Lemezismertetők

JOURS PÂLES – Dissolution

Jours Pales Cover240707

Úgy döntöttem, hogy tartok egy-két francia napot. Hogy miért? Csak úgy. Szóval következzék egy friss, de rendkívül aktív banda, a Jours Pâles harmadik nagylemeze.

A 2020-ban az Auvergne-Rhône-Alpes régióban alakult formációt, ha információim helyesek, akkor jelenleg két fő, Spellbound (Aorlhac, ex-Towersound; ének, billentyűk) és Stéphane (gitárok) alkotja. Az album rögzítéséhez Alex (Aorlhac; basszus) és Alexis S. (gitárok) személyében csatlakozott még két vendégzenész, valamint egy-két beugró arc, akikről majd a maga helyén szólok. (Sajnos a dobos kilétét homály fedi.)

Zenei téren a lemez mind a kilenc száma lázadó szellemiségű, az atmo- és a post-black terrénuma felé mutató alkotás. Ezek 45 percen keresztül sugározzák a haragot és az őrületet! A dalszövegek melankolikus témák, illetve a kiüresedett mindennapi világ kritikája köré épülnek. Megszólalásában a Dissolution ismét egy riffalapú támadás, szépen tarkítva heavy szólókkal és egy nyúlfarknyi melodikus színezettel (melyről a billentyűk gondoskodnak). A dobok koponyahasítók, s mindennek tetejébe Spellbound bömböl, kiabál, beszél, s mit tudom én még mi mindent el nem követ a hangjával. Egyfelől az egész félelmetes, vad, másfelől a tiszta részekben finom, akarom mondani puhány ehhez a zenéhez, amit ráadásul a könnyed billentyűk és a francia nyelv esetenként tovább lágyítanak. Lényegében ez utóbbi énekforma az album egyetlen igazi gyengéje – teszem hozzá máris, az én ízlésemnek.

Az albumról különösen kiemelkedő a fogatverseny brutalitásával felvértezett Taciturne nyitását követő La reine de mes peines (Des wagons de détresses), ami egy olyan szerzemény, amely halálos riffjeivel és vad horgaival méltó bevezetője a modern epikus black metalnak. A légies billentyűk és a megalkuvást nem ismerő szilaj gitárvezetés valami hihetetlen miliőt teremt a szám köré. Mindezt tetézi Lenos különleges, a ’90-es évekből származtatható bonyolult gitárszólója, akit az egyetlen sikeres beugrónak tekintek a korongon.

Mielőtt bemutatnám mely munkáik ragadták még magával a fantáziám, szólni akarok a rejtélyes Les lueurs d’autoroutes és a címadó Dissolution-ról. Az album többi szerzeményéhez hasonlítva mindkét szám külön utas. Előbbi teljesen kiszakad a műfajból, utóbbi pedig félúton lépdel a post-black, a shoegaze és igazából nem is tudom mi, talán az avantgarde között. Mindkét dalban feltűnik Ony Riah énekesnő, akinek egyébiránt nagyon szép, tiszta vokálja teljesen kipenderíti a textúrából a sötétséget, előkészítve a helyet egy metálmixnek, ami már csak nyomokban tartalmaz black metalt. Nem arról van szó, hogy ezek rossz alkotások volnának, csupán közelében sincsenek a műfajtól elvárható húsbavágó ridegség, és a pokoli félelem érzetéhez. Helyette, valamelyik kortárs modern metal banda alűrjeire emlékeztetnek. Rétegzett vokál kapcsán sokkal szerencsésebb Torue a Noire impériale-ban, ahol a göteborgi megközelítés legfeljebb szokatlan kicsit.

Szorosan utána következik a gyors ütemű, döbbenetes riffelésű Réseaux venins, ami a banda korábbi zenei identitása felé bólint. Mélyreható, kaotikus, ugyanakkor introspektív és az átmenetekben ízlésesen rétegzett. Az Une mer aux couleurs désunions ámbár csak töltelék szerepet végez a folytatás előtt, de azért kellőképpen fülbemászó hatású. A következő szívemhez közel álló alkotás a sötét tónusú Limérence. Ez, mint a francia szcéna művészi önkifejezésének alapköve, egyben betonlapokkal borított brutalitásának könyörtelen esszenciája, a stabil billentyűs alapokra lassan építkezik, hogy azután gondolkodás nélkül ontsa a dallamos tremolókat, mialatt a dobok még a halottakat is felverik öröknek hitt álmukból. Virulens szakaszokban és erőltetett menetekben egyaránt nem szűkölködik a zárótétel, a Terminal nocturne sem, ami döbbenetes felvezetésével és intenzíven fenntartott könyörtelenségével a második szám mellett a lemez másik koronázatlan királya. Briliáns, veszett kitörések uralják! A gitárok világosak és szellősek, az akkordválaszték mindazonáltal pont annyira disszonáns, mint amennyire töprengő és nosztalgikus. Bejön ez a kissé ködös, de kiegyensúlyozott dallamvilág.

Ben mixe és mastere szerintem ütős, ráadásul a nagy jótéteménye, hogy a vokál nem nyomja el teljesen a borotvaéles gitármunkát, miközben a dob minden vonalon keményen üt. Manon borítója pedig precízen visszaadja a rád váró, az elmédet három felé szakító őrületet.

Határozott meggyőződésem, hogy a Dissolution azoknak készült, és ezzel együtt azoknak nyeri majd el a tetszését, akik velem ellentétben a black metalról valami egészen mást gondolnak, mint Lucifer szávainak közvetítése, avagy földi világunk lángba borítása. Ebből következően nem tehetek mást, mint tudomásul veszem, hogy a célközönség ezúttal nem én voltam. Előfordul…

Kiadó: Les Acteurs de L’Ombre Productions
Kiadás éve: 2024
Stílus: Black Metal
Webfacebook.com/jourspales

Tracklist:

  1. Taciturne
  2. La reine de mes peines (Des wagons de détresses)
  3. Noire impériale
  4. Les lueurs d’autoroutes
  5. Réseaux venins
  6. Une mer aux couleurs désunions
  7. Limérence
  8. Dissolution
  9. Terminal nocturne

Pontszám: 9

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek