INFECTED RAIN – Ecdysis

A 2008-ban Moldova fővárosában, Chișinăuban megalakult metalcore/dallamos death metal formáció, az Infected Rain ötödik albumát hallgatva az ember nehezen tud elvonatkoztatni attól az egyébként igen kellemes érzéstől, hogy a zenekar a jelek szerint végérvényesen révbe ért. Az ötösfogat az Ecdysis-en ugyanis olyan kiérlelt produkciót tesz le az asztalra, amely nem csupán visszaigazolja a Napalm Records-szal kötött szerződés létjogosultságát, hanem egyúttal a zenekar jól megérdemelt helyét is biztosítja a modern metal színtéren. Noha a csapat imázsát a rendkívül tehetséges és tetoválásai révén igen jellegzetes megjelenésű Elena „Lena Scissorhands” Cataraga dominálja, ne feledkezzünk meg a Vadim „Vidick” Ojog és Serghei Babici (gitár), valamint Vladimir Babici (basszusgitár) és Eugen Voluta (dob) alkotta hangszeres gárdáról sem. Az Infected Rain a 2008 óta eltelt tizennégy év alatt remekbe szabott albumok egész sorával (Asylum (2011), Embrace Eternity (2014), 86 (2017), Endorphin (2019)) állította maga mellé rajongóit, ám a megközelítésében és hangzásában egyaránt futurisztikusra sikerült Ecdysis (2022) a zenekar teljes eddigi pályafutására feltette a jól megérdemelt koronát.

Az album egészét körüllengő futurisztikus hangulat már a nyitó Postmortem Pt. 1-ben megnyilvánul. A hatás szinte képszerű: akár egy közelgő vihar előszeleként is értelmezhetnénk. Lena hol dinamikus, hol pedig érzelmes vokálja remekül tart egyensúlyt a fantáziadús gitártémákkal és az általuk életre keltett lüktető ritmizálással, amelyet időnként éles váltások szakítanak meg. Az ürességet, szomorúságot, nyomasztó hangulatot idéző folytatás, a Fighter szintén egy kimondottan erős tétel, melynek fő pozitívumait nem csupán Lena többszólamú énekdallamainak sokszínűsége adja, hanem a modern, ötletes témákra koncentráló ritmusszekció, valamint az életteli gitárjáték is. „Azok az erős nők inspiráltak, akik soha nem adják fel, a Fighter az itt és mostra emlékeztet. Az erőre és a lehetőségekre.” – nyilatkozta egy helyütt Lena, jelezve ezzel, hogy az átgondolt, időszerű szövegek itt és az album többi részében is komoly szerepet kapnak. Az Ecdysis következő tétele, a Longing egy kiváló metalcore alkotás, amely súlyos riffekkel és az előző két tételnél talán könnyebben megragadható dallamos résszel felváltva ad ki egy teljes, kerek egészt. A Goodbye pedig már-már hardcore-ra hajazó, jellegzetes Infected Rain riffel indul, amelyre Lena éteri és mégis nyomasztó, néha pedig kifejezetten karcos vokáljai települnek rá úgy, hogy a többszólamú énekdallamok révén a refrén egyenesen szomorkás, komoran ünnepélyes hangulatot áraszt. A soron következő tétel, a The Realm of Chaos pedig nem csupán azért érdekes és fontos része az albumnak, mivel vendégelőadóként szerepel benne Heidi Shepherd, a Butcher Babies énekese, hanem a rendkívül időszerű témaválasztás révén is megkerülhetetlen Infected Rain alkotássá lényegül át. „A Realm of Chaost az a hatalmas depresszió ihlette, amit 2020-ban mindannyian átéltünk” – nyilatkozta Lena, és valóban, a dal rendkívül szemléletes módon jeleníti meg a mindannyiunk által oly intenzíven megélt nyomasztó, emberi pszichét próbára tevő hónapokat-éveket. A folytatásban az Everlasting Lethargy némiképp gyorsabb, szinte rap-szerű énekkel sújt a hallgatóra, amelyet egy határozott váltást követően izgalmas, elektronikus hangzásokkal vegyített lágyabb szakasz koronáz meg. Vokál szempontjából a leggazdagabban megkomponált dal talán a These Walls. Ebben a tételben Lena sokrétű teljesítménye egészen különleges ragyogásban nyilvánul meg és egyfajta folyamatos spektrumot képez a lágy, dallamos témáktól a karcos, rekedt üvöltésig. A Showers pedig ismét csak szintetizátorok segítségével megidézett, dominánsan futurisztikus hangulatot hív életre, amely Lena újbóli kiváló teljesítményére irányítja rá a figyelmünket. A kezdetben elektronikus hangzásokkal operáló, már-már szinte New Wave-be forduló és a 80-as évek zenéinek hangzását idéző November pedig okosan, szinte észrevétlenül folyik át valamiféle rituális táncokhoz illő, szuggesztív ritmusképletbe, amelyet némiképp hipnotizáló, másutt pedig célzottan monoton vokál kísér. Ezt követően a Never The Same groove metal témája és rendkívül fülbemászó refrénje már az album vége felé vezet minket, majd a Nine, Ten álmatag vokálokkal semlegesíti az előző tételek folyamatos feszültségét, amely után mégis valamiféle üresség, bánat marad a hallgatóban. A csaknem 55 perces zeneművet logikailag a Postmortem Pt. 2. foglalja keretbe, feszes meneteléseket idéző ritmusképletekkel zárva körül és alakítva teljes egésszé a produkciót.

Rendkívül sok izgalmas ötlet, inventív zenei megoldás került rögzítésre ebben az albumban. Az Infected Rain egyfelől remekbe szabott módon ötvözi az extrém, progresszív, ám mégis dallamos és érzelmeket felkorbácsoló elemeket a sötét, nyomasztó dallamokkal. Másfelől azonban nem feledkezhetünk meg a gitártémák egyéni, innovatív jellegéről, valamint arról sem, hogy a dalok kompozíciója, felépítése általában nem követi a hagyományos, mindenki által megszokott módot. Az albumot a kritikusok és a rajongók egyaránt jól fogadták annak ellenére, hogy a dalok (éppen a korábban emlegetett unortodox voltukból kifolyólag) nem feltétlenül ütnek be mindjárt az első meghallgatásra: érdemes bennük elmélyülni, megadva számukra a szükséges figyelmet, időt és tiszteletet. Az Infected Rain legújabb albuma egy, a modern progresszív metal vizein tett meglehetősen intenzív, futurisztikus és grandiózus utazás, ahol a metalcore alapokat változatos zenei elemekkel (főleg dallamos, elektronikus és nu metal behatásokkal) vegyítik. A gyakran a Spiritbox és a Jinjer munkásságával párhuzamba állított csapatról bízvást elmondhatjuk, hogy a saját útját járja, és ez az út bőven megéri, hogy mi magunk is koptassuk.