HAMMERFALL - Avenge The Fallen

2024-et írunk, és sajnos szinte minden területre (gondolok itt a játék, film, zene iparra) jellemző lett a középszerűség, a szürkeség, egyhangúság, és bizony a kiadóktól kezdve, a zenekarokig, a filmproducereken és játékfejlesztőkön át, mindenhol azzal szembesül az ember, hogy különösebb erőfeszítések nélkül termelik ki az unalmasnál unalmasabb, semmitmondó anyagokat, csak hogy életjelet mutassanak, vagy épp bevételt generáljanak, mert ugye tudjuk, hogy bizonyos címek, nevek, bandák, így is, úgy is vonzzák az adott „brandnek” sokszor naivan bizalmat szavazó embereket…
Felmerült hát bennem a kérdés, vajon a svéd heavy metal, bőrbe öltözött harcosai vissza tudják hozni a sárkányok vérével megírt, acélos hangzású, igazi heavy-power csodát, amit a zenekar egészen 2006-ig, azaz a Threshold albumig jelentett nekem?!?!
Egészen fiatalon, kb. 7-8 éves koromban ismertem meg a csapatot, és ez édesapámnak köszönhető, ugyanis egyszer haza állított egy másolt koncert DVD-vel, amit a munkatársa nyomott a kezébe.
Ha jól emlékszem, (nézzétek el ha nem, eltelt azóta röpke 23 év…haha) az első 3-4 lemez, Glory to the Brave, Legacy of Kings, Renegade, és a Crimson Thunder című remekművekről játszottak dalokat!
Egyszerűen annyira egyben volt már ekkor a csapat, hogy egy hibátlan koncertanyaggal sikerült őket megismernem, a látványvilág pedig csak fokozta a szimpátiámat irányukba, majd mikor meghallottam az első kiadványuk címadó dalát, a Glory to the brave-t, konkrétan seggre ültem, évekig ezt a dalt tartottam a NAGYBETŰS Heavy Metal himnusznak!
Aztán teltek az évek, és eljutottunk a 2009-es nagylemezhez, aminek még a címét sem szeretném leírni, mert iszonyat nagy csalódás volt akkor is, és a mai napig az, valahogy innentől engedtem el szinte teljesen a zenekar útját, egészen az idei Avenge The Fallen-ig…

Hogy jó döntés volt-e ennyi idő után újra barátkozni a zenekarral?!?!?
Magam sem tudom…
Szokásomhoz híven a borítót említem első körben.
Természetesen megszokhattuk, hogy a csapat saját kitalált hősét, Hectort ábrázolják a kiadványok, amivel nekem személy szerint soha nem volt problémám, viszont ez a fajta ábrázolás, ami szerintem teljesen a League of Legends stílusát hozza, nekem túl sok, egyszerűen nem tudom egy picit sem komolyan venni, a régi „rajzosabb” borítóikat viszont kifejezetten kedveltem.

Térjünk rá azonban a fontosabb részre, milyen a korong tartalma?
Sajnos erre egyértelmű választ nem lehet adni, pedig reménykedtem azt tudom majd mondani hogy űberfasza…
A hangzásra konkrétan egy rossz szavam nem lehet, brutálisan jó a keverés, arányosan szól az egész, a szólók alatt is szépen kivehető minden hangszer, egyik sem kakaskodik a másikkal, illetve kiemelnék még egy dolgot, amit sok zenekar nem mondhat el magáról, és ez a jelenség nem más, mint Joacim Cans…egyszerűen fel sem fogom, hogy a csávó hangja konkrétan majdnem 30 éve ugyanolyan durva jó!!
Na de hogy ne csak a pozitív dolgokat említsem, kezdeném a címadó dallal, vagyis az Avenge the Fallen-el…
Attól függetlenül, hogy az egyik legjobb nótáról beszélünk, egyszerűen nem értem miért a legelső helyre került a maga középtempójával, abszolút nem hozza meg azt a lendületet amit az első daltól várnék…
Sebaj, ezt az űrt igyekszik pótolni a második nóta, igazi pörgős Heavy Metal bomba, ami a Freedom című dallal karöltve, nekem teljesen visszahozta az első négy hanganyag varázsát, fűszeres gitárriffek, zseniális csorda vokálok, és nem utolsó sorban remek fülbemászó dallamvilág!
Azt hiszem ennyi, köszönöm a figyelmet…nagyjából itt abba is hagyhatnám az írást, ugyanis az értékelhető tételeket felsoroltam…
A Hail to the king, Hero to all, Hope springs hármas fogat valami hihetetlenül leülteti a hangulatot, középtempós, illetve lassú számok váltakoznak, miközben a hallgató, jelen esetben én, azt várná hogy egyre inkább fokozódna a tempó, és kemény döngölős heavy-power riffek váltsák egymást, helyette konkrétan kapunk egy szappanos lábvizet…
Ezután következik Burn it Down, ami tényleg az utolsó értékelhető tétel, van benne lendület, aránylag fülbemászó, és kapott egy elég frankó váltott szólót!

Ezek után pedig jön az igazi középszerű, semmilyen, és rettentően unalmas, ötlettelen dalcsokor, félre értés ne essék, nem rosszak ezek a számok, de könyörgöm, aki azt mondja hogy nem lehet már újat, és minőségit alkotni ebben a műfajban, az legyen szíves és hallgassa meg az Ambush nevet viselő formáció 2020-ban megjelent Infidel című albumát, majd hasonlítsa össze az Avenge the Fallen-el… Bizony hatalmas lesz a különbség, mivel az Infidel köröket ver az új Hammerfall-ra!!!
A Time Immemorial pedig egyszerűen alkalmatlan egy album lezárására, abszolút nem oda illő, mint ahogyan a kezdő nóta sem, úgy látszik ezt most nem érezték a fiúk…
Összességében nem mondhatjuk proli parasztok módjára hogy ez egy SZAR kiadvány, csupán azt, hogy a jó nem ilyen…ha nagyon megerőlteti magát az ember, akkor a 10-ből talál 4 olyan nótát ami értékelhető, a többi egyszerűen sallang…és újra felhívnám a figyelmet az Ambush zenekar harmadik lemezére, az ének eléggé hasonlít Joacim Cans hangjára, de egyáltalán nem érződik tudatos másolásnak, a zene pedig konkrétan a régi Hammerfall igazi heavy-power hangulatát idézi vissza, azt éreztetve hogy itt bizony konkrétan a „tanítvány” győzi le a „mestert”…

Remélem egyszer még hallhatok tőlük olyan anyagot, amely fel tud nőni azokhoz a kiadványokhoz, amelyek konkrétan a kilencvenes évek végén elkezdték a műfajt újjáéleszteni, és mára alaptétellé váltak!!!

Kiadó: Nuclear Blast
Kiadás éve: 2024
Stílus: Heavy Metal
Web: facebook.com/hammerfall