Lemezismertetők

HELLSAW – Trist

Kiadó: Napalm Records

Weboldal: www.hellsaw.com

Kiadás éve: 2012

Stílus: Black Metal

Brief Sum: It doesn’t even get close to the quality, variety and excitement of the previous albums. 

 

 

A sógorok extrém zenekarai közül kitüntetett figyelemmel követtem a Hellsaw eddigi munkásságát. A Phantasm és a három éve megjelent Cold című lemezük sokat forgott a lejátszómban. Bár nem reformálták meg a black metal stílusát, de legalább változatos, emlékezetes lemezekkel örvendeztették meg a hallgatót, rengeteg finom hangulati elemmel színezték a dalaikat. Amikor megkaparintottam az új anyagot kifejezetten örültem. De csak néhány percig.

Már a  The Devil Is Calling My Name vontatott taktusainál gyanút fogtam, de ekkor még elhamarkodott lett volna bármilyen következtetést levonni. A tempóváltást követően ahelyett, hogy helyre kerültek volna a dolgok (hellsawos értelemben), még inkább úgy éreztem, hogy elcserélték a banda logóját a borítón. Innentől kezdve hullámzó érdeklődést váltottak ki a szerzemények. Várakozással futottam neki minden egyes soron következő dalnak, de szinte csak szürke, jellegtelen, kapaszkodó nélküli pillanatokat éltem át. Ilyen körülmények között már a kevésnek is örül az ember, így amikor a Bedlam 1450 indulását követően nekiveselkedtek a zenészek már egy csipetnyi szórakozást is képesek voltak nyújtani. A lemezzáró Silence is egészen ígéretesen indul, de ekkorára már annyira megcsömörlik az ember Aries szintelen, tüszős mandulagyulladásra emlékeztető hangjától, hogy az értékes percek sem annyira átütőek, mert van, ami belerondít. Itt jegyezném meg, a Phantasm albumon vokálozott utoljára úgy, hogy számomra élmény számba ment.

Ezúttal kifejezetten sivár, a befogadó készséget próbára tevő számokat hoztak össze az osztrák fekete fém papjai. Pedig a jóindulat meg volt bennem. A csalódást követően újból nekifutottam még néhányszor, de képtelen voltam több értéket felfedezni a Trist-ben. A korábbi lemezeikhez mérten ez erős visszaesés. Ha a Cold album 9 pont volt nálam, akkor ez a felét sem éri…

SAMPLE:
MySpace link

Tracklist:

1. The Devil Is Calling My Name
2. Sorrow Is Horror
3. Doom Pervades Nightmares
4. The Forerunner Of The Apocalypse
5. Death Bells
6. Trist
7. A Winter Cold
8. Beldam.1450
9. Silence


Pontszám: 4

Kapcsolódó cikkek

Hot News: Black Metallers Hellsaw To Take Indefinite Break

KMZ

Hellsaw – Trist video

KMZ

Hot News – Hellsaw: Album Teaser & Live Dates

KMZ

Hot News – Napalm Records news: Arkona – Svartsot – Hellsaw

KMZ

Hot News – Black Metallers Hellsaw Enter Studio To Begin Recording Fourth Album

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek