Slutti666 és az Impaled Nazarene hosszú hallgatás után újra lecsapott idén május 28-án, immáron 13-dik teljes hosszúságú stúdiólemezével.
Mikának és az Impaled Nazarene-nek már a korai 90-es évektől kezdve nagy tisztelője vagyok, így kíváncsian vártam a friss LP megjelenését, hiszen 7 év telt el a legutóbbi nagylemezük, a „Vigorous and Liberating Death” óta.
Nos, számomra mindenképpen megérte a várakozást, ugyanis igencsak ütősre sikeredett az „Eight Headed Serpent” szerény véleményem szerint.
A finn zenészek nem sokat vacakolnak, a rövid intro után rendesen legyalulják az ember fejét az évek hosszú során már jól bejáratott, rendkívül egyedi stílusukkal: a majd 33 perces anyag nótáinak kompromisszum-mentes nukleáris pusztítása az utolsó lassabb tétellel („Foucault Pendulum”) egyetemben jelzi, hogy az Impaled Nazarene visszatért és erősebb, mint valaha.
Slutti666 hangja mit sem fakult az évek során, ugyanolyan intenzív és kegyetlen, mint a 90-es években, a szövegei pedig továbbra is tartalmazzák a tőle megszokott szarkasztikus mondanivalót. Mika társai ugyancsak pazar teljesítményt nyújtanak, Rape Misanthrope/Reima Kellokoski dobos, UG/Tomi Ullgrén gitáros, valamint Arc Basstard/Mika „Arkki” Arnkil basszusgitáros a kénköves poklot zúdítják a hallójáratokba, s mindezt úgy teszik, hogy a bősz riffelés/basszusfutamok/dobolás mellett minden hangszer arányosan szól.
Ha kedvenc nótákat kellene kiemelnem, akkor az „Eight Headed Serpent”, „The Nonconformists” és az „Unholy Necromancy” mellett teszem le a voksomat, de az egész LP irgalmatlanul jó lett, melyhez kiválóan passzol Ritual alkotása a Nucleart Design-tól.
A zenekar kiadója, az Osmose Productions a limitált digipack CD-hez 2 élő bónusz felvételt is csatolt, nevezetesen a „Penis Et Circes” és „The Horny and The Horned” klasszikusokat.
A pontszám a fentebb leírtak fényében gondolom, nem lehet kétséges, egy megveszekedett nagy 10!
„Against all odds, against the masses
We are the nonconformists”

Kiadás éve: 2021
Stílus: Black Metal
Weboldal: facebook.com/ImpaledNazareneOfficial
Tracklist:
- Goat Of Mendes
- Eight Headed Serpent
- Shock And Awe
- The Nonconformists
- Octagon Order
- Metastasizing And Changing Threat
- Debauchery And Decay
- Human Cesspool
- Apocalypse Pervertor
- Triumphant Return Of The Antichrist
- Unholy Necromancy
- Mutilation Of The Nazarene Whore
- Foucault Pendulum
- Penis Et Circes (bonus track)
- The Horny And The Horned (bonus track)
Pontszám: 10