
A lengyel atmospheric black metal/ambient Intra Nigrum harmadik lemezét a sötétség, a köd és az idő múlásának kissé mélabús ábrázolása hatja át; ha e sorok nyomán kedvet kapsz hozzá, a Putrid Cult kínálatából könnyen beszerezheted.
Címéhez híven a duó – W gitárok és vokál, J basszus, dobprogram és háttérvokál – legújabb lemeze a Logos fogalmát járja körül. Bár a dalszövegek többnyire egyetlen versszakból állnak, ami első pillantásra a bibliai igehelyek magyarázataira emlékeztethet, itt szerintem nem az isteni kinyilatkoztatás kapja a fő hangsúlyt. Sokkal inkább W – aki a szövegek szerzője is – az ókori görög gondolkodás, mindenekelőtt Hérakleitosz felfogásának nyomán közelít a fogalomhoz. A Logos ennek megfelelően nem kinyilatkoztatott igazság, hanem a megfigyelésen és az értelem munkáján keresztül felépülő, töredékekben megmutatkozó rend, amelyet a hallgató maga illeszthet össze.
A nyolc tételt felvonultató korong zenei textúrái, akárcsak szövegvilága, hol álomszerű fátyolba burkolóznak, hol pedig tisztán és világosan rajzolódnak ki. A hangzásvilág a metál és az ambient határtereit igyekszik összekapcsolni, ám az arányok időnként túlságosan elmosódnak, így a szándékolt intenzitás helyett bennem többször inkább bizonytalanságot hagynak maguk után. Az album alapvetően lassú-középtempójú lüktetésben bontakozik ki, de a dalok, akár egy töredezett gondolatfolyam, hajlamosak egybeolvadni, máskor pedig váratlanul elágazni – mintha maga a mű is küzdene a saját belső koherenciájával. Ezzel együtt is, a Logos egy megrázóan jó atmoszférikus black metal lemeznek mondható, erős misztikus éllel.
A vágások közül kiemelkedik a nyitótétel, az ijesztő ambientre épülő Midnight Shadow. Légies dobok, vastag húrok és általában nagyon modern hangzás jellemzi. A háttérben kisebb ipari hangulatot árasztanak a cinek, az ének pedig csak fokozza a komor, borongós környezetet. A folytatás még hidegebb tónusban érkezik. A Touching Raindrops már önmagunk lelki mélysége felé irányít. A dobok mélyebbek, a vokál kezdetben suttogó, majd egy váltást követően vicsorgóra vált, s a teljes kompozíció is ezzel egyidejűleg post-black elemekbe öltözik. Az Above Night’s Altar-ban a melankólián van a hangsúly. Szinte látod majd magad előtt, ahogy mindent elnyel az éjszakai köd, s hiába járható a lábad alatti ösvény, utad egyre bizonytalanabbá válik. A Veil of Fog ezt a bizonytalanságot oszlatja el vibrálásával és autentikus hangzásával. Zenészeink a rétegzett, tiszta énekkel is kísérletet tesznek, úgy vélem egész eredményesen, az egyik legjobb számot hozva össze a Logos-on – briliáns előadásban.
A második felvonást nyitó Raindrops Shine Inside Me inkább az ambient szerelmeseinek kedveskedik. Lassú áramlása mély érzelmeket és higgadtságot áraszt, mígnem egyszer csak átcsap a leggonoszabb okkult black metalba. Az instrumentális Shemreh hatásosan megalapozza az alászállást a Shuddering Star-ba, amelynek lassú halálmenetét akusztikus húrok és komor dallamvonalak kísérik, s szinte újra formázza a kiüresedett elméd minden zegzugát. A zárótételben a From Blood and Blue Sky-ban aztán érkezik is az átlényegülés, de valami más, egy rideg, sötét lélek született, aki túllépett konvenciókon és a világtrendek uralta minden őrületen.
A borító tökéletesen illeszkedik az album hangulatához, összhangban van a zenei atmoszférával.
Az Intra Nigrum nem tartozik azok közé a zenekarok közé, amelyek dallamai bármikor könnyedén elővehetők: harmadik nagylemezük még a korábbiaknál is nagyobb ráhangolódást, elmélyültebb reflexiót és érzékenyebb hangulati azonosulást követel a hallgatótól.
Kiadó: Putrid Cult
Kiadás éve: 2024
Stílus: Atmospheric Black Metal / Ambient
Web: intranigrum.bandcamp.com
Tracklist:
- Midnight Shadow
- Touching Raindrops
- Above Night’s Altar
- A Veil of Fog
- Raindrops Shine Inside Me
- Shemreh
- Shuddering Star
- From Blood and Blue Sky
Pontszám: 9,5

