Lemezismertetők

HORNA – Musta Kaipuu

Kiadó: Debemur Morti

Weboldal: www.legion-horna.com

Kiadás éve: 2009

Stílus: Black metal

 

(scroll down for English Version)

 

 

Mint ahogy minden évben megszokhattuk, a finn horda előrukkol egy albummal. Bevallom őszintén, az utóbbi pár évben számomra nem tudtak semmi maradandót nyújtani, és ez nincs másként ezzel a lemezzel sem. Reménykedtem, hogy talán egy igazán ütős északi fekete fémet kapok, de sajnos inkább egy unalmas próbálkozás, egy sablon mű került kezem közé.

Az egy órás összidővel és 10 nótával rendelkező lemezen, három olyan dal akadt, ami említésre méltó. Semmi több. A hangzás kellőképpen kásás, koszos, igazi black metalos, de a dobot elnyomják a gitárok, amik néhol igen-igen csak túl vannak vezérelve.
A lemezen unalmas, vontatott témákkal találkoztam, és nagyon kevés igazán jó ötlettel.

Kezdésként egy egész jó dallal indít a lemez. Emlékeztet a régi, old school időkre, illetve felfedezni véltem benne némi black/trash fűszerezést, amely egészen jó összhangot teremt. A következő dal, amit kiemelnék az „Unohdetut Kasvot, Unohdettu Ääni” amely, teljesen magáért beszél. Egy nagyon jó dallammal megtűzdelt muzsika, és az album többszöri meghallgatás után, nagyon sokáig megmarad benne az élmény. Majdnem nyolc percen keresztül élvezhetjük ezt a kényeztetést. Az ezt követő „Vuohenlahko” egy vérbeli black szerzemény! Lassú és kíméletlen, talán az agyon vontatott dalok közül az egyik legelviselhetőbb.

Az „Oi Kallis Kotimaa”-t nehezen tudnám definiálni. Leginkább az ember azt mondaná rá, hogy egy kellemes folk/black nóta, amely igaz is. Ez egy nagyszerű alkotás. Ezt követően már csak a „Marraskuussa”-t érdemes kiemelni. Ez a szám tudja igazán prezentálni, hogy mi is az, ami hiányzik az igazi black metalból. A régi időkre emlékeztet, bár egy kicsit a Darkthrone-ra hajaz, de ettől még jó. Hát ennyi lenne a legendás Horna ez évi termése. Igazából a rajongók biztosan többre fogják majd értékelni a lemezt, de számomra nem volt valami szórakoztató. Talán majd legközelebb.

—————————–

ENGLISH VERSION:

As we are used to that every year, the Finnish horde has come up with a new album. I must admit that during these last few years they couldn’t provide anything enduring to me, and this is the case with the new record too. I was hoping that we could get really kicking Northern black metal, but, unfortunately, it’s rather a boring attempt, and I got a stereotyped stuff in my hands.

There are 3 notewrothy tracks on this one hour long ten tracker. And nothing more. The sounds is rather unpolished, dirty, truly BMish, but the drums are muffled by the guitars, which, here and there, are rather over-driven.
I have encountered boring, slow themes, and really few good ideas on the record.

The opener is a quite good piece. It reminds me of the olden, oldschool times, and I also feel some black/thrash touches which creates a quite good unison. The next noteworthy song is „Unohdetut Kasvot, Unohdettu Ääni” which entirely speaks for itself. It has a really good melody, and after several spins, it has remained in my ears. We can enjoy this fondling for almost 8 minutes. The following „Vuohenlahko” is a real black tune. it’s slow and merciless, maybe the most bearable one among their overly slow compositions.

I can’t really define „Oi Kallis Kotimaa”. One would say it’s a pleasant folk/black tune, which is true actually. It’s an excellent work. After this, I can only name „Marraskuussa”. This track is able to present what’s missing from real black metal. It reminds me of olden times, and, although it reminds of Darkthrone, it’s good. So, that would be legendary Horna’s yield for this year. True fans will surely appreciate this more but, to me, it wasn’t that entertaining. Maybe next time.

Tracklist:

1. Piina
2. Haudanvarjo
3. Aldebaranin Susi
4. Unohdetut Kasvot, Unohdettu Ääni
5. Vuohenlahko
6. Oi Kallis Kotimaa
7. Pohjanportti
8. Sieluhaaska
9. Marraskuussa
10. Menneiden Kaiku

Pontszám: 6

Kapcsolódó cikkek

Horna, Blaze of Perdition, Iskald, Crest of Darkness – Koncertbeszámoló

Krol

Horna bemutatja új számát az InvisibleOranges.com oldalon

KMZ

A Horna kitűzi új W.T.C. kiadós albumának megjelenési dátumát

KMZ

HORNA – Sanojesi Äärelle

Stillborn

HORNA – Sotahuuto

akarmi

Horna, Vorkreist, Blacklodge, Witchcraft, Fagyhamu – Koncertbeszámoló

akarmi

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek