Lemezismertetők

HAZY HAMLET – Forging Metal

Kiadó: Bigorna

Weboldal: www.hazyhamlet.com

Kiadás éve: 2009

Stílus: Heavy metal

 

 

 

Szeretem ha egy zenekarnak van koncepciója és ez áthatja mind a külcsínt, mint a belbecst. Úgy tűnik, ez igaz a kissé furcsa nevű, brazil Hazy Hamletre is.

A csapat 1999-ben alapították brazil metalfanok és ez, a Forging Metal, az első teljes lemezük, ami 10 évvel az alakulásuk után jelent meg. Mind a fazonok, mind a zenekari logó és a lemezborító mutatja, itt bizony ős heavy metallal van dolgunk. A háttér-információból kiderül, a csapat törekedett a 80as évek heavy metaljának megidézésére. Így mondhatjuk: elő a bakelitet, lássuk mit is préseltek rá!

Amivel először találkozunk, az a lemezborító. A színek fémes csillanása és a téma is old school jellegre utal. Egy brazil művész, Celso Mathias munkáját dicséri, akinek ez volt az első metal lemezborítója. A témája nem helyi, hanem az északi mondavilág. A központban Odin van, amint nagy bőszen egy kardot kovácsol. Mellette feltűnik két kísérője, holló alakjában, Hugin és Munin. Amit ők láttak és hallottak, azt látta és hallotta Odin is. A háttérben pedig megbúvik Gungnir, a lándzsa, amit a törpék készítettek neki, és ezt a fegyvert nem használhatta más csakis ő.

Lássuk a muzsikát! Az A oldal a szokásos intróval kezdődik és elindul a múltidézés. A bevezetőhöz kapcsolódik az első igazi tétel, megdörrennek a gitárok és komótos zakatolással beindul a zenekar. Ebben a dalban majdnem minden benne van, ami a banda repertoárja. A hangzás kellően szőrös, a kétlábgép módjával használva, inkább a gitárokon a hangsúly, ahogy azt annak idején megszokhattuk. Az énekhang erősen emlékeztet Chris Boltendahl hangjára, a Grave Diggerből. De ez a párhuzam nem csak az énekben lelhető fel, hanem a zenében is. A refrén elsőre is fogós, ebben nagy szerepe van a tömör csordavokálnak.

A harmadik dal, a Black Masquerade, már tempósabb szerzemény. Nem azt mondom, hogy sebes, mert ilyent nem fogunk itt hallani. Az első oldal egy akusztikus kezdésű, de aztán bekeményedő tétellel zár. Hangulatos darab, a refrénnél már az ember egy kis Savatage-s kánont vár, de egyszerűbb megoldást kapunk, így sem rossz.

A bakelit B oldala egy, a címével ellentétben, Funeral for a Viking, lendületes darabbal indít. Így van, ezt így kell csinálni. Ha kicsit viccesen akarnék fogalmazni, akkor azt mondanám, meg vannak keverve a dolgok, mert hogy jönnek a kalózok a vikingekhez? Ugyanis a fő riff eléggé Running Wild-os.

Majd jön egy kislemezes dal, amit nem érzek annyira erősnek. Nem értem miért pont ezt emelték ki, de legalább nem egy, egyértelmű slágerrel próbálkoztak.

A lemez vége felé a hangzásból gyakran előbukkan a basszusgitár, ami azért előtte is felismerhető volt a hangzásképben, de az utolsó dalokban mintha kicsit kijjebb hozták volna.

Összességében furcsa egy lemez. Mert meg kell valljam, első nekifutásra nem voltam vele elégedett. Időt kell neki hagyni, hogy pár meghallgatás után beérjen. Bár az első benyomásaim nem változtak, lassan megkedveltem a dalokat. Érződik a lelkesedés és a heavy metal szeretete.

Azért pár hibát is megemlítenék, nehogy félrevezető legyen ez a lelkesedés. Néha bizony kicsit vontatottnak tűnik, több gördülékenység kéne bele, hogy felnőhessenek a nagyokhoz. Ebben segítene, ha markánsabbak lennének azok a dalok, és a szólók. De ha kedveled az ősmetált, főként a német vonalat, és nem zavar, hogy néha kedvenceid (Grave Digger, Accept, Gamma Ray, Running Wild, korai Blind Guardian stb.) hatásai bukkannak fel, akkor feltétlenül meg kell hallgatnod! Nem egyszer, többször.

Tracklist:

1. The Beginning of the End – part 1
2. The Beginning of the End – part 2
3. Black Masquerade
4. Metal Revolution
5. Field of Crosses
6. Funeral for a Viking
7. Chrome Heart
8. Chariot of Thor
9. Forging Metal
10. The Faces of Illusion

Pontszám: 8

Kapcsolódó cikkek

Hazy Hamlet – Symphony of Steel (Official Video)

KMZ

HAZY HAMLET – Full Throttle

Saint-Savin

Hot News: Hazy Hamlet – new album Full Throttle released

KMZ

Hot News: Hazy Hamlet – new album trailer available

KMZ

Hot News: Hazy Hamlet – Full Throttle cover artwork and release date

KMZ

Hot News – Hazy Hamlet: Resuming activities after one year pause

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek