Kiadó: Relapse
Weboldal: facebook.com/Horseback
Kiadás éve: 2010
Stílus: Psychedelic / Post-Rock / Drone
BRIEF SUM: Unique and unusual blend of doom, tribal, ambient, and post-rock with extremely twisted and fearful vocals. You should imagine the crushing weight of Sunn O))), the hypnotism of Om and the desolateness of Our Ceasing Voice with the vocals of Mortuus from Marduk, only a bit more evil. Paints an endless desert with shambling, hollow dead, searching for the invisible mountain of salvation. Valuable to those like me, who collect musical imprints of decay and destruction, only a bit short.
Egyik kedvenc kiadóm újabb meghatározhatatlan műfajú különlegességgel szolgál augusztus elején, ezúttal ráadásul még én is többé-kevésbé tanácstalanul állok a korong előtt. A Horseback nevű új formáció The Invisible Mountain című debütjéről van szó, mely négy számot tartalmaz 38 percben. Ebből már most levonható a konklúzió, miszerint nem átlagos hosszúságú dalokkal lesz dolgunk, ha mélyebben belevetjük magunkat a lemezbe. A játékidő azonban váratlan módon meglehetősen aránytalanul oszlik el a dalok közt, az első három tétel 6-7 perces, míg az utolsó 16 és fél percen keresztül próbálja a hallgatót elvarázsolni. Egyébként nem ez az egyetlen dolog, amiben különbözik a másik háromtól, de erről majd később.
Számomra egy lemez borítója legalább olyan fontossággal bír, mint maga a zene, és a The Invisible Mountain grafikája igencsak ínyemre való barnás háttérszínével, monokróm világával, rézkarcszerű képrészletével és tetszetős, black metalos betűtípusával. Sajnos a promócsomagban csak a frontkép van benne, így a lemez további külcsínéről nem tudok nyilatkozni, de bizonyára egységes dizájnnal rendelkezik az album. Amúgy a grafika alapján nem sok mindent lehet megtudni a zenéről, és a számcímek sem igazán segítenek az albumra való felkészülésben. Na, de akkor lássuk is magát a zenét.
Az első tétel az Invokation címet kapta, egy eposz nyitányaként idézve meg az elkövetkezendő bő félóra hangulatát. Törzsi, hipnotikus dobok kúsznak be lassan, zúgó, horzsoló, lüktető gitárokkal, és ez a két hangszer a szám teljes hosszában ugyanazt a témát játssza, komoly transzbaejtő képességről téve tanúbizonyságot. Itt-ott kisebb, önmagukban szinte szépnek nevezhető finomságok színezik a dalokat, melyek könnyedséget kevernek az amúgy igen zord, morózus zenébe: csörgődob, csillámló hangeffektusok, a nyitódal végén pedig orgonaszólam. A vokálok talán a korong legegyedibb összetevői, nagyon torz, nagyon elnyomott, nem emberi gonoszságot sugárzó magas tónusú hörgés és torokgyilkolás egy kis Csihar, egy kis Legion (ex-Marduk) és egy kis Mortuus (Marduk) tökéletes keveréke. A szövegek a vokálok háttérbeli szerepe és torzsága miatt teljességgel érthetetlenek és mivel a promóciós csomag nem tartalmazta őket, nem elhanyagolható angoltudásom ellenére sincs lövésem sem, hogy vajon miről szólnak.
Zeneileg semmi különösebb technikai megfejtés nincs az első tételben, egyszerű lekeveréssel, hangulatosan ér véget. A második, Tyrant Symmetry című nótában egy kicsivel még súlyosabbak a gitárok, a Sunn O))) titáni súrlódását idézve fel bennem. A lemorzsoló gitárhörgés mögött finom, post-rockban gyökerező pengetések is megbújnak, melyek remekül kiegészítik a durvább játékot.
