INNER WISH – Inner Strength

Kiadó: LMP

Weboldal: www.innerwish.gr

Kiadás éve: 2006

Stílus: Melodic Metal

 

 

 

Két CD is kaptam a napokban, azt hittem friss anyagok kerülnek majd a kezembe. Elsőre picit csalódnom kellett ugyanis mindkettő 2006-os évjárat, szerencsére a zene mindkétszer eltörölte emiatti apró bosszúságomat. Először az Inner Wish dallamos, klasszikus metálja került a lejátszóba. Az igényes és mutatós, bár nem túl ötletdús, mondhatni kicsit tipikus borító némiképp idézi a korai Hammerfall bookleteket, és persze a zene is mutat hasonlóságokat.

Bár az Inner Wish az 1995-ös kezdetek óta Görögország vezető metál csapatává nőtte ki magát és az Inner Strength már a negyedik lemezük a sorban, nekem valahogy mégsem sikerült eddig találkoznom egyetlen korábbi munkájukkal sem. Annál inkább honfitársaiknak, kik láthatták már őket többek között a Brainstorm, a Therion és az U.D.O. előtt is. A görög scene valahogy nincs igazán szem előtt a magyar közönség számára. Jelen esetben úgy érzem, mondhatjuk, hogy sajnos. A japánoknál pl. a metal top 10-be is bekerült az IW az előző albummal.

Hangulatos, akusztikus gitáros intróval indul az album, melyet egy a Hammerfall szellemében fogant metál himnusz, a Travellers In Time követ király, bugyborékolósan kezdődő szólójával. A Far Away rögtön szólóval nyit, verzéje nagyon dallamos, a refrénben pedig még erre is rátesznek egy lapáttal. Egy tipikus ikergitáros kezdésű, galoppozós, de igen jó nóta a Lonely Lady, mely Q5 feldolgozás. Az eredetit nem ismerem, de a 70-es éveket idéző hard rockos énekdallamok alapján nagyjából el lehet képzelni. Az erős kezdés után egy viszonylag szerényebb kvalitású dal, a zakatolós, kétlábgépes Bleeding Soul következik, mely csak a dal utolsó refrénjét megelőző leállástól kezdett működni nálam. Balladisztikus kezdésű, középtempós nóta a Feel The Magic, jól felépített szólóval. Az Eye Of The Storm egy basszusra épülő, kissé Manowaros hangulatú dal jó kis gitártémával az elég gyengén induló szóló előtt. A Final Prophecy-ben a kicsit rövid, de tetszetős kezdőtéma, az újra a HF-et megidéző kórus és a kellemes refrén érdemel említést. Az album igazi lassú számának, a Never Let You Downnak kiválóan fokozzák hangulatát a szólói, melyek egyikét rögtön a dal elején hallhatjuk. Középtempójával és király dallamaival újra régi HR hangulatot hoz a Dreamer Of The Night. Duplázós dübörgést, szellős verzét és jó vokális részeket rejt az utána következő, címadó Inner Strength. Majd méltóképpen zárja az anyagot a keretes szerkezetű, a szinte az egész albumot összefoglaló Gates Of Fire, melyben zakatolás, keleties hangulat, HF-es verze, hangulatos betét és király refrén is van.

Összességében egy jó albumot hozott össze 2006-ban az Inner Wish. Zenéjüket akár europowernek is nevezhetjük, de az biztos, hogy az Inner Strength a lágyabb, dallam- és harmóniagazdagabb művek közé tartozik. Fő jellemzői – ahogy azt kell – a dallamos szólók és a fülbemászó refrének. Viszonylag kevés a virga és az újító szándék, ellenben a dalok többsége megállja a helyét. Hasonló szintű albumnak érzem, mint az új Gamma Ray, de valamiért az jobban visszavágyik a lejátszómba…

Tracklist:

1. Trivial
2. Travellers In Time
3. Far Away
4. Lonely Lady
5. Bleeding Soul
6. Feel The Magic
7. Eye Of The Storm
8. Final Prophecy
9. Never Let You Down
10. Dreamer Of The Night
11. Inner Strength
12. Gates Of Fire

Pontszám: 7.5

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár