Kiadó: Black Bards
Weboldal: www.heathenforay.com
Kiadás éve: 2010
Stílus: Viking Metal
Brief Sum: The crew of Heathen Foray has achieved to discover what makes a good heroic metal album. The firstly strange musical mash grasps the listener soon. It is impressive that the Stratovarius melody comes through this grumbling voice. Anyone who doesn’t start massive headbanging and air-guitaring when listening to these songs should do a serious self-check, cause probably he’s dead!
Páncélos lovasság vágtat az ártatlan szemlélő arcába. A lovak patája felveri az út porát. A katonák délcegen ülik meg a paripáikat. A hadsereg dübörgése megtöri a táj csendjét. Mire is lehet ilyenkor számítani? Sokféle elképzelése van az embernek, igazából nem is sejti, de a végén meg azt gondolja, ez nem is lehetett volna másként.
Szégyenkezve vallom meg, hogy a szomszédos Ausztria keményzenei életéről nem sokat tudok. Ki gondolná, hogy a Heathen Foray már 2005 óta létezik. Megjelentettek egy demót és egy nagylemezt. Az Armored Bards a második egész estés munkájuk. A koncepció és a körítés nagyon rendben van, élvezet kézbe venni a korongot.
Zeneileg viszont meglepetés ér, már rögtön a kezdésnél. Akkora Stratovarius jellegű riffel nyit a lemez, hogy kapkodom a fejem, a folytatás is viszi tovább a vonalat. A megszólalás, a dobok, a ritmus, nem is hagy kétséget efelől, aztán a verzétől már más zenei világba csöppenünk.
Első hallgatásra Tyr féle folkos metal benyomását keltette, de a többszöri elmerülés a műben gyorsan változtatta véleményem. A neoklasszikus gitárfutamok, a pattogó, tiszta megszólalás egyre inkább a finnek szuper csapatát idézte. Az ének viking módra érdes, marcona. Ezekből a lerágott csontokból a Heathen Foray legénységének sikerült egy érdekes zenei kompozíciót megalkotnia, de mindez nem lenne elég ahhoz, hogy a lemez egyszerűen ne akarjon kimászni a lejátszómból, sőt, ha le is kapcsolom, sokáig velem maradjon. Ehhez a bárdok kitűnő dallamérzéke is kellett.
Mint említettem, a kezdés ismerős, de nagyon lendületes. Aki erre nem kezd csigolyaszaggató fejrázással kísért léggitározásba, az valószínűleg halott. A refrén üvölthető a csapattal, gyorsan rögzül. A szóló cirkalmas, dallamos, nem veti vissza a nóta lendületét. Egyszerűen elsöpör mindent. Talán ennek köszönhető, hogy a folytatásban visszavesznek a tempóból, de csak abból, a barázdabillegetés marad. A refrén, mondanom sem kell, hogy fogós, és azért a sebesség visszatér a szólónál, a vége felé pedig igazi aprítást kapunk.
A Bifrost dal megint csak igazi meglepetés számomra. Már a kezdés az, olyan westernfilm zene szerű az indítás. A dobok belépésével kellemes galoppra indulunk. A verzénél felkapom a fejem, ami a címből elsőre nem látszik, ez bizony ékes német nyelven van előadva! Sokan mondják, hogy a rock igazi nyelve az angol. Ezzel nem vitatkoznék, de aki azt gondolja, hallgassa meg ezt a dalt. A lemez egyik csúcspontja, bár ezekből olyan sok van, hogy nehéz számon tartani őket.
A nappal és az éjszaka harcáról szól a következő dal. Az ellentét zeneileg is meg van jelenítve. Az éjszakát a súlyosabb riffű verze, a nappalt a könnyedebb, akusztikus gitárral megtámogatott rész jelképezi. A Messenger of God megint erős rokonságot mutat a finnekkel, gyors fogós dal. Ez némileg kontrasztban áll a súlyos mondanivalóval. Az egyház gyermekabúzusait boncolgatja. Mondanivaló ide, vagy oda, ha öregebb rockerek kicsit pihentették is eddig a léggitárt, most tuti, megint a nyakukba akasztják. Sodró.
Az Endless Sorrow számomra az abszolút csúcspont. Lassan fedeztem fel magamnak, de végül beleszerettem. Imádom az epikus felépítésű dalokat. Ez a nóta a zenekar szerint is egy kísérlet volt, hogy valami nyugisat alkossanak, ami ennek ellenére még Heathen Foray szerzemény marad. Akusztikussal kísért riffekből bontakozik ki a fő motívum. A verzében elhalkul a torzított riffelés, és dallammal kísér az elektromos gitár. A refrénre azért belép az egész zenekar. Hatalmas hangulata van ennek a szerzeménynek. A dal végén a lezárás történetté fogja az egészet. Ilyesfajta dalszerkezet King Diamondra jellemző.
A folytatás aztán megint sebességmámorban torkollik. Két testvér harcol egy elfeledett királyság trónjáért. Egy hatalmas csatában egymással szembe kerülnek. Sebes verze és középtempós refrén jeleníti meg a történetet. Érezni a vágtató csapatokat, a heroikus küzdelmet.
Bécs falai címmel egy helyi történelmi emlék került megéneklésre. A török 1683-as Bécs elleni hadjárata, amit a Habsburgok a lengyel király és a Német Római Birodalom seregeivel összefogva sikeresen visszavertek. Ennek a történetnek rengeteg magyar vonatkozása van, hiszen akkoriban a két birodalom története erősen összeforrt. A zenében feltűnnek keleties zenei motívumok.
A Hopfen & Malz címéből már sok mindenre következtethetünk. A német nyelven előadott Komló és maláta című dal a megfáradt seregek, jókedvű és egyáltalán nem bágyadtnak tűnő mulatozása. Táncra fel!
A utolsó tétel ismét egy történelmi téma. Hannibál harcának és bukásának története a Római Birodalommal szemben. Pattogós, menetelős zárása a lemeznek. Egy kis érdekesség ebben a dalban is lakozik: az egyik verze latinul van előadva.
Egyszerűen egyik pillanatról a másikra magába szippantott a lemez. Egyelőre nem sikerült megunnom. Igazából nem gondoltam ilyen magas pontszámot első körökben, de végül átgondolva, nem tudok semmibe belekötni. Rég éreztem azt a késztetést egy lemezt hallgatva, hogy léggitárral a nyakamban üvöltsem a sorokat. Mi a 10 pont, ha nem ez??!
SAMPLE:
MySpace link
Tracklist:
1. Armored Bards
2. The Blight
3. Bifrost
4. Ascension
5. Messenger of God
6. Endless Sorrow
7. A Brother’s Tale
8. Walls of Vienna
9. Hopfen & Malz
10. Carthage’s End