KEKAL – 8

Kiadó: Whirlwind Records

Weboldal: http://kekal.org/

Kiadás éve: 2010

Stílus: Experimental / Avantgarde

Brief Sum: Kekal is one of the most important bands of the avantgarde metal scene. Or more precisely, it was, because with their eighth album they pushed the boundaries of their music so far and they left out almost all of the metal parts for good. Because of this, I’m quite certain that many fans will say that there are better Kekal albums, but everyone have to admit, this is the most innovative, progressive and at the same time the most listenable record they have ever released. Until now, their music was really hard to categorize, but now it’s impossible. They mix every genre from post rock to progressive or minimal techno, they use unusual tools or instruments from mobile phone interference and binary noises/glitches to vuvuzela so what we got here is a well-managed set of good ideas and surprises with catchy moments and a bit dark atmosphere. If the ending of the album was just as exciting as the rest, it would be a perfect release, but it’s still great. I’m very happy that after announcing the members’ departure from this band, Kekal hasn’t been disbanded. They were always some kind of pioneers of new, unexplored territories of music and with „8” they show us that they still are.

Az avantgarde metal egyik nagyon fontos képviselője, és egyben az egyik legismertebb indonéz zenekar újra jelt adott magáról, annak ellenére, hogy hivatalosan már nincs is aktív tagja a formációnak. Én az avantgarde színtérre különösen figyelni szoktam, és bár tudtam, hogy stúdióprojectként ez a csapat tovább fog üzemelni, azért kételkedtem abban, hogy ennek lesz-e valami kézzelfogható eredménye is, vagy sem. Arról is hallottam, hogy készülőben volt már az új album, amikor a Kekal „feloszlott”, de ezek után óriási csönd vette körül a zenekart, legalábbis hozzám semmiféle hír nem érkezett róluk. Szerencsére azonban nem várattak sokáig, hiszen egy évvel Leo és Jeffrey kilépése után már el is készült az új anyag, amely stílusszerűen az „8” nevet viseli, borítóján nyolc gyertyával, ezzel utalva arra, hogy ez már a nyolcadik nagylemeze a csapatnak. Az első 7 minőségi és a régiójukban szokatlanul professzionális albumuk után a léc magasra volt téve, és bár várható volt, hogy a zenekarban történt változások kihatnak majd magára a zenére is, azért ilyen merész húzásokra, mint ami a legújabb anyagon van, még én sem számítottam.

Egy stúdióprojectet csinálni bizonyos szempontból könnyebb, különösen akkor, ha az experimentális/avantgarde stílusból merít az ember, hiszen nem kell arra koncentrálni, hogy az adott zene élőben is visszaadható legyen. Emiatt azonban óvatosnak is kell lenni, hiszen a művészt könnyen elragadhatja a kreativitás szabadsága, és ilyenkor a készülő anyag könnyen válhat sterillé, vagy teljesen emészthetetlenné. Apróbb, feleslegesnek érzett momentumokat leszámítva azonban ügyesen táncolnak ezen a határmezsgyén, a dalaik egyszerre innovatívak, progresszívak és befogadhatóak. Stílusában a lemez még inkább elüt a korábbi anyagokétól. Aki esetleg nem ismerné a csapat korábbi kiadványait, annak elmondanám, hogy a Kekal útja valahol az avantgarde black/death metal-ból indult, amelyből először elhagyták a „black/death” titulust, később hozzávették az experimentális stílust, amely minden lemezen egyre erősödött. Mostanra azonban már a metal is kikopott a zenei világukból, úgyhogy csupán a kísérletezős és a formabontó elemek maradtak meg. Azért nem felejtették el a gyökereiket, hiszen a lemez első tétele, a nemes egyszerűséggel csak „Track One”-ra keresztelt dal mindjárt egy elmebeteg blast-beates avantgarde metalrészlettel indul, hogy aztán egy kellemes post rock/metal szerzeménybe csapjon át. A promóciós anyagon egyébként ez a dal, és a Tabula Rasa volt megjelölve, mint ajánlott dal – gondolom azok számára, akiknek nincs elég idejük ennek a lemeznek a befogadására, ami valóban nehezen megy még jó pár hallgatás után is. Hogy miért épp a Tabula Rasa, az talány, bár az igaz, hogy a kezdő gitártéma emlékeztetett az újkori DHG hangzására, még akkor is, ha utána már inkább egy alap, a Nine Inch Nails vonalán mozgó industrial rockcsapatra hasonlít a szám többi része. Nem tudom amúgy, hogy Trent Reznorék zenéje mennyire volt amúgy hatással a csapatra, de sok helyen mutat hasonlóságot, különösen ami a ritmusalapokat illeti, de mellettük még megemlíthetjük az újkori Manes-t és annak gyermekét a Kkoagulaa-t is, amely gyakran eszébe jut az embernek mind a vokáltémákról, mind az experimentális részekről. A zenében egyértelműen jelen van a post rock is, de a breakcore és progresszívabb elektronikus zenét kedvelőket sem hagyják élvezeti cikk nélkül. A The Regulars című szám például olyan beteg, hogy azt már-már Otto von Schirach is megirigyelhetné.

Gitárjátékot azért természetesen hallhatunk, bár a riffek helyett itt már az effektek és a gitársample-ök játszanak főbb szerepet, ahogy az élő dobot is a lemez nagy részén átvette a dobgép, az elektronikus zenei hatású részeknél pedig a szintetizátor/sampler. De nem az lennének ők az avantgarde távol-keleti nagykövetei, ha nem vennének be olyan hangszereket is, mint például a vuvuzela az egyébként egyik fénypontnak számító „Private School of Thought”-ban, ami annyira jól illik a többi hangszerhez, hogy csak sokadszorra tűnt fel, hogy itt valami szokatlant hallgatunk. De természetesen hallhatunk mobilinterferenciát, robothangot, TS-404-et, glitch-et, bináris zajt, és mindent, amit csak el tudunk képzelni, vagy amiről el sem tudjuk hinni, hogy felhasználható zenei alapként. A lemez nagy részénél ez működik is, egyedül a már említett „The Regulars” az, aminél a kísérletezés mértéke nincs arányban a szám minőségével, de az sem rossz, csak a többi dalhoz képest nem olyan kiugró.

Az „8”-tel egyetlen apró hiba van, a lemez a legvége felé egy picit leül, az utolsó előtti dal kellemes, jó, de nem olyan erős, mint a többi, a legutolsó tétel pedig egy jól eltalált atmoszferikus noise/experimental tétel, csak egy picit hosszú. Emiatt nem tudok jobb pontszámot adni a lemeznek, de azt hiszem az is figyelemre méltó, hogy 8 lemez után is még képes a csapat egy 8 pontos lemezt megírni. A vérbeli metalfejeknek nem ajánlom ezt a lemezt, hiszen itt maximum csak másodpercekre lehet találni metalt, de aki nyitott az újító zenékre, vagy még a Kkoagulaa tavalyi lemeze sem volt elég kísérletező számára, annak a Kekal új lemeze tökéletes élményt fog nyújtani.

Tracklist:

1. Track One
2. Gestalt Principles of Matter Perception
3. A Linear Passage
4. Tabula Rasa
5. Private School of Thought
6. The Regulars
7. Departure Gate 8
8. Heartache Memorial
9. Let Us Blend
10. Open World
11. End Unit of The Universe

Pontszám: 8

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár