Kiadó: Good Fight Music
Weboldal: facebook.com/IAmAbominationMusic
Kiadás éve: 2010
Stílus: Progressive / Metalcore
BRIEF SUM: To Our Forefathers is an exceptionally fresh, youthful, and energizing album from a bunch of youngsters from Taylor, MI. The bass and the drums throb like in good ol’ metalcore, the guitars wiggle and scream progressively at the skillful hands of their players, while the vocals cleanly soar above this perfect mixture of energy and good mood. However, most of the songs are almost indistinguishable, being built from the same elements. There is unquestionable talent in these guys, and this is a far-above-average debut, but the next album will be even better if they work on their songwriting skills.
Nagyon nehéz helyzetben voltam az I am Abomination ropogósan friss debütalbumának értékelésekor, és a stílusmeghatározással még most, a kritika írásakor is bajban vagyok. Különböző hivatalos források post hardcorenak és progresszív metalnak nevezik, ezekkel azonban nem tudok százszázalékosan egyetérteni. A post hardcoret egyáltalán nem érzem helyénvalónak, a hardcore agresszivitásából és komorságából ugyanis szemernyi sincs a korongon, talán csak a zenei alapok hordoznak némi nagyon elrugaszkodott core rokonságot; a post jelzőcske használata pedig szintén nem igazán helytálló, nincs ugyanis itt szó elszállós vagy merengős részekről. A progresszív metal meghatározás megfelelőségének megítélése már sokkal nehezebb dió volt, melyhez gitártudáshoz és képzettséghez nálamnál jobban értő kollega segítségét kellett kérnem. Közös konklúziónk végül az volt, hogy a fiatal amcsi srácok valóban tudnak zenélni, és amit hangszereikből kicsiholnak, az nem puszta „parasztvakítás”. Így jutottam hát végül arra az elhatározásra, hogy ez leginkább progresszív metalcorenak nevezhető.
Sokan bizonyára nem értik, minek szenvedek ennyit egy zenekar felcímkézésével, de én azt gondolom, hogy ahhoz, hogy írásban át tudjam adni, milyen is egy zenekar, igenis fontos mindenki számára feldolgozható irányvonalat biztosítanom. Na, de most hogy ezzel megvolnánk, jöjjenek maguk a dalok.
A korong nyitó tétele, a Since 1776, hatalmas énektémával nyit, mely remekül demonstrálja a banda egyik legvonzóbb összetevőjét, az énekes srác szép, kidolgozott énekhangját. Az a bizonyos, a mai „tömeg-metalcore kultúrát” fogyasztó fiatalok számára kedves, szárnyalóan dallamos énekhang ez, amilyenhez hasonlót már számtalanszor hallottunk, azonban az, hogy egy lemezen ez nem párosul hörgéssel, ritkaság, és ez számos új, eddig kivülálló fülhöz nyithatja meg az utat az I am Abomination előtt. A magas fekvésű énekhang alá remek hangzással megtámogatott, szintén a felsőbb hangrégiókban mozgó virgázás szolgáltatja a nem éppen elhanyagolható alapot. Képzett gitártudásról árulkodó szólamokat hoznak a fiatal bárdisták, és a ritmusszekció is abszolút dícséretes teljesítménnyel izmosítja az összeséget. Itt-ott kisebb elektronikus finomságok is tarkítják a nótákat, de ezek csak apróbb effektek, nem nagyobb hangvételű betétek.
Eleddig tehát a megfelelő ízlésűek számára hibátlannak tekinthető a korong. Azonban. Az album gyakorlatilag egyetlen, ám – számomra legalábbis – szembetűnő hibája az egysíkúság. A dalokat szépen sorban hallgatva egészen az ötödik számig kell várni, míg egy olyan részt hallhatunk, amire felkapjuk a fejünket. Az album nagyja elsuhan mellettünk ugyanolyansága folytán. Ha nem odafigyelve hallgatjuk, a dalok határai sem tűnnek fel, olyan, mintha egyetlen, bő félórás dalt kapnánk, melyben az ének végig ugyanabban a hangrégióban mozog és a zene is végig a ritmusszekció kicsit coreosabb, izmosabb alapjára fektetett gitárvirgázásból áll. Szó sincs róla, energikus és határtalan jókedvet sugárzó muzsika ez, melyre ugyan élőben lehet a leghatalmasabbat bulizni, de egyedül, az utcán hallgatva is hihetetlen kitartást tud adni a mindennapi élet mókuskerekéhez. Ha azonban szigorú zenekritikusi szemmel nézzük, annyi mondható el, hogy itt zeneileg tehetséges fiatalok hozzáértéssel játszott örömzenéjét halljuk, akiknek a dalírási képessége azonban még hagy maga után kívánnivalókat. Sokkal több emlékezetes elemet kellene a dalokba csempészni, mert ezeket a számokat ilyen formában még a századik hallgatás után sem lehet együtténekelni a bandával. Nagyon ígéretes kezdés, de egyértelműen kezdés. A következő albumra mindenképp érdemes lesz odafigyelni.
Tracklist:
1. Since 1776
2. Thoughtcrime Is Death
3. Cataclysm
4. The Deciever
5. Rock N’ No Soul
6. Invisible Titans
7. Greetings From Easter Island
8. Art Attack
9. Creatures Of The Night
10. Element 151