Kiadó: Napalm Records
Weboldal: http://huntresskills.com/
Kiadás éve: 2012
Stílus: Heavy metal
Brief Sum: No fillers, lyrical ballads, interconnecting monologues, pretentious openings, no symphonic or keyboard instruments, just crazy, crushing metal thundering from the speakers. Jill does not play prima donna, only sparsely applying operatic elements, rather using elements from other extreme musical styles. The four beasts really complete the beauty to bring out the hidden content of your composition.
Sohasem voltam trendi. Ízlésemet semmilyen szinten sem érintette az aktuális divat, a tömegek birka módon követése. Egy őskövület, egy hamisíthatatlanul konzervatív fickó vagyok. Ez a megállapítás könnyen ráilleszthető a zenei érdeklődésem spektrumára is. De elég ennyi a biográfiámból, inkább rátérnék arra, hogy miért is tettem említést erről az aspektusról.
Adva van egy Jill Janus nevű (valószínűsítem, hogy az anyakönyvében nem ez áll…) igencsak szemrevaló, fiatal hölgyemény, aki már 10-11 éves korában opera előadásokban lépett fel. Koloratúrszoprán hangja további csiszolását már a manhattani konzervatóriumban, kamatoztatását viszont európai operaházakban, többek között Monte Carlo-ban végezte. Tehetségétől függően sem válhat minden operaénekesnőből egy Montserrat Caballé (vagy legalábbis több év hozza meg a gyümölcsét), így idővel Jill hazatért az USA-ba. Nem sokkal ezután, a relatív gyenge anyagi egzisztenciájának helyreállítása céljából, bikinis DJ szerepet vállalt egy new yorki szórakozó helyen, amelyet saját bevallása szerint nem szívesen végzett, mivel már gyerekként is a rock zene vonzotta (az opera mellett). Amennyire a lehetőségek engedték, egyre több rock zenével fűszerezte a repertoárját. Aztán a szeptember 11-ei eseményeknek, majd később egy Playboy felkérésnek köszönhetően lezárta élete eddigi szakaszát, úgy döntött Los Angeles-be költözik. Az „angyalok városában” úgy érezte, hogy képes megvalósítani régi álmát: saját zenekart alapíthat. Évekig tartott, míg összehozta a sors és a helyismeret, de leginkább a város élénk rock zenei élete azokkal a tagokkal, akikkel megalapíthatta a Huntress zenekart. Ezek a jóemberek nem valami nyálas, tejfölösszájú, divathuszárok voltak, hanem már más zenekarokban bizonyított, a metal zenének elkötelezett tökös srácok. Jill erősen megválogatta, kik alkalmasak elképzelései, víziói dalba öntésére. Szóval, ha nem is röviden, de így indult a Huntress pályafutása…
Azt, hogy gyakorlatilag mire képes, mennyire elhivatott ez az ötösfogat, az idén tavasszal megjelent Spell Eater című debüt album mutatja be. Már kézbe venni sem elhanyagolható élmény. Vance Kelly (Godsized, Prong, Down, Speedblow…stb.) szemet gyönyörködtető „cover-art”-ja azonnal megadja az alaphangulatot. Leborulok a frontember-énekesnő meglátása, döntése előtt, mivel hanyagolnak mindenféle sejtelmes felvezetést, azonnal belecsapnak a húrokba és elkezdik igénybe venni a hithű rocker nyakizmait. És ez a hozzáállás jellemzi az egész lemezt: nincsenek töltelék számok, lírai balladák, összekötő monológok, hatásvadász felvezetők, nélkülözik a(z) (ál)szimfonikus hangszereket, billentyűsöket, csak a dögös, zúzós metal dörög a hangfalakból! Jill nem játssza a primadonnát, csak módjával alkalmaz operás eszközöket, inkább más extrém zenei stílusokból ismerős hangok hagyják el képzett torkát. Az csak hagyján, hogy hörög, de időnként Gollam hangján prezentálja a mondanivalóját. Egy igazi boszorkány elevenedik meg a hallgató előtt, ahogy követik egymást a dalok. Az a fantasztikus, hogy a személyisége, a hitvallása, mindaz, ami számára fontos, az képek nélkül is átjön a dalokon. Persze az sem elhanyagolható, hogy megfelelő társakat sikerült maga köré gyűjtenie. A négy „szörnyeteg” a szépség mellett kiválóan asszisztál a szerzemények többlet tartalmának elővarázsolásához. Ha csak az anyagi elismerés dominálna, az énekesnő mindenféle erőlködés nélkül, egy laza skálázással összedobhatott volna egy „szimfonikus-tucatmetal” lemezt, de az körülbelül olyan lett volna számára, mintha maradt volna DJ-zésnél.
Elismerő szavaim ellenére úgy érzem, mégsem lett (lesz) mérföldkő a Spell Eater, viszont mégis nagyon sok zenekar előtt mutogatnám, mint példaértékű és egy igazán elhivatott hozzáállásból életre keltett művet, ami súlyos, erős, izgalmas és nem utolsósorban hiteles…
SAMPLE:
YouTube link
Tracklist:
1. Spell Eater
2. Senecide
3. Sleep and Death
4. Snow Witch
5. Eight of Swords
6. Aradia
7. Night Rape
8. Children
9. Terror
10. The Tower
11. The Dark (Bonus Track)