HÉTKÖZNAPI CSALÓDÁSOK – Közönség Elleni Izgatás…Avagy Újra Hódít A Polbít

Kiadó: Edge Records

Weboldal: www.hetkoznapicsalodasok.hu

Kiadás éve: 2007

Stílus: Punk

 

 

 

 

Ezt a zenekart nem kell bemutatni senkinek sem, hiszen nincs olyan punk, rocker, aki nem ismerné a mecsekaljai ötösfogatot. A ’90 – ben alakult banda neve mára egyenlő a punkkal, minden eme műfajt kedvelő egyén biztosan velük kezdi a zenei tanulmányait. Mit sem változott az irány, aki gyökeres változást várt a srácoktól, annak csalódnia kell, de aki egy szokásos Picsa korongot akar hallani, az megkapta, amire vágyott. Magyar szinten a szokásos stílusjegyek, zenei hatások megtalálhatók mind a zenében, a szövegekben egyaránt. Megyeri Feri ismét kitett magáért, s most a társadalmat abból a szemszögből mutatta be, hogy mennyire felületes, könnyen megvezethető, hülyének nézhető. Eddig is voltak hasonló témái, de az egész lemez ebben a szellemiségben íródott szöveg szinten. Tehát a zene továbbra is klasszikus punk többnyire középtempós számokkal, persze azért vannak kivételek, sőt egy – két agresszívebb tétel is felüti a fejét. Aki nem tudná, gyorsan egy megjegyzés: a polbít a mozgalmi dalokat jelenti, amelyek egyszerű keretek között íródtak, s ahogy Megyeri Feri is megéneklé dalában, ez is punk, csak kicsit szar.

Tehát szerintem azt akarta kifejezni ezzel a kifejezéssel, hogy továbbra is megmaradtak punknak, és a polbítet is azért használják fel, használja fel, mert magáénak érzi a szabadság fogalmát. Hiszen anno a polbít dalok is a szabadságról zengtek, csak a Picsa lemezen rengeteg irónia van megfogalmazódva, hogy felesleges közérzelem korbácsolás zajlik mi kis hazánkban, s, hogy régebben még érdemes volt polbítet énekelni. Ma már nem, illetve aki énekel, magáénak érzi, az nem tudja mire használja fel a mozgalmi dalokat. Érződik a mondanivalón, hogy kicsikét már elegük van nekik is a közéletből, meg abból, ami nálunk zajlik. A “Boldog békeévek” című tétel jelentheti azt is, hogy minden csak műbalhé, ami az ember környezetében van, s igazából nem is az történik , amit bemondanak, csak izgatják a kedélyeket, bár számomra azt is tartalmazza, hogy a mostani időkhöz képest azok az idők egy kis morzsácskák voltak ahhoz képest, ami most van jelen nálunk. Annyira nem akarom szájba rágni az anyagot senkinek sem, a lényeg, hogy a Picsa most sem okozott csalódást, több a politikai töltetű dal a lemezen. A “Meghalt egy punk” szerintem egyértelműen Balha Vilmosnak íródott, bár más értelemben is megközelíthető a track. Méghozzá onnan, hogy alapjáratban egy név nélküli embert, aki ugyanolyan teljes életet élt és nagy dolgokat hajtott végre semmibe sem veszi a társadalom. Mert poziciójából kiindulva nem tudott, de lehet, hogy nem is akart hangot adni magáról, közben sokkal nagyobb dolgokat hajtott végre, mint bárki más.

A Hétköznapi Csalódások szövegei, lemezi, koncertjein elhangzott szövegek alapján egy szélsőbaloldali zenekar, bár igaziból nagyobb a füstje, mint a lángja a történetnek, a Picsa egy nagy cirkusz, bár egy percig nem állítom, hogy hiteltelen. Aki eddig szerette a bandát, az még inkább szeretni fogja, aki eddig sem szerette, mert neki ez gagyi, nem punk, eladták magukat, kiárusítás, azt is megértem, nekem bejön a lemez, szóval hallgassátok meg.

Tracklist:

1. Közönség elleni izgatás
2. Boldog békeévek
3. Pol-beat
4. …Na meg a guantanamera
5. Multi-meló
6. Szabadság, szerelem
7. Meghalt egy punk (R.I.P. Willy)
8. Bolgárpukkasztás
9. Közel-kelet
10. Tolvajtempó
11. Szívtipró gimim
12. Zirc
13. Jégcsákány, polónium
14. Ideális bűnbak
15. Túlélő

Pontszám: 9

Kapcsolódó cikkek

Nihilista Rock ‘n’ Roll címmel megjelent a Hétköznapi Csalódások új albuma!

NorthWar

HétköznaPI CSAlódások – novembertől digitálisan is elérhető a teljes katalógus

NorthWar

HétköznaPI CSAlódások, Prosectura, Hatóságilag Tilos, Timebomb – Koncertbeszámoló

Melciah

Hétköznapi Csalódások Interjú

xfixbitchx

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár