KAYO DOT – Blue Lambency Downward

Kiadó: Hydra Head Records

Weboldal: www.kayodot.net

Kiadás éve: 2008

Stílus: Experimental / Metal / Psychedelic

 

(scroll down for English Version)

 

 

Nagy elmaradásomat pótlom most, hiszen már jó ideje meg kellett volna írnom ezt a kritikát. Ami e hosszú időt indokolta, az a tépelődés, hogy mit is írjak; egyrészt a borító és a kiállítás gyönyörű, a hagszerelés nagyon igényes, a zenészek tudása megkérdőjelezhetetlen. Másrészt maga a zene, legalábbis az én fülem számára, közel áll az elviselhetetlenhez.

Ezek után nem nehéz kitalálni, hogy a műfaj – legalábbis az önmeghatározásuk szerint – avantgárd metál. Ezzel vitatkoznék: avantgárdnak mindenképp avantgárd, viszont a metált csak nyomokban lehet fölfedezni. A torzított gitárok legfeljebb drone-osan komor hangtömbként kapnak szerepet a lemezen, hagyományos értelemben vett “riffeket”, pláne dallamokat, egyáltalán nem. Az összhatás ezerszer inkább indie, mint metál, annak minden rossz kliséjével: széteső (de leginkább hiányzó) dalszerkezetek, fölösleges témák, modoros ének.

Ez pedig nagyjából minden másra is elmondható. A szándékoltan piszkos, üveges hangzású akusztikus gitár is igazából csak akkordozgat (nem viccelek, ez az általam szintén nem kultivált Cseh Tamásra emlékeztet), még az ambience-es dobolás nevezhető a leginkább konzisztensnek. Egyéb hangszerek is hallhatók persze a lemezen – ez már-már műfaji követelmény. Van itt hegedű, cselló, zongora, sőt hárfa is. A hegedű néha játszik szép témákat, egyébiránt viszont az egész teljesen fölösleges és önkényes.

Az erre épülő álmodozónak szánt ének pedig különösen irritáló. Gyakorlatilag kizárólag félhangokból építkezik, tele van hajlításokkal, és a hangszín sem túl kellemes. Az egész amolyan indie-sen betépett összhatást kelt, érzelmeket pedig még véletlenül sem közvetít.

Sokat gondolkodtam, hogy mindezt leírjam-e, és ennek megfelelően sokszor hallgattam meg a lemezt is, hátha fölfedezem rejtett értékeit. Sajnos a véleményem változatlan: ez élvezhetetlen macskazene, jó zenészek öncélú, művészkedő magamutogatása. Ennél a pontszámnál tényleg nem tudok többet adni. Sajnálom.

——————————–

ENGLISH VERSION:

A big time-lag is supplied here, for it’s quite a long time I should have this review get done. What sort of justified this long time was my being torn about what to write; on the one hand, the cover and package are beautiful, the instrumentation is nice, and the skill of the musicians is unquestionable. On the other hand, the music itself is, at least to my ear, is nearly intolerable.

After all that it is not so difficult to find out that the genre is – at least according to their self-classification – is avantgarde metal. I would debate this: avantgarde for sure, but there is only traces of metal. The electric guitars get their role on the album only drone-like, as a dim wall of sound – no riffs, even less melodies could be found on this release. The overall picture is a thousand times more indie than metal: loose (or rather absent) song structures, superfluous themes, mannered vocals.

This can be said roughly about everything else. The deliberately dirty, glassy-sounding acoustic guitars rather plays chords (no joke, at times it is reminiscent of a Hungarian musician I don’t cultivate either, namely, Tamas Cseh), what is most consistent is perhaps the ambience-like drumming. There are also other instruments on the album – this is almost like a requirement of the genre. There is violin, piano, and even woodwings. Although the violin does play nice themes at times, the whole thing is altogether unnecessary and arbitrary.

The meant-to-be dreamy singing is especially irritating. It virtually consists of overtones only, it’s full of curvatures, and the tone is not very pleasent either. The whole stuff is sort of indie-ish cracked, and there is no way it represents any emotion.

I thought about it a lot whether to write these things time, and accordingly I listened to the release many times. Unfortunately, my opinion has not changed; this is unenjoyable cat music, pointless and arty exhibitionism of otherwise good musicians. I really cannot give a higher score than this. I’m sorry.

Tracklist:

1. Blue Lambency Downward
2. Clelia Walking
3. Right Hand is the One I Want
4. The Sow Submits )
5. The Awkward Wind Wheel
6. The Useless Ladder
7. Symmetrical Arizona

Pontszám: 3

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár