HYDROGYN – Private Sessions

Kiadó: Rapid Fire Entertainment

Weboldal: www.hydrogyn.com

Kiadás éve: 2012

Stílus: Heavy / Rock

Brief Sum: Can 1980s style hard rock, classic AOR, Depeche Mode influenced “heavy pop” and Evanescence like modern musical elements ever mix??? Well, the undoubtedly talented vocalist Julie Westlake and her band mates gave it a try at least…

 

Az ötödik albumára egy zenekarnak már igazán tudnia kell, mit akar. No meg azt is, hogyan valósítsa meg azt. Ellenkező esetben minden további próbálkozás hiábavaló.

Az elmúlt évtized közepe táján Kentuckyban feltűnt Hydrogyn esetében a képlet adott: hagyományos tengerentúli rock alapokra építkezik a Julie Westlake énekesnő köré szerveződött csapat, s a koncepcióba az Evanescence-szerű modern megoldások vagy az elektronikus díszítőelemek éppúgy beleférnek, mint a Depeche Mode-ot idéző borult atmoszférát sugárzó ötletek. Voltaképp nem kevesebbre törekszik a társaság, mint egy táborba tömöríteni a régi sulis rock arcokat, illetve azokat, akik már Amy Lee-ék révén váltak a gitárzenék híveivé.

Csakhogy aki sokat markol, keveset fog. A banda arculata, fájdalom, nem elég karakteres egy ilyen horderejű vállaláshoz. Talán hősnőnk teljesítményének tükrében látszik a legtisztábban, mi a fő baj a Private Sessions-szel. Ahogy a régi sláger mondja, Júlia nem akar a földön járni, ám közben maga sem tudja eldönteni, dögös és szenvedélyes vadmacska legyen, vagy az érzelmesebb, lírai oldalát hangsúlyozza inkább. A kettő együtt viszont nem megy neki. Utóbbi vonalon még egészen emlékezeteset produkál helyenként, lásd-halld Forbidden Kind és Scream (kár, hogy ezek így egymás után eléggé összefolynak a hasonló tempó miatt), de mondjuk a Heated Nights felhevült éjszakáinak hőfoka bizony jócskán elmarad a kívánttól…

Mindezek fényében a lemez közepére tartogatott Creeper és a Feeling igazi kakukktojás, ezek ugyanis vérbeli döngölős, sallangmentes 80-as évekbeli heavy rock nóták, amelyeket az ének is a maga egyszerűségével dob fel. Megjegyzem, a Private Sessions számainak zenei alapjai nem nevezhetők éppen markánsnak, azaz Julie dallamain kívül más nem is igen tudná feldobni ezeket. Lehet, hogy hagyni kellene a fenébe a korszerű hangzásokkal való bíbelődést és Lita Fordnak is jobban beválna a hölgy, mint Amy Lee-nek? Innentől kezdve azonban egy túlságosan szentimentális lassún és az addig felvonultatott ötletek ismételgetésén kívül végképp nem tud mit felmutatni a Hydrogyn, pedig még férfi vendégénekessel és francia szöveggel is próbálkozik…

Úgy vélem, nagyon elkel (sőt, korábban is elkelt volna) itt a külső segítség egy rutinos producer részéről, aki ráérezne, mi áll jól Julie-éknak zeneileg és utat mutatna nekik, amíg nem késő. Így viszont, minden jó szándékom ellenére, ez sajnos csak közepes.

SAMPLE:
MySpace link

Tracklist:

1. Something To Say
2. Forbidden Kind
3. Scream
4. I Don’t Know How
5. Heated Nights
6. Creeper
7. Don’tcha Walk Away
8. Roseline’s Song
9. Feeling
10. Un Monde Perdu
11. It Doesn’t Matter
12. Alone (Bonus Track)


Pontszám: 5

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár