HEGEROTH – Disintegration

Köszönhetően egyedi hangzásának, az elmúlt években a Hegeroth a lengyelországi melodic black metal szintér egyik óriásává nőte ki magát. A soron következő ismertetés tárgya a Disintegration, a duó ötödik lemeze, amivel a katowiceiek új szintre fejlesztették dalszerzésüket.

A szerzői kiadásban megjelent CD 33 percben töri, zúzza, rombolja azt a bizonyos kősziklát, amelyen az európai keresztény értkékek nyugszanak. Miután pokluk kilenc körében lubickoltatom a lejátszóm, megállapítom, hogy ez a két bűnös lélek bizony abba a lángoló sírba lesz bezárva, melyet Dante vízionált. A thrashes szólók, a kaszaboló tremolo riffek, a hasító blast beat dobok, a változatos, egyben kemény énekstílus kapcsán már-már automatikusan a ’90-es évek valamelyik norvég óriását akarom felidézni olyan szavak kíséretében, mint az ütős vagy figyelemre méltó, esetleg irtózatos, de ez esetben többről van szó. Ez a kilenc istentelen dallam, amely kifejeződést nyer Maciej Kamuda provokatív borítójában is, valójában nem valaminek a leképződése, hanem egyszerre tekinthető egy esztétikai tapasztalat kibővítésének és meghaladásának.

Ehhez a zenéhez lírailag a fájdalom és a kilátástalanság passzol, ennek megfelelően dalszövegeiket a vég nélküli blaszfémia, a társadalomkritika, valamint a traumákkal átitatott lengyel vallási kiábrándultság mentén fogalmazták meg.

Az első számban (The Snake) szembetűnő, hogy a Bene ébresztette káosz ugyan nem szakítja át a gátat, ugyanakkor riffelése nem száraz, miként a hangzás sem kásás, sokkal inkább dallamokkal díszített, egyben szellős. A gitárok tremolója nem gyűri maga alá Bila kiművelt dobjátékát és sötét énekét, ami így kiválóan, teljes gonoszságában érvényesülni tud. A dadogó riffelésével lassú sétából őrült futásba kezdő, majd visszalassuló és ringató Debased a személyes kedvencem. A hangszeres része elődjétől eltérően sokkal homályosabb, dallamai, a pofás basszus miatt szervezetlenebbek. A fő hangsúly az éneken van, ami bármelyik horrorfilmbe elmenne – pláne azok a sátáni kacajok félelmetesek! Egy igazi zsarnok, aki leigáz és elnyom! The Dirt címmel érkezik egy komor tűzeső, tele dühvel és erőszakkal. A hússzaggató pengetés gyakran kontrasztba kerül az énekhanggal, ami mélységet ad a textúrának, miközben növeli a fenyegetettségérzetet. Másfelől főként a mechanikus gyorsaság és a fakó dallamok jellemzik ezt az igazi old school rettenetet. Bőven szolgál nyers kitörésekkel a Ritual is, amely felkavaró dallamokkal, elrugaszkodott basszussal és rideg cinjátékkal tetézve táplálja a lélek gonoszságát. A nagy plusz az előző tételhez képest, hogy a Hegeroth itt jobban kézben tartja a kompozíciót, amiért az nem tűnik hektikusnak, kaotikusnak. Elkopott lelkek gyötrelmes kiáltása az Uplifted. A nehézséget a gyors ritmussal keverő tételben a dobok agyament módon dolgoznak, a súlyos riffek, a vicsorgó vokál és a rideg harangok alatt. A Disintegration hajthatatlan esztétikájának részei a szürkés dallamok, ám ez a thrashes őrület valódi kénes bűzt áraszt, ami helyenként már taszító lehet.

A soron következő tüzes óriás (The Shepherd) visszatér a sivár őrületből a démoni melódiák világába. A szám kiélezett pontjai ugyan nyersen megmunkáltak, de épp ettől halálosak. Amikor a zene gyors, a riffek fogazottak és gyilkosak, viszont amikor csökken a sebesség, a szám érettebb dallamjelenlétet vesz fel. Ehhez képest a Ring egy egydimenziós kalapálás, bár a dobok és a cinek csatája figyelemreméltóvá, szerethetővé teszi. A húrozás és a vokál sávjai az utolsó harmadban kapják össze magukat. Az album dalaiban gyakran van olyan energia, amely a drámaiság és a dinamika elbűvölő keveréke. Határozottan igaz ez a biztosan menetelő Queen of Spiders-re. A kompozíció izgalmas, zsigeri hallgatást tesz lehetővé, ahol a puszta agresszió és a magával ragadó rideg atmoszféra szilárdan lapátolja a szárazon égő riffeket. Csípős, vérfagyasztó iramot vezényel a zárótétel, az An Accident. A track egyik részlegében sem tart vissza semmit, legyen szó a nyugtalanító környezetről, vagy a közepes ritmusú riffekről. A vokál itt is démoninak tűnik, és bár nem olyan vészjósló, mint a lemez más pontjain, azért képes beborítani a halál leheletével.

Ceterum censeo, ez az album nagyon jól lett megírva, ám sötétsége és mennydörgő hangzása elsősorban azoknak van fenntartva, akiknek a black metal fémforgácsai a napi szükségletek részét képezi. A magam részérről, amikor tíz évvel ezelőtt felfedeztem a zenekart, nem gondoltam volna, hogy valaha ilyen mély hatást tesznek majd rám!

Kiadó: –
Kiadás éve: 2023
Stílus: Melodic Black Metal
Web: facebook.com/Hegeroth