2013 márciusában jelentkezett legutóbb nagylemezzel az idén októberben immáron 30 éves múlttal rendelkező Hypocrisy, s hadd tegyek hozzá rögtön egy érdekességet: a legendás, magyar gyökerekkel is rendelkező ex-Hypocrisy dobos, Lars Szöke volt a dalszerzője az utolsó dalnak, „The Return” címmel ellátott tételnek.
Azóta eltelt 8 hosszú év, de a „Worship”-et hallgatván, érdemes volt várni az újabb Hypocrisy opusra: a pokolian kegyetlen hármas erősebb, mint valaha…
Töredelmesen megvallom, én bírom a Ludvikából származó Peter Tägtgren indusztriális metal projektumát, a Pain-t is. Azzal a formációjával legutóbb 2016-ban adott ki nagylemezt, s idén júniusban egy single-t bocsátott ki, a „Party in My Head”-et (újfent egy kis trivia: Peter fia, Sebastian 2016-tól dobosként működik közre a bandában és dalszerzőként is megcsillogtatta a tudását, de erről bővebben majd lentebb).
Visszakanyarodva a „Worship”-hez, 11 változatosan megkomponált, dallamokat valamint bősz szélvésztempókat sem nélkülöző, markáns Hypocrisy védjegyekkel rendelkező nótát tettek le a Peter Tägtgren (gitáros/énekes), Mikael Hedlund (basszusgitáros) és Reidar ’Horgh’ Horghagen (dobos) alkotta trió sokat tapasztalt, de egyáltalán nem megfáradt északi farkasai 51 percben.
Már a nyitószám a „Worship” rendesen mellbe vágja az emberfiát. Ezután következik a „Chemical Whore”, melyhez egy lenyűgöző videót is készítettek, súlyos, melódiákkal telített darab. A „Greedy Bastards” hasonló jegyeket hordoz magában, középtempós zúzda.
A „Dead World” dalszerzője Peter fia, Sebastian volt, eszelősen jó, hiába, az alma nem esik messze a fájától, természetesen pozitív értelemben idéztem ezt a régi jó kis magyar közmondást.
A „We’re Walking Dead” egy melankolikusabb alkotás, a rákövetkező „Brotherhood of the Serpent” pedig egy headbangelésre kiválóan alkalmas track. Az ezt követő „Children of the Grey” nagyon hangulatos, elmélkedő dal.
A kénköves poklot szabadítja ránk az „Another Day” a zabolátlan ritmusaival.
A „They Will Arive” egy fenyegetően menetelő szám, jól megtámogatott harmóniákkal ellátva, míg a „Bug in the Net” a Hypocrisy-tól már jól megszokott borongós kompozíció. A „Gods of Underground” zárja ezt a pompás korongot, szintén egy fejrázásra alkalmatos mű, méltó befejezése a „Worship”-nek.
A szövegeket érdemes elolvasni, nem spoilerezve a dolgot, annyit említenék csak meg, hogy a földönkívüliek és az emberiség közötti kapocsról szólnak, a modernitás és régmúlt ötvözte Hypocrisy-muzsikával megfűszerezve.
A végére még néhány háttér info: Peter mester házi stúdiójában dolgoztak ismét a jól ismert skandináv arcok, s a pompás borító az észak-amerikai Blake Armstrong művész keze nyomát dicséri.
Nincs itt mit különösebben hezitálni, szöszmötölni: egy hatalmas 10es!!!
Tracklist:
- Worship
- Chemical Whore
- Greedy Bastards
- Dead World
- We’re the Walking Dead
- Brotherhood of the Serpent
- Children of the Gray
- Another Day
- They Will Arrive
- Bug in the Net
- Gods of the Underground
Pontszám: 10