A lengyel Hate immáron 30 éves múltra tekint vissza, s azt kell, mondjam, az ATF Sinner gitáros/énekes vezette horda semmit sem vesztett erejéből az idők során. Anno 2009. február 13-án jártak nálunk Ungváron is, sajnos lemaradtam róluk, ugyanis aznap a Kreator-on voltam Debrecenben, de a videót visszanézve, kegyetlen bulit nyomtak Adamék. (legalább a posztert sikerült aláírattatnom velük a néhai kedvesem (R.I.P.) által, ám sajnos azóta sem sikerült elcsípnem őket élőben).
Visszatérve a csapat munkásságára, mesterien keverik a Death és a Black metalt évtizedek óta, az új anyagukon sincs ez másképpen, a „Rugia” a 12-dik sorlemezük egyébiránt.
Röviden a tagságról: a dobos Pavulon, aki 2014-től volt a varsói horda tagja, egészségügyi problémák miatt kénytelen volt távozni a zenekarból 2020-ban, Nar-Sil (Neolith, Virgin Snatch, Embrional) került a helyére vérfrissítésként. Domin gitáros 2017-től, Tiermes basszusgitáros (aki élőben már 2018-tól kisegítette a gárdát) 2020-tól a teljes jogú tagjai a Death/Black alakulatnak.
Nos, a lengyel kvartett Adam The First Sinner elmondása szerint egy új fejezetet nyitott a „Rugia”-val, s bár Adam a csapat szíve-lelke, de együtt dolgozták ki ezt a minden igényt kielégítő nagylemezt. A szövegek folytatólagosan a szláv mitológiában merülnek el, itt említeném meg, hogy Rugia a mai Rügen-szigete, ahol a régi idők pogány szláv törzsei zarándoklatokat tettek, valamint rituálékat végeztek. A legújabb Hate album ennek az ősi szláv kultúrának állít emléket tökéletes zenei megfogalmazásban majd’ 36 percen keresztül. A lengyel srácok ezúttal is a Wiesłaski testvérek (Slawek és Wojtek) stúdiójában dolgoztak, a billentyűs, sample-részek Michał Staczkunkoz kötődnek, a borító pedig Daniel Rusiłowicz igényes munkája (ő 2010-től készít a Hate-nek csapatképeket és festményeket).
A Metal Blade kiadó YouTube csatornáján fenn van a teljes nagylemez + három Hate videóval („Rugia”,„Resurgence” és az „Exiles of Pantheon”) egyetemben, érdemes megtekinteni őket. Szerény véleményem szerint ez a Hate legjobb, legerősebb lemeze (természetesen a régebbi kiadványaik sem voltak gyengék) teli s tele atmoszférikus melódiákkal. Kedvenc számot nem említek, mindegyik nagyon topon van.
Maximális pontszámot adok ATF Sinnernek és társainak a bűnben, remélem hamarosan végre-valahára sikerül élőben is látnom majd őket.
Tracklist:
- Rugia
- The Wolf Queen
- Exiles of Pantheon
- Saturnus
- Awakening the Gods Within
- Resurgence
- Velesian Guard
- Sun of Extinction
- Sacred Dnieper
Pontszám: 10