Lemezismertetők

KATATONIA – The Great Cold Distance

Kiadó: Peaceville

Weboldal: http://katatonia.com/

Kiadás éve: 2006

Stílus: Depressive Metal

 

 

 

Már az elején leszögezem, hogy a svéd Katatonia egyike a legkedveltebb zenekaraimnak. Muzsikájuk hatalmas hatással volt (van) rám. Emlékszem, még a 2001-es „Last Fair Deal Gone Down” albummal ismertem meg őket. Azóta az összes lemezükre szert tettem, és hát nem kell mondanom, hogy a régebbi „Dance of December Souls” és a „Brave Murder Day” is alapművek a death/doom stílusban, bár azóta már más zenei környezetben tevékenykednek. Zenéjük egyedi és megfoghatatlan hangulattal bír, amely nagyban köszönhető Anders Nyström riffjeinek és Jonas Renkse kifejező orgánumának. Sőt 2000-ben Daniel Liljekvist dobos csatlakozásával még új erőre is kaptak. A tavaly megjelent hetedik stúdiókorong a „The Great Cold Distance” tökéletesen illeszkedik a zenekar eddigi pályájába, talán még meg is merem kockáztatni, hogy az eddigi legjobb lemezüket tették le az asztalra. Alapjába véve a jól bevált recepten nem változtattak, de a dal felépítését tekintve egy még magasabb szintre léptek. A borító persze most is csodálatosra sikerült, tökéletesen passzol az 52 perces korong hangulatához. A lemezt nyitó „Leaders” egyből megkérdőjelezhetetlenné teszi a Katatonia egyedi, és sajátos világát.

A verséknél visszafogott majd a refrénnél hatalmas zúzásba torkolló dalra Anders üvöltése teszi fel a koronát. Majd a Deliberation; Soil’s Song; My Twin hármasa a korong abszolút csúcspontjai. Olyan mélység és elhagyatottság árad a nótákból, ahogy azt csak ők tudják. Ezt leírni nem lehet, ezt hallani és átérezni kell. Sötétség, szürkeség, magány, ez mind, ami eszembe jut a dalok hallatán, de mégis van bennük valami, amitől az ember látja a fényt és érzi a végső megnyugvást. A korong sokoldalúsága persze nem merül ki ennyiben. Kapunk még igazi Katatonia himnuszokat például a fájdalmas szép „Rusted”-et vagy az üres, végtelen mélységbe taszító „July”-t. A lemezt záró „Journey Through Pressure”-t pedig már nem találok szavakat; tökéletes lezárása a korongnak. A svédek megint hatalmasat alkottak, újító és előremutató zenéjükkel senki nem veheti fel a versenyt. Tíz pontot adok a „The Great Cold Distance”, de ez a mű túlmutat az amúgy is ritkán előforduló tíz pontos lemezeken. ALAPMŰ!

Tracklist:

1. Leaders
2. Deliberation
3. Soil’s Song
4. My Twin
5. Consternation
6. Follower
7. Rusted
8. Increase
9. July
10. In the White
11. The Itch
12. Journey through Pressure

Pontszám: 10

Kapcsolódó cikkek

Katatonia, Sólstafir – Koncertbeszámoló

bönin

KATATONIA – City Burial

Equimanthorn

Hot News: Katatonia – ‘Last Fair Day Gone Night’ 3LP Vinyl Set To Be Released 17th June

KMZ

Hot News: Katatonia – The new studio album from The swedish masters of dark & progressive rock/metal

KMZ

Katatonia Interjú

theowina

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek