ÍON – Immaculada

Kiadó: Equilibrium Music

Weboldal: www.duncanpatterson.com

Kiadás éve: 2010

Stílus: Experimental / Gothic / Ambient

BRIEF SUM: Completely withot any metal instruments, using only a few traditional folk ones that channel their players’ true feelings, Íon – led by Duncan Patterson (ex-Anathema, ex-Antimatter – take the listener to a land where people still live their lives, where they don’t lay their heads for the night in a gilded cage and don’t spend their days in the bellies of concrete and steel towers; where wood and stone surrounds, where there’s bread, water, and wine on the table, and where people’s hands become hard and rough. Mixing the fiery spirit of the mediterranean with the mysterious stoicism of the green Irish fields, and building all this onto a framework of undeniably rock-like structure, Duncan and his mates create a unique instance of folk music that is pleasant to the ears as an old friend’s voice. Some minor flaws exist (maybe only to my ear), but the emotional load is overwhelmingly comforting.

 

Mindig örülök, mikor szerteágazó zenei ízlésemnek köszönhetően olyan zenéket mutathatok másoknak, ami általános zenei profiljukon kívül áll. A Kronos Mortusnál végzett munkám során is igyekszem kevésbé hagyományos vagy egyáltalán nem metal zenékről írni, hogy szélesítsem az olvasók látókörét, erre ráadásul meglepő módon igen sűrűn akad alkalmam. Ezúttal is egy olyan lemezt szeretnék bemutatni a kedves olvasónak, amelyen nyomát sem fogja hallani torzított gitárnak vagy hörgésnek.

Az Equilibrium Music legtöbb kiadványa a neoklasszikus, népi és/vagy militáns zene berkein belül dolgozik, és az Íon halovány, tisztaságot sugárzó, fehér fátyollal letakart nőalakot ábrázoló borítóját elnézve nem kérdés, hogy itt bizony valamilyen kellemes, főként akusztikus hangszerekből összeálló zenét fogunk hallani. A formáció 2006-os előző, Madre, Protégenos című albumát sajnos nem tudtam anno meghallgatni, bármennyire kíváncsi is voltam rá, így több okból is kapva kaptam az alkalmon, hogy meghallgathassam az Immaculada-t.

Tulajdonképpen egyszemélyes zenekarról van egyébként szó, egy a metalvilágban egyáltalán nem ismeretlen ember, Duncan Patterson szüleménye az Íon. Duncan 1991-ben kezdte az Anathema basszusgitáros-szintiseként, ám 1998-ban otthagyta a zenekarát és az Antimatter tagja lett, ahol tovább fejleszthette az atmoszférikus és álomszerű dalok írásához való tehetségét. 2004-ben azonban ebből a csapatból is kilépett, mert már kezdtek szárba szökkenni benne a leendő Íon magjai. Az imént említett két zenekar ismerői és kedvelői már tudhatják, hogy jó helyen járnak, az Immaculada hangulatát és hangzásvilágát tekintve elsőre nagyon hasonló az Anathema és az Antimatter munkásságához.
Jelen van azonban egy igen nagy plusz az Íon zenéjében, ez pedig a folkzene hatása. A promólap szerint Duncan életének egy olyan korszakában írta az Immaculada-t, amikor oda-vissza utazott Görögország és Írország között, és ez kristálytisztán meg is mutatkozik az albumon. A mediterrán világ mozgalmasabb, élettelibb hozzáállása, az olajligetek illata és a lemenő nap tengerbeli csillogása éppúgy tiszteletét teszi a dalokban, mint az ősi, ködfátyolba burkolózó ír tájak nedves hűvöse, a mezők végtelen zöldje és a sziklák mindentudó némasága. Azért persze a Brit-szigetek hatása jobban érződik, Duncan nem tagadhatja le liverpooli születését. A kelta örökség még a dalok címébe is beférkőzte magát, a gael nyelvű Damhsa na Gceithre Ghaoth a magyar nyelvnek komoly nehézségeket okozhat, akárcsak a román című Cetatea Cisnadioara is. Duncan szintúgy nem tagadhatja le Anathemás múltját sem, a dalok minden pillanatában, legfőképp a gitárok hangzásában bárki tapasztalhatja ezt, aki hallott már Anathemát.

Természetesen Duncan nem egyedül játszotta fel az egész albumot, egy egész sereg zenész segített különböző hangszerek és hangok garmadájával. A kezdő Immaculada lassan csordogál, spanyol nyelvű női suttogással kísérve, de átkötés nélkül csap át a Temptationbe, mely valóban hordoz magában csábítást, tüzes, mediterrán ízű mandolinjátékával, melyet remekül ellenpontoz a vonósok szomorú sírása. Ezek a szokatlan párosítások azok, melyek még a hozzá nem értő fül számára is kiemelkedően egyedivé teszik az Íon zenéjét, hiszen melyik nép- vagy világzenében hallhatnánk a közel-keleti hangulatú éneket a kontinentális Görögország vérpezsdítő húrjai fellett szárnyalni, miközben mégis érezzük azt, amit csakis egy hatalmas ír szikla csúcsán állva érezhetünk a végtelenül fekete tengerre nézve.

Az Immaculada egyediségét még tovább növeli Duncan rockzenei múltja, melynek hatása már csak a dalszerkezetekben érezhető, ám azokban kétségkívül népzenétől szokatlan megoldások fedezhetők fel. Az Adoration dal – talán ezen tulajdonságnak köszönhetően, talán nem – például egy lassú, metalhangszerek nélküli Eluveitie-számra hasonlított leginkább, ahogy a Damhsa na Gceithre Ghaoth is erőteljes kelta gyökerekkel rendelkezik, néhol a Gyűrűk Ura filmzenéjének érzelmi világát is megidézve a hallgatóban, annak bombasztját azonban egyértelműen mellőzve. Ez a szerénység amúgy nagyon pozitív tulajdonsága az Íonnak. Közvetlen, személyes, már-már barátian kellemes zene ez, mely hűvös szellő szárnyán repít minket át tengereken túli földekre, végtelen zöld mezőkre, fehérre meszelt falú kis házikókba, ritkás, ősöreg erdővel borított dombokra, vulkanikus sziklák övezte öblökre. Azokra a helyekre, ahol az emberek még megélik az életüket, ahol még nem egy aranyozott kalitkában hajtják fejüket álomra esténként és nem beton- és acéltornyok gyomrában töltik napjaikat; ahol fa és kő vesz körül, ahol kenyér, víz és bor kerül az asztalra és ahol kérgessé válik az ember tenyere.

A korong leghosszabb tétele a tíz perces Cetatea Cisnadioara, mely egy lakatlan erdőktől övezett, hűvös folyóhoz hasonlítható, mely lassan hömpölyögve hagy elég időt utasának élete számbavételére, avagy csupán az érintetlen vadon titkain való merengésre. Ebben a dalban találtam meg az album egyetlen hibáját, de ez is csak olyan, hogy lehet, hogy én vagyok az oka. A lényeg, hogy az én fülem számára már helyenként irritálóvá válik a túlságosan szárnyalónak szánt női ének. Ehhez persze hozzátartozik, hogy igen csekély számú zenei korlátaim egyike a női ének, valamiért egyetlenegy hagyományos tiszta női vokállal dolgozó zenekar sem tudta még igazán megszerettetni velem a szebbik nem ilyen irányú megnyilvánulásait. Azért persze nem elviselhetetlen ez a tétel sem. Utána a zongora és már egyáltalán nem erőltetett női ének által dominált The Silent Stars következik, melynek finom ütősjátéka és tempója rendkívül nyugtató hatású, majd pedig a korong záró dala, a Return to Spirit, mely újra női suttogással és tüzesebb, mediterrán/közel-keleti hangulatvilággal bír. Ez a tétel komoly, sőt, már-már komor atmoszférájával remek lezárása a lemeznek, biztatva a hallgatót a korong újbóli elindítására.

Lelket gyönyörködtető és az utazás kedvelőinek mindenképp kötelező album az Immaculada, mely végig hű marad nevéhez, egyszer sem követ el hibát. El tudom képzelni, hogy egyes metalhallgatók esetleg unalmasnak vagy üresnek bélyegezzék, és ha nem is az körömrágós izgalmak negyvenöt percében lesz része az album végighallgatására vállalkozóknak, üresnek semmi szín alatt nem nevezném. Az albumon dolgozó számtalan művész mind-mind beleadta szívét-lelkét az Immaculada-ba, és ez hallatszik is annak minden pillanatán. A véresszájú black/death-fanok nyugodtan elkerülhetik, de a kicsit is nyitottabb fülűeknek melegen ajánlom, ha nem is mindennapos hallgatásra, de bizonyos alkalmakkor megismételhetetlen élményt nyújthat.

Tracklist:

1. Immaculada
2. Temptation
3. Adoration
4. Damhsa Na Gceithre Ghaoth
5. Invidia
6. Cetatea Cisnadioara
7. The Silent Stars
8. Return To Spirit

Pontszám: 9

Szólj hozzá!