Kiadó: Nuclear Blast
Weboldal: www.indica-music.com
Kiadás éve: 2010
Stílus: Rock / Pop
Bevallom, korábban nem volt túl sok információm a csapatról, de úgy véltem, ha Tuomasék előtt nem szerepeltek le, akkor érdemes meghallgatni a zenéjüket. Azt tudtam, hogy női, de legalábbis női énekessel dolgozó bandáról van szó, mely Debrecenben a Nightwish előtt mutatkozott be a magyar közönség túlnyomó részének, megmutatva Finnországban már oly kedvelt, lágy, szimfonikus zenéjét.
Aztán kiderült, hogy az európai közös turnét korábban már megelőzte egy skandináv körút is, így a magyarországi turnézáráson már régi ismerősként, barátként ugratták az öt dekoratív finn hölgyet a srácok.
Az Indica 2001 óta működik, s a 2004-es első nagylemez óta az A Way Away-ig mind az öt lemezen anyanyelvükön szólaltatták meg a dalokat. A két sikeres turné valamint a finn arany- és platinalemezek után egyértelműen megnőtt a lányok és zenéjük iránt a nemzetközi érdeklődés, ennek eredménye a Nuclear Blast-os szerződés, és ez a tulajdonképpeni válogatáslemez, melyen korábbi dalok szerepelnek vadonatúj angol szövegekkel, és Tuomas produkciós és hangszerelői közreműködésével némiképp átgyúrva. A hangzás így természetesen kiváló, fényes, csillogó, még úgy is, hogy a zene sokszor sokkal árnyaltabb és borongósabb, telt, színes, sokrétű, életteli hangszereléssel. A borító a látványos ruhákba bújtatott lányokat ábrázolja díszes, és hangulatos környezetben, jól előre vetítve a zene atmoszféráját, méltóságát.
Középtempós, a vonósoknak sok teret biztosító kellemetes szerzemény, az Islands Of Light nyitja a CD-t. Ezt a könnyed hangvételű, pop/musical ritmusokra, hangzásvilágra épülő Precious Dark, a lemez egyik legjobb dala követi. A Children Of Dark egy csendes, borongós szimfonikus ballada, hatásos gyermekkórussal színezve, míg a Lilja”s Lament egy szintén lassú, de akusztikusabb hangszerelésű tétel, a végén emlékezetes, a slágeresség irányába elmozdító lalázós zárással. Az In Passing pedig újra egy könnyedebb hangvételű, rádióbarát tétel.
Az ütős refrénű, pattogós, slágeres Scissor, Paper, Rock a rockosabb dalok egyike, tetszetős zongorajátékkal, a címadó A Way Away pedig egy szintén zongorás, mesemondós, musical betétdalra emlékeztető, kicsit elbeszélő jellegű szerzemény. Az ezt követő kicsit karcosabb As If, enyhén affektálós éneket (ez máshol is felfedezhető) és ritmusos refrént, valamint elég retró billentyűhangzást hoz. Filmzenés, erős hangulati elemekkel operáló dal a Straight & Arrow, melyben maszatos gitárszólószerűséget is hallhatunk, de a záró, keleties billentyűtéma lényegesen több figyelmet érdemel. A lassú, zongorás, szimfonikus, éteri Eerie Eden zárja a lemezt, finom fúvósszólamokkal, szomorkásan andalító, fülbemászó dallamokkal és gyönyörű vonós/hárfás betéttel a dal vége felé. A digi bónusznótájához nekem nem volt szerencsém, de gyaníthatóan az sem lóg ki különösebben a többi közül.
Az első hallásra kiderült a (szerintem) vicces hangzású címmel bíró anyagról, illetve a bandáról, hogy egyértelműen jók a csajok. Igen, úgy is eléggé, de itt és most első sorban zenei szempontok alapján írom ezt. Van dallamérzékük, akár táncra, mozgásra késztető dalokat írnak, akár mélyebb lelki vizekre eveznek. Tempótól függetlenül van hangulatuk, atmoszférájuk a szerzeményeknek. Billentyűs- és szimfonikus hangszerekre épülő zenéjük sok musicales, popos elemet hordoz, tulajdonképpen női énekes szimfo pop/rock produkcióról van szó, szórakoztató dalokkal. És ezt kéretik kizárólag pozitív felhangokkal érteni.
Sok a zongora, időnként a popos ritmusok/dallamok és az általában vékony gitárhangzás a könnyen emészthető kategóriában tartják a zenét. Kicsit zsírosabb, harapósabb megszólalás sok dögöt, erőt, rockot vihetne a zenébe, így inkább a színpadias, musicales világ marad. Jól felépítve, kiválóan hangszerelve, sok lassú, elnyújtott énektémával és kevés, nem túl hangsúlyos gitárral díszítve. A lányok elmondása szerint Tuomas hatása a több, rockosabb gitár jelenléte, ami szerintem így se sok. A lemez teljesen jó, biztos sokaknak fog tetszeni, de hogy a valószínűleg még lágyabb, finn nyelvű korábbi albumokhoz mit fognak szólni az új rajongók, az kérdéses.
SAMPLE:
MySpace link
Tracklist:
1. Islands Of Light
2. Precious Dark
3. Children Of Frost
4. Lilja”s Lament
5. In Passing
6. Scissor, Paper, Rock
7. A Way Away
8. As If
9. Straight & Arrow
10. Eerie Eden
11. Outside In (Bonus)