Lemezismertetők

JOEL GRIND’S YELLOWGOAT – The Yellowgoat Sessions

Kiadó: Nimbit Music

Weboldal: joelgrind.bandcamp.com

Kiadás éve: 2013

Stílus: Thrash ‘n roll

Brief Sum: Joel Grind’s enthusiasm for raw, dark metallic music created by early Bathory is commendable. Those who like this kind of music should definitely not miss it. Of course it has its flaws, mostly the lack of originality, but as a fan I know that this isn’t what is important but the overwhelmingly powerful rock and roll.

Hogy ki a fene az a Joel Grind? Ha kapásból tudod a választ, kár is tovább olvasnod, mert sok meglepetéssel nem szolgálhatok új alkotását illetően. Ha a Toxic Holocaust név emlegetése se hoz elő semmit, és a korai Bathory lemezek sem bizsergetik meg véred, akkor megint kár tovább olvasni, mert valószínűleg nem a te zenédről lesz szó. Köztes állapot esetén következő bekezdés.

Joel úgy látszik, rajongását a nyers korai black/thrash muzsikák és a Bathory iránt, már nem tudja a Toxic Holocaust keretein belül kiélni, szükség volt erre az anyagra. Bár zeneileg eléggé hasonlít a főcsapatra, saját bevallása szerint ez most kevésbé thrashes, és jóval inkább mocskos rock and roll-os. (Érdekes ez a rock and roll mennyire mást jelent az ő szájából, mint mondjuk anno Szaszáéból.) Úgy vélekedik róla, hogy ez egy kevésbé átgondolt, sokkal inkább ösztönszerű anyag. Végighallgatva a lemezt, nem üres állítások ezek.

A szinte törvényszerű intro-outro közé ékelt nyolc dal nincs bő lére eresztve, csakúgy mint a hangzás, a szerkezetük is csont egyszerű. Sok helyütt van az az érzésem, hogy ez egy átkevert Bathory anyag. Mert az eredetihez képest ez mégis letisztultabb. A kezdő Hell’s Master of Hell remekül mutatja, mire gondolok, mintha Quorthon korai dalai lennének felhasználva és ezekből felépítve.

Nekem érdekes módon nem is a gyorsabb dalok jöttek be leginkább. Kedvencem, a Four Spirit Within, lassú őrlésével izgalmas földöntúli hangulatot hoz létre, ennél kicsit tempósabb a Black Order, de a refrén fő riffje az előző nóta mellé sorolja, nem beszélve az ismerősség érzéséről. A The Ethernal One a harmadik lassú tétel a lemezen, bár én különösebben nem nevezném dalnak, inkább egy hosszúra nyúlt átkötés.

A rock and rollosabb nóták is szakítanak, nem csak tempójukkal, mint az intenzív Cross Damnation, vagy a kimértebb, néha már Motörhead-es Vengeance Spell. A záró Hail to Cruelty szintén jól hozza a műfajtól elvárt misztikus lazaságot.

Elég nagy imádója vagyok ennek a stílusnak, és ez a lemez mindent megtesz, hogy kedvembe járjon, a borítóval, a hangzással, a dalokkal. Néha megfordul a fejemben, hogy ennyi van csak ebben a szférában? Ennyire szűk, behatárolt keretek között lehet mozogni, hogy folyton ugyanazok a zenekarok nevei, néha riffjei bukkannak fel? Nem lehet valami olyasmit alkotni, ami tükrözi a szellemiséget, de mégis más? Aztán elgondolkodok olyan zenéken, akik a durvulatba oltott rock and rollt játsszák, más megközelítésben, és az bizony tényleg nagyon más. Lehet, nincs kiút ebből, önnön csapdájába esik a valamikori lázadás és szabvány lesz belőle. De az életben is így bukik el minden szép eszme.

Így kicsit nehéz ennek az albumnak az értékelése. Egyfelől kedvelem, jó dalok vannak rajta, a hangulata elkapott. Másfelől viszont nem sok újdonságot hordoz. Mégis úgy érzem, szükség van erre az anyagra, néha lazítani kell a zenei dömpingben, és nem lehet folyton ugyanazt a pár lemezt hallgatni, úgyhogy Joel Grind respekt! 🙂

SAMPLE:
YouTube link

Tracklist:

1. Ascension
2. Hell’s Master of Hell
3. Vengeance Spell
4. Foul Spirit Within
5. Cross Damnation
6. Grave Encounters
7. Black Order
8. The Eternal One
9. Hail to Cruelty
10. Descension

Pontszám: 8

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek