Kiadó: Candlelight
Weboldal: www.insomnium.net
Kiadás éve: 2009
Stílus: Melodic Death Metal
(scroll down for English Version)
Számos finn alakulat közül, egy stílusában igen megbecsült, ám messze nem mainstream bandának számít az Insomnium. Zenéjük korántsem sablonokból építkezik, mindig is hordozott magában egyedi esszenciát és most sincs ez másképp. A srácok világszerte több figyelmet érdemelnének, az új lemez ismeretében én is elpirulva éreztem magam kellemetlenül, amiért az elmúlt években megfeledkeztem a csapatról, pedig az Above The Weeping World is durván betalált anno.
Ami akkor annyira megkapóan hatott, azok a doom-os hömpölygések voltak, most kevesebb az ilyen tűzés, de nyomokban azért mutatják magukat efféle felütések is, erről helyenként a dalok hossza is árulkodik. A teljesítményeket tekintve elsősorban a gitárosoknak, nevezetesen Ville Friman-nak és Ville Vänni-nek jár a kézrázás, ezúttal is olyan melódiákat rántottak fel az anyagra, hogy a hallottak alapján bárki elismerően csettinthet. Játékuk igazi karaktert formált az albumnak, ahol igazából mindenki megtalálhatja a számítását – a tradicionális melo death zúzdák mellett bőségesen akadnak lassabb, más irányba kacsintgató tételek is, nem kell tehát egy betokosodott tucat termékre számítania annak, aki úgy dönt, megismerkedik velük (már aki eddig esetleg ezt nem tette volna meg).
A lemez a jóleső felvezetővel összeollózott Down With The Sun-nal nyit, ami máris kellemesen hat. Akinek ez bejön, az az egész cuccot garantáltan imádni fogja. Niilo Sevänen énekes hörgés tekintetében gyakorlatilag végig egy hangfekvésben morog, mégis képtelen zavaróan hatni, annyira passzol a zenéhez, dallamos témái pedig egyenest fülsimogatóak. Ebből kaphatunk ízelítőt többek között a Where The Last Wave Broke-ban is – igencsak sokat nyom a latban ez a fajta megnyilvánulása. Kicsit folkos beütésű dallamvezetés lengi körül a négyes The Harrowing Years-t, persze nem a mulatós fajtára kell gondolni, sokkal inkább a melankolikusabb, többnyire pagan zenekarok által alkalmazott fájdalmas melódiával találkozhatunk. Ezzel együtt könnyen utat találhat majd a szívekhez, csakúgy, mint a felpörgetett Against The Stream, ami visszább húzódik a stílus határaihoz. Tempós csapkodásával inkább a megrögzöttebb dallamos death rajongóknak fog elégedett mosolyt csalni az arcára, annak ellenére, hogy a vége felé megpihen a nóta, majd hangulatos zongorával zárul. Ha nem is a legelőremutatóbb tétel, minden kétséget kizáróan a legjobb dal a korongon. A hangulat most nem annyira meríti ki a szuiciditás fogalmát, mint az előző kiadványon, azért most sem az élet derűs oldalának rózsás perceivel tuszkolják tele a hallgató képzelgéseit. Erre különösen jó példa a kilenc perces Lay Of Autumn. Itt egy hosszabb dallamos kiállás is helyett kapott, de ez senkit ne rettentsen el a szerzeménytől – minden porcikája piszok jól el lett találva. Az Into The Woods parányi momentumai még visszahajlanak a pörgéshez, végül egy picit szürkébb opusszal húzzák le a rolót.
A hangzás is ideális, személy szerint egyedül az énekkel voltak árnyalatnyi problémáim, egy kis hangerőt tolhattak volna még rá, de egyébként minden nagyon ízesen szól. A külcsín bár nem nagy szám, ezerszer igénytelenebb borítókkal is találkoztam már az évek során. Erős albumról lévén szó, nem hisztiztem volna hosszabb játékidőért sem, viszont aki lesz oly szemfülés és vásárlásnál a bónuszolt pakkot helyezi a kosárba, nos, az illető két track-el több élményben részesülhet majd.
Be kell valljam, sokkal kevesebbet vártam ettől az anyagtól, mint amit végül nyújtani tudott – az északi minőség ismét bizonyított. A srácok egyre jobban kitapossák a saját ösvényüket és ha ezt a színvonalat a jövőben is tartani tudják, a metal zenei paletta kiemelkedően üde színfoltjává válhat a társaság. Továbbá adott a sansz, hogy rácáfoljanak mindazokra, akik szerint ebben a közegben már nem lehet újat alkotni. Tessék csak figyelemmel kísérni az Insomnium munkásságát!
———————————
ENGLISH VERSION:
There are many Finnish bands, one of them is Insomnium, which is an appreciated band, but whose music doesn”t really follow the mainstream. Their music aren”t built upon the everyday stuff, they always had some own essence, and this album is no exception. The guys should deserve more attention. After hearing this album, I also felt embarrassed, it”s a pity that I forgot about the band, after all, „Above The Weeping World” was great anno.
On that album, it was the doom-like rolling what really crushed me. This time, there are less themes like that, but we can still discover some elements of it at some sections, or considering the length of the songs. As for the musical performances, the two guitarists, Ville Friman and Ville Vänni deserves a hand-shaking. They wrote great melodies again which can be appreciated by anyone. Their play really gave an own character to the album, everybody can find their expectations: next to the traditional melo death crushing, we can find many other themes, too. If you decide to listen to this album, you won”t face the problem of everything is made after the same pattern.
The album starts with a pleasant intro, „Down with the Sun”, which is a well constructed opening track. If you like this song, you will like the whole stuff, that”s sure. The growl of Niilo Sevänen (vocals) is deeply pitched throughout almost whole album. Despite this, it”s never disturbing, since it really fits the music, whose melodic themes are really catchy for our ears. We can experience this in „Where the last wave broke”, too. The mentioned features really improve this song. Fourth track, „The harrowing years” has a folk-like melody. Of course it doesn”t make its atmosphere funny. The song is melancholic, with a sorrowful melody of pagan bands. It easily gets close to our hearts, like the whirling „Against The Stream”, which returns back to the features of this style. It”s fast beats is mostly for the biggest melodic death fans, they”ll be the most satisfied, though the end of the song is rather slow, which closes with an evocative piano theme. It”s not the most progressive, but without any doubts, the best song on the album. The atmosphere is not as deeply suicide like on their previous album, but again, it doesn”t sing about the enjoyable, beautiful parts of life, to say the least. A good example is the nine minutes long „Lay of autumn”. A longer melodic standout can be heard there, but it shouldn”t frighten us, it”s a masterpiece in all of its elements. The small moments of „Into the woods” leans back to whirling tempos, and it closes the album with a slightly dull opus.
The sounding is ideal, I have only a slight complaint about the vocals, it would have needed a bit more volume in my opinion, but apart from this, everything sounds fine. The cover is not the most prominent, though it”s not a neglected work. Since it”s a strong album, I could have expected a longer soundtrack, too. But the most alert customers can find an enhanced pack on the shelves, too – it contains two bonus tracks.
I must confess that I haven”t expected that much from this stuff – the Nordic quality proved its greatness again. They estabilish their own style more and more, and if they can keep working like this, the band can be a deservedly starred band on the scene. The chance is given to prove that there”s still a possibility to play something new in this genre. Pay attention to Insomnium!
Tracklist:
1. Equivalence
2. Down With The Sun
3. Where The Last Wave Broke
4. The Harrowing Years
5. Against The Stream
6. The Lay Of Autumn
7. Into The Woods
8. Weighted Down With Sorrow
Bonus tracks only included on the special edition:
9. The New Beginning
10. Into The Evernight