Az összes dalra jellemző a Southern Lord kiadó ismerői által bizonyára nagy becsben tartott Om zenekar végtelen, hipnotikus és repetitív monotonitása, mely megfelelő körülmények esetén könnyedén transzközeli állapotba juttathatja a hallgatót. A Horseback esetében azonban sokkal többrétegű a zene, a Tyrant Symmetryben egy alkalommal például a harmonikus pengetés át is veszi a torzított gitárok központi szerepét és egy rövid, melankolikus dallamsor erejéig uralja a szónikus tájképet. A vokálok a második tétel végefelé még az eddigieknél is romlottabbak és – jó értelemben, ha lehet ilyet mondani – borzalmasabbak.
A harmadik, címadó dal már egy fél fokkal muzikálisabb köntöst visel, post-metalt idéző, ám jóval karcosabb torzítást használó gitárjátéka emelkedett, ám kihalt hangulatot hoz. Ebben a dalban elgyengül az Om-párhuzam, mert noha itt is progresszívnek közel sem nevezhető témák dominálnak, a gitár mégis masszaként folyik át folyamatosan új önmagába. Magukat a változásokat nem lehet megnevezni, megfogni, de az egész átalakulása egyértelműen érződik. Számomra a négy tétel közül ez a legsikerültebb.
A negyedik, záró dal, mely a Hatecloud Dissolving into Nothing (azaz Semmivé Váló Gyűlöletfelhő) címet kapta, merőben különbözik a többitől és ez egy kis erőltetettséggel ugyan, de felfogható a cím kivetülésének is. Felfogható így, mert a vokálok jóval ritkább megjelenése és a torzított gitár teljes hiánya miatt ez a dal egyáltalán nem zord, sokkal inkább egy kihalt tájon járó utolsó állat gondolattalan elméjének szüleménye. Azért mondom viszont, hogy erőltetett a cím egy-az-egyben alkalmazása a dalra, mert a lemez többi tétele sem sugárzott gyűlöletet a legcsekélyebb mértékben sem, hiába a betegesen gonosz vokálok. Ezt a dalt egyértelműen post-rock témakörbe tartozó harmonikus gitárpengetések uralják, ambient aláfestéssel, bennem a kiváló osztrák Our Ceasing Voice hangulatát idézve fel. Azért időnként itt is feltűnik a bomlott elmére valló, túlvilági vokalizálás, sivatagi démonok eszelős sikolyai visszhangzanak a térben.
Síri hangulatot sugall az egész The Invisible Mountain lemez, olyan sírét, melynek lakói egy furcsa, sivatagos síkságon járnak, fekete bőrük nem veri vissza a homokfátylon átszűrt sápadt napfényt. Üres hüvelyekként rakják egymás után szikár lábaikat, száraz szemgödreik szájakként ásítanak arcukon, miközben egymásról tudomást sem véve kutatják a megváltás és végső nyugalom soha el nem érhető, láthatatlan hegyét. Por- és hamutestük legmélyén azonban ott rejlik a nyugalom apró csírája, hisz ezen a helyen már nem érheti őket semmi. Világuk bensőjüket tükrözi, a szél által sodort homokszemek pedig megfoghatatlan, el nem gondolt gondolataik és érzelmeik kivetülései.
Igen kevés ember érdeklődésére számíthat a Horseback albuma, azonban azok, akik figyelemmel és alázattal hallgatják, a holtak kihalt országába nyerhetnek betekintést, úgy, ahogy azelőtt még sosem. Egyedi és különleges album a The Invisible Mountain, azonban 38 perc ebből a zenéből csupán ízelítő. Remélem, legközelebb egy hosszabb és parányit változatosabb albummal áll majd elő a banda, mert az a fajta zene a hozzám hasonló, a pusztulás zenei leképeződéseit gyűjtő emberek számára egyedi érték.
Tracklist:
1. Invokation
2. Tyrant Symmetry
3. The Invisible Mountain
4. Hatecloud Dissolving Into Nothing