IMPERA – Pieces Of Eden

Kiadó: Escape Music

Weboldal: www.impera.org

Kiadás éve: 2013

Stílus: Melodic Rock

Brief Sum: Pieces Of Eden is the second release of this “supergroup” and another fine treat for fans of edgy melodic rock. Brilliant combination of effortless harmony and heavy grooves.

 

A J.K. Impera dobos (Bruce Kulick, Graham Bonnet stb.) által életre hívott, a szakma állandóan szem előtt lévő és ezer különböző projektben érintett prominenseiből álló Impera talán nincs annyira benne a köztudatban, mint a tagság egyéb formációi – különös tekintettel Tommy Denander gitárfenomén munkáira –, de örömzenélésről lévén szó, önmagában véve az is számottevő eredmény, hogy egyáltalán létrejött és immár második anyagával rukkolt elő.

Hagyományos dallamos rockzenéről beszélünk, amely végig az irányzat konvencióin belül marad, ám egyrészt nem is feladata semmiféle nagy „megfejtés”, másrészt pedig így is elég tág keretek között képes mozogni ahhoz, hogy a beindulós témákra éhezőknek, a higgadtabb, blues alapú dolgokat kedvelőknek és a balladák híveinek egyaránt a kedvében járjon. Ami számomra külön pozitívum (vélhetően nem is vagyok ezzel egyedül): az arányok egyértelműen a súlyosabb pillanatok felé tolódnak.

A nyitó Beast Within rögtön heves fejmozgásra késztetett és ezalatt nem pusztán az elismerő bólogatást értem!.. A These Chains és az All Alone már visszafogottabb tempókkal operál, de nehogy bárki puhánykodásra gondoljon! Ez a három tétel máris elég pontos képet ad a Pieces Of Eden anyagáról. Magukkal ragadó ütemek, a nóták feelingjéből egyenesen következő, szépen felépített gitárszólók és emlékezetes énekdallamok uralják a terepet. A harmadik szám végére már azt is próbáltam elképzelni, hogyan szólnának ezek a szerzemények a vokalistaként eredetileg kiszemelt John Corabival a mikrofonnál!..

Na, nem mintha Matti Alfonzettivel (Jagged Edge, Skintrade stb.) bármi gond lenne. Hangja nem olyan karcos ugyan, mint a Mötley Crüe „ékezetek nélküli” korszakának frontemberéé, inkább a klasszikus, tiszta és simulékony, de korántsem finomkodó hard rock orgánum és mint ilyen, abszolút megfelelő választás a posztra. Legalábbis az én megítélésem szerint.

Jut eszembe, az album egyetlen lírainak nevezhető nótájánál sem kell piros giccsriasztást kiadni, a Since You’ve Been Gone – nyugi, csak a címe idézi a Rainbow-t – ugyanis amennyire szomorkás hangulatú (egyébként blues alapú), ugyanannyira férfiemberhez méltó módon érzelmes. Utána amúgy is visszatér az első dalokat jellemző pezsgés és keménység. Mindenekelőtt a slágeresként is aposztrofálható Easy Come és You And I, valamint a málházós Fire And The Flame nótákat emelném ki a lemez második feléből.

Támadási felületet, kifogásolni valót azonban egy pillanatra sem hagy az Impera. Kár is túlanalizálni bármit, ez ízig-vérig old school, de teljesen időtlennek ható melodikus rockmuzsika a javából. Lehengerlő teljesítmény!

SAMPLE:
YouTube link

Tracklist:

1. Beast Within
2. These Chains
3. All Alone
4. Small-town Blues
5. Since You´ve Been Gone
6. Goodbye
7. Easy Come
8. You And I
9. This Is War
10. Fire And The Flame


Pontszám: 9

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár