (Lovecraft univerzumából táplálkozó) Ultar is azt bizonyítja, hogy az urak bizony kreativitásuk teljében vannak.

Megvallom, nagyon vártam az új lemezt, de pont ezért tartottam is tőle, hogy nem lesznek képesek megugrani az önmaguk által oly magasra helyezett lécet. Ez részben be is igazolódott, de így sincs okuk szégyenkezni.

Ezúttal nem a télből merítettek ihletet, inkább még mélyebbre merészkedtek a sötét erdőségekben, az érintetlen anyatermészet csodálatában. Körbe vették magukat az éjszaka árnyaival, neszeivel. A Cedar And Owls egyből egy nyolc perces eposz bagolyhuhogással és más természeti hangokkal. Ez eszembe juttatta egyik kedvenc svéd formációm, az Arckanum – Fran Marder lemezét. Ott hallottam elsőként hasonlót. Valahogy még intimebb ez a közelség, ahogy a természethez hajolnak. Már-már érezni a moha, a rothadó avar és fenyvesek keveredő illatát. A Mourning Comes At Sunset tovább erősíti bennem az érzést, annyival megtoldva, hogy itt a kegyetlenségnek is nagy szerep jut. At The Foot Of The Red Mountains eszeveszett módon száguld felénk. Csak kis időre pihen meg – erőt merítve a mélységből -, és már süvít is tovább. Ezt követi az Old Oak egyszerű, de annál szépségesebb akusztikus tétele, megtelve ismét a természet hangjaival. A Rotten Garden, a maga tíz percével a leghosszabb, s egyben a leg epikusabb dal a lemezen. Garantált hullámvasút az arra érzékenyeknek. Magasba repít, vonaglik, zokog, erejét vesztve összeroskad, majd egy hirtelen támadt ösztöntől vezérleve újabb acsargásba kezd és őrjöngő vadként a fák közé veti magát, hogy ott lelje halálát a végtelen rengetegben. Rész az örök körforgásban. A Grom egy hithű letétemény az éjszaka oltárán. A legharapósabb riffeket sikerült belepréselni, egy gyönyörű befejezéssel. Végezetül még kapunk egy bónusz számot, ami nem más, mint a Devotion To Lord, a debüt lemezük címadó dalának újra gondolása. Hangulati szempontból tökéletesen megfér itt, de ennyi dicsérő szó után engedtessék meg egy kis kontra is. A lemez hossza nem éri el a háromnegyed óra játékidőt! Ha erről még leválasztjuk a közel hét perces Devotion-t, bizony elég kurta lesz a végeredmény. Nem hiszem, hogy ne lettek volna képesek még egy ilyen nívós dalt összehozni, ha már azt sem tudják, hova pakolják a kreatív energiákat.

Bár minden hallgatás erősítette bennem, hogy a Rotten Garden is egy remek album lett, mégsem tud kilépni nálam a Will Of The Primordial árnyékából. Félreértés ne essék, ez még mindig kiváló zene, csupán hozzájuk mérten érzem kevesebbnek. A potenciál továbbra is megvan bennük. Nehéz lenne meghatározni, hogy mi hiányzott ezúttal (az említett plusz dalt leszámítva). Talán csak túlzó elvárásokkal fordultam feléjük. Ha így van, még az is előfordulhat, hogy idővel jobban hozzám nő majd, de jelenleg 9 pontnál többet nem tudok adni rá.

Kiadó: Naturmacht Productions
Kiadás éve: 2021
Stílus: Black Metal
Weboldal: facebook.com/grimablackmetal

Tracklist:

  1. Cedar and Owls
  2. Mourning Comes at Sunset
  3. At the Foot of the Red Mountains
  4. Old Oak
  5. Rotten Garden
  6. Grom
  7. Devotion to Lord 2020 (Bonus)

Pontszám: 9

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár