
Vannak olyan lemezek, amiket kizárólag a borítójuk miatt vásárol meg az ember. Ismertetésem tárgyául ezúttal a sziléziai Żoryban működő, avant-garde black projekt – Ifryt – új, az iszlám hittel foglalkozó kislemezét választottam ki, ezen egyszerű elv alapján. A felperzselt sivatag közepén látható tüdő ugyanis annyira képtelennek hatott, hogy úgy éreztem ezzel az anyaggal mindenképpen teszek egy próbát.
A majdnem 19 percnyi futásidővel bíró Płuca első tétele a Klucz Salomona, azaz Salamon kulcsa. Az ütemében érezhető punkos hatások ellenére amolyan igazi régimódi speed black darab, ékegyszerű dobokkal és poros húrokkal. A mikrofonnál Przemysław „Szrama” Kuskowski két sávban egy harapós károgással, illetve egy nyújtott tiszta énekkel dolgozik. Szerintem abszolút felejthető tétel, ennek ellenére megvan a maga hangulata, amit a lezárást megelőző heavy szólónak köszönhet. Az avantgárd hatásoknak itt még nyoma sincs, bevallom nem is bánom!
Jól hallom? Tényleg kutyaugatás hallható a Kona Allah elején? Nem tudom mi értelme, de rendben van, lépjünk tovább… A szólókért felelős Kamil Smolarz-ra itt már lényegesen több feladat hárul, miként a projekt vezetőjének Bartosz „Kuna” Mokry-nak a basszus- és dobjátéka ugyancsak rendben van. Amikor azt hiszem vége, hiszen újfent a kutyáké a főszerep, még egyszer rázendítenek a srácok és – amolyan korai Celtic Frost stílusban – kapunk egy utolsó bizarr versszakot a lengyel nyelvű dalszövegből, a görcsös húrokból és a kopogó dobokból.
Az ízig-vérig old school, a ’80-as évek elejének hangzása csak a 10 pereces Straszne rzeczy esetében alkot atmoszférát, ám ott nagyon jól működik. Úgy hiszem a maszterelésért és a mixért felelős Tomasz Kunysz-ra igazából csak ennél a számnál nehezedett némi kihívás. Itt már minden hangból szinte sugárzik a progresszív beütésekkel szépen felvértezett szürrealista érzés. Egyébként maga a dallamtextúra kaotikus és gyakran szinte értelmezhetetlen – a kisebb jazzes hatások folytán félúton lépdel a transzcendencia és a próbatermi szórakozás kifejezése között. Az elragadtatást fokozza a vokál, ami 3–4 plusz sávot kapott, tovább növelve így a kompozíció töredezett jellegét. A mondókák, a thrashes vicsorgás és a rettenetes halálsikolyok együtt mozogva vetítik előre az őrületbe kergetést. Ez a fajta groteszk intuíció ugyan figyelmet érdemel, mindazonáltal a sok kis önmarcangolás végül teljes szétesést impresszionál, amit csak fokoz elnyújtottsága. Ha a szenvedés művészi megjelenítése volt az Ifryt célja, azt gondolom elérték.
Ha érdekel miként ragadja meg egy lengyel avant-garde banda az iszlám hitvilág sötétebb témáját (szándékosan nem árulok el több részletet arról milyen absztrakciókat fejeznek ki), és hogyan szublimálja azt a maga egyszerű vagy épp toldozott-foldozott benyomást keltő zenei képére, akkor a Płuca tökéletes választás lesz számodra. A hangzása miatt tőlem távolabb áll.
Kiadó: Godz Ov War Productions
Kiadás éve: 2023
Stílus: Black Rock’n’ Metal
Web: facebook.com/IfrytMetal
Tracklist:
- Klucz Salomona
- Kona Allah
- Straszne rzeczy
Pontszám: 8,5