HAATAN – Fragments of the Past; HAATAN – Eternal Descent of the Decadent Goddess

Számos zenész barátom van, köztük több multiinstrumentalista, de jelenleg nem ismerek még egy olyan aktív és elkötelezett zenefanatikust, mint Márkó Zoltán, azaz Zolee, akinek nem volt elég a Detox, beindította az Anxiety Collapse-ot és az Urachel-t, majd legutóbb Szomorú „Siska” Tibor dobossal karöltve előrukkolt a heavy/death metal Haatan projekttel is.

A duó először a Fragments of the Past-ot rögzítette, és amikor nagy nehezen végre már eljutottam a korongon szereplő három Spiritbell és két Monument feldolgozás meghallgatásáig, Zoli ismét megkísértett. Egy reggel azzal köszönt be hozzám, hogy kész a folytatás, a saját szerzeményeket tartalmazó Eternal Descent of the Decadent Goddess is. Érted, kevesebb, mint két hónapon belül! Én mindenesetre lelkesen elkezdtem jegyzetelni a jövőbeni ismertetőkhöz, ám az élet úgy hozta, hogy azután beütött a fesztiválszezon, így most, hogy ne várassam a nagyérdeműt – mielőtt a munka végleg a körmömre égne – egyszerre mutatom be mindkét lemezt.

Kezdjük talán egy megállapítással. Zeneileg a Haatan munkásságát én az Anxiety Collapse és az Urachel metszéspontjába teszem. Látszólag a legkönnyebb vokál tekintetében elhelyezni, mondván ugyanaz az énekes, ezért minimális különbséggel nagyjából ugyanazt hozhatja mindhárom banda. Ez azonban nem igaz! Az AC sokkal inkább épít a torzítóra és a gépies hangképzésre, míg az Urachel valamivel talán természetesebb. A Haatanban ez a terület némileg más élményt nyújt. Egyfelől nem olyan ráspolyosan agresszív és művi, másrészt kevésbé félelmetes, így – legalábbis kezdetben – nem is asszociálsz sátáni manifesztációkra sem. Mindazonáltal az ének itt ugyancsak egy sötét lélek és gonosz elme által irányított tüdőből árad ki, és pont annyira heves, illetve kavicsos, amennyire elvárható. A kántálások és morgások bár mélyek, sötétek, azért általánosságban véve teljesen jól érthetők, ami hozzáférhetőbbé teszi a mondanivalót az avatatlan fülek számára is. Zolee legjobb alakítása a debütáláson a Cursed Sands of Djinn, míg a folytatás – a Shadows of the Collosseum – szinte vidám dallamokban gyönyörködik.

Most pedig lássuk a riffeket! Ha szereted a hőskorszak heavy metalos gitártémáit, akkor az öt számos Fragments of the Past-ot és még inkább az Eternal Descent of the Decadent Goddess nyolc démoni szárnysuhintását egyenesen neked álmodták meg. A gitármű ugyanis nyakon önti a megfeketedett riffláncot jó adag heavy metal olajjal, így az lendületesen és ami fontosabb, az élvezhető tartományban rendkívül gördülékenyen forgatja a kompozíciókat. A sötétséggel teli doom-os alapattitűdöt az egyes dalok kibontakozása során ellensúlyozza az a fajta megfontolt bonyolultság, amely ragyogó, de mégis introspektív. Mindkét albumra igaz, hogy bármelyik track-re ugrasz, erős, holisztikus csomagokat találsz! A Fragments of the Past-ról mondjuk a Demeter’s Last Journey és a Lighthouse of Sorrow hatalmas monolitikus építmények, amelyek az ősi pogány istenségek imádatára épültek. Ugyanígy az Eternal Descent of the Decadent Goddess-ről vegyük például a címadó csapást vagy az In the Embrace of Eternal Gloom-t, amelyek olyan szerteágazó és jól összehangolt riffekkel és szólókkal dolgoznak, mint az ókori Róma három evezősoros hadi gályája, a quinqueremis. Valójában a két album megközelítőleg 70 perce csak úgy szórja a súlyos riffek által uralt dicsőséget. Szándékosan nem akarom keresni a vonatkozási pontokat, mert szerintem mindenki bőven talál majd nagy neveket a ’90-es évek black, death, doom és heavy metal világából.

Dobolás tekintetében az első lemezről a Raven’s Cry és a Dance of Death tartogat pár meglepetést, míg a másodikon a Malleus Maleficarum, valamint az Shadow Entwined-nél feszül legjobban a bőr, és sziszegnek jajveszékelve a cinek.

Szólni szeretnék még a borítókról, ami mindkét album esetében kifejezőre sikerült. Abszolúte jól visszaadja a sötét atmoszférát, és a zene mellett passzol a halál leheletét fragmentumokká formáló dalszövegek szellemiségéhez is.

Amennyiben rajongsz a belassult disszonanciáért, szereted a megfontoltságot árasztó, billentyűkkel és harangokkal melankolikusra színezett, lassú és középtempós norvég hangulatot, akkor a Haatan-t válaszd! Zoliék ugyanis nem elégednek meg azzal, hogy kipróbált vagy bevált formulákat gondoljanak újra, e helyett a kísérletezve fejlődés rögös lankáin indultak el.

Kiadó: –
Kiadás éve: 2024
Stílus: Heavy Metal / Death Metal
Web: facebook.com/Haatanband