KATHAARSYS – Verses In Vain 2CD

Kiadó: Silent Tree Productions

Weboldal: www.kathaarsys.com

Kiadás éve: 2007

Stílus: Progressive Black Metal

 

 

 

 

Két CD, összesen öt dal, nyolcvanöt percben. Az alcím pedig szerényen csak “Etude about Death in E Minor – Narration and Drama in II Acts”. Amikor mindezt konstatáltam, kicsit megijedtem, hogy hosszú lesz az éjszaka, és igazam lett. A Kathaarsys egy számomra eddig ismeretlen spanyol együttes, zenéjük meglehetősen eklektikus, nehezen kategorizálható. Első megközelítésben doom metálnak nevezném, de jóval extrémebb hatások is megjelennek; főleg black, ritkábban pedig death metál elemek. Fogjuk rá tehát, hogy progresszív doom/black metál, de csak akkor, ha a progresszív azt jelenti: témát témára halmoznak, és az egésznek se füle, se farka.

A promo CD belsejében a teljesség igénye nélkül ilyen szövegek olvashatók: “A Kathaarsys folyamatos visszatükrözés, amely a kín útvesztőibe megy, visszatükrözése mindannak, amit csak a zene által lehet megfigyelni, és ezt meg is meri mutatni […] A Kathaarsys túlmutat a zenén és egy autentikus párhuzamos valóságot épít föl, egy univerzumot, amely tudatában van saját megsemmisülésének és világgá üvölti tragédiáját. […] A Kathaarsys 2005-ös színre lépése óta a megváltó csapat Spanyolországban, s azóta egyre elfogadottabbak és elismertebbek.”

A zene pontosan ugyanolyan, mint a fenti promo szöveg: bő lére eresztett grandiózus sületlenség. A két CD-n nem dalok hallhatók, hanem random sorrendben érkező témák. Az első dal például az elején már-már funeral doomosan nyomasztó módon kezdődik, de van még benne black metálos tekerés, egy kis deathes zúzás, heroikus ének, érzelmes (érzelgős?) akusztikus rész – minden.Önmagában az eklektikusság nem volna baj, eklektikus zenét azonban nagyon nehéz magas színvonalon úgy művelni, hogy a rengeteg stílusból és témából összefüggő, élvezhető dalok álljanak össze. A Ram-zetnek pl. ez sikerült – a Kathaarsysnak viszont nem. Nem a hangszeres tudással vannak problémák (nyilvánvaló a zenéből, hogy jól tudnak bánni a hangszereikkel), hanem a dalszerzéssel, azzal viszont súlyosak.

Ugyanis a témákat semmi sem köti össze. Ha pont fordított sorrendben játszanák el őket, mint a lemezen, akkor sem lehetnének önkényesebbek és követhetetlenebbek ezek a számok. Pedig akadnak jó ötletek, amelyekre felkapom a fejem – minden dalban egy-kettő. A többi azonban egyenként is teljesen jellegtelen, érdektelen. Olyan, mintha vasárnap este összeültek volna, hogy ami épp eszükbe jut, azt eljátsszák. Ezzel nincs semmi gond, csak ezt a próbateremben kell csinálni, nem pedig a stúdióban. Nehéz ebből a masszából bármit is kiemelni, mert mire eljut a hallgató agyáig, hogy valami érdekes történt, máris előkapnak valami újat, ami viszont már unalmas, és abszolút nem is odaillő.

A dalírás többek közt az elhagyás művészetét is jelenti. Az embernek sokminden eszébe jut, elkezdi eljátszani ezeket az ötleteket, és szortíroz: “Ez érdekes, ez karakteres, ez marad; ez unalmas, klisés, és kidobjuk. Ez borzalmas, és nem is nekem jutott az eszembe, hanem a másik tagnak.” Ha nem tud dönteni, akkor megmutatja zenésztársainak, barátainak, üzletfeleinek… azt hiszem, ezek elég egyértelmű dolgok. A Kathaarsysnál mintha még hátra lenne, hogy mindezt megtanulják. Ez az album egy kibírhatatlanul hosszú, haranggörbét mutató témahalmaz: néhány igen jó téma, néhány pocsék, a többség pedig háttérzenének elmegy. És az egész mögött semmi koncepció.

És az ének. Az ének szintén nem segít elfeledtetni az unalmas zenét. A hörgés kimondottan erős, a károgást nevezzük elfogadhatónak, amikor viszont tisztán próbál megszólalni a srác, akkor bár ne tenné. Hamisnak nem hamis, de egyszerűen nincs jó hangja. Olyan, mintha Alan Averillt, a Primordial énekesét parodizálná. Csakhogy míg Alan hallhatóan tudatában van saját hangja korlátainak, addig a Kathaarsys énekese nem igazán vesz róla tudomást. Kimondottan idegesítő orgánuma van, amikor pedig érzelmes akar lenni, csak melodramatikus ripacskodás sül ki belőle. Mindehhez még egy probléma társul: a kiejtés. Először nem értettem, milyen nyelven énekel; arra rájöttem, hogy nem spanyolul, inkább valamilyen germán nyelven. A második-harmadik szám körül lett egyértelmű, hogy ez angol akar lenni, ugyanis a kiejtés annyira rossz, mintha direkt csinálná. Tengernyi hasonló stílusban mozgó együttes van, amely sokkal jobb a Kathaarsysnál, és nem is kell nagyon messzire menni értük. Ha már Spanyolország és progresszív extrém metál, akkor ott van a Nahemah új “The Second Philosophy” c. albuma.

Öt pontot akkor adok egy lemezre, ha teljesen semlegesen viszonyulok hozzá, vagyis pont olyan hallgatni, mintha nem szólna semmi. (Tehát nálam meghallgatás előtt minden lemez öt pontról indul.) Ehhez most egy pontot hozzáadok a nyomokban felbukkanó jó ötletekért, és egyet levonok a csapnivaló tiszta énekért. Marad az öt pont, és igazából jó fej voltam. Tényleg sajnálom, és készséggel elhiszem, hogy a zenekart mély érzések ihlették, amikor fölvették ezt az anyagot. A hallgató azonban csak a végeredményt hallja, és a végeredmény harmatos.

Tracklist:

1. Doomed In The Black Abyss
2. And All My Existence In Vain…
3. The Revenge Of The Old Spirit Will Never Arrive
4. The Dawn Leaves Pieces Of Rottenes
5. In The Everlasting Misery

Pontszám: 5

Kapcsolódó cikkek

Kathaarsys, Endless River – Koncertbeszámoló

theblackest

Kathaarsys, Endless River – Koncertbeszámoló

Morgana

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár