Kiadó: Candlelight Records
Weboldal: www.ihsahn.com
Kiadás éve: 2010
Stílus: Metal / Black Metal / Experimental
A trilógia immáron véget ért. Ihsahn elmondása szerint. A „The Adversary” és az „angL” is külön-külön egy-egy koncepció alapján készült el, szintúgy mint az „After”. A „The Adversary” nagy beharangozója során (nem tudom ki, hogy volt vele, szerintem elég nagy visszhangja volt a lemeznek) valahogy egy zavaros, de mégis nagyon profi anyagot adott ki kezéből az alkotó. Az utolsó Emperor stúdiólemezt gyakorlatilag Ihsahn írta, és ott már elég durván átcsapott a dolog a black-ből a progresszív black-be (bár mondjuk valamilyen szinten a progresszivitás mindig is kísértette a zenekart). A Prometheus utáni feloszlás, majd saját projekt beindítása nem volt rossz ötlet, mert így azt kaptuk eredményül, hogy Ihsahn kiforrott stílusát megtalálta, s ebből kifolyólag ismét összeállt a nagy horda, igaz, csak koncertezni (és legalább azaz eshetőség, hogy elkurvuljon a zenekar lehetetlen, hogy megvalósuljon). 2006 után két évre az „angL” volt, ami igazán letisztult anyagnak számított, mindazok ellenére is, hogy mindegyik lemez külön sztori. Kellemesebbnél kellemesebb témák, és dalok követték egymást, zseniálisan megírt szövegekkel, és nagyon finom, de egyben durva, és igencsak impozáns gitár technikával feljátszott lemez lett. Sokáig abban a tévhitben éltem, hogy ennél jobb lemezt akarva sem rakhat össze Ihsahn. Ámbár nyilvánosságra került egy dal az új lemezről (ami hivatalos közzététel volt), ami a „Frozen lakes on Mars” címet viselte, és onnantól kezdve tudtam, hogy ebből szar anyagot nem gyúrhatott össze, és bizony, igazam is lett. Tömény 53 percben kapjuk az áldást, és nem is akármilyen zenészekkel!
Nyilván mondanom sem kell, hogy a gitárokat Ihsahn, a basszusnál Lars K. Norberg (Spiral Architect) tép – ha jól figyelünk észrevehetjük, hogy igen van fretless is! 🙂 – a doboknál az előző albumról ismert (és szintén Spiral Architect-es) csóka, Asgeir Mickelson püföl, és a szaxofont (!!!)
a Shining-ból ismert Jorgen Munkeby fújta. Megjegyezném, az utóbbi nagyon jó, érdekes, és egyben furcsa volt számomra, de egyébként teljesen korrekt! Az albumot egy olyan légkör veszi körül, ami számomra sötét, és tragikus, és a szomorúság, s elhagyatottság érzése öleli át. Az „angL” esetében írt észrevételeim ez esetben duplázódnak, és innentől kezdve nem is válik kétségessé az, hogy az „After” igen csak felemelő érzést biztosít a hallgatónak. Már rögtön az első nótánál (The Barren Lands) érezhető, hogy a korong hallgatása során szar riffet és témát nem hallunk. Persze komplex helyzetek is áradnak az albumból, miközben hallgatjuk azt, és eszméletlen szólók (itt jegyezném meg a talkboxos basszusgitárt, valami zseniális ötlet volt) szaggatják szét hallószervünket. A kicsit már gorombább „A Grave Inversed” nagyon oda rántja magát, és míg az album címadó dala, egy lassú, dallamos, hömpölygő és viharos egy csöppet, de a maga nemében egy fantasztikus nóta.
Sorban a negyedik a már említett „Frozen Lakes On Mars” amit már fentebb bemutattam, és csak annyit fűznék hozzá, hogy a korong egyik legerősebb dala lett. Viszont az „Undercurrent” egy könnyed finom, kicsit doom-os kellemesen dallamos és megőrülős dal, szaxofonnal, nagyszerű basszustémával, és gitár játékkal. Kerek tíz perc alatt lezúzott. A már említett talkboxos megoldást az „Austere” c. nótában hallhatjuk. Aki még emlékszik az angL lemezről a „Threnody” dalra, akkor nekik nagyon is sántíthat ez a hangvétel 🙂 Érdekes megoldás továbbá a dalban az orgona használata. Igazi progos megoldás szintúgy. A „Heavens Black Sea” kalapálós kezdése és tört ritmusrendszerének köszönhetően leginkább az izgalmas jelzőt aggatnám a dalra, ugyanis a hirtelen katonás ritmus után kezdetét veszi az a szóló, amiről szerintem elmondható, hogy a lemezen ez a legjobb.
Szintén szerepet kap itt is a szaxofon. Nos, elérkeztünk a záró lemez, záró tételéhez. Ahol én erős experimental hatást éreztem a dalban. Tökéletes teret kap a lassú, nyugodt hömpölygő bánat, és szomorúság, és ugyanakkora ellensúlyban kap teret a düh balladája is. Szerintem a lemezről a legkiforrottabb szerzemény. Nagyon jól összerakott dal. Ugyanúgy, mint a lemez maga is. Tökéletes, mind a számok minőségét, hangzását, hangulatát tekintve. Bátran merem mondani, hogy Ihsahn élete legjobb munkáját dobta össze. Nem éreztem azt a bizonyos zavart, amit a „The Adversary” esetén, s azt a kiforratlanságot sem. Tökéletesebb lett az „angL”-nél, és bizonyos szempontokból tekintve egy igazi mestermű is.
Ez Ihsahn világa. Bár ami nekem egy kicsit sántít, az a borító. Nagyon nehezen tudom elképzelni a lemez hangulatát ezzel a borítóval, itt jegyzem meg azt is, hogy amilyen „stílusban” készült az első két lemez, illetve az EP. Igazán jó lett volna amolyan koncepció alapján elkészíteni, illetve kiválasztani a borítót. Ettől függetlenül, hogy ez az egyetlen szépség hibája, egyszerűen mesteri munka.
Tracklist:
1. The Barren Lands
2. A Grave Inversed
3. AFTER
4. Frozen Lakes On Mars
5. Undercurrent
6. Austere
7. Heavens Black Sea
8. On The Shores