Kiadó: Pesanta Urfolk
Weboldal: facebook.com/kinither
Kiadás éve: 2013
Stílus: Avant-garde / Neofolk
Brief Sum: Underground weird folk’s latest heroes, Kinit Her do not reach up to the shining uniqueness of their full-lengths like Storm of Radiance or The Poet & the Blue Flower on Hyperion, but switch back one pace to gloomy, droney, ritualistic folk. The songs flow like a river from a place beyond humanity and for the 25 minutes, they manage to conjure the listener away. However, if you’re looking for a truly memorable experience, go for their aforementioned albums instead.
A Kinit Her neve, bár a kezdetben trióként, ma már duóként működő csapat valójában 2005 óta aktív, csak az elmúlt három-négy évben, 2010-es, Burial Hexszel közös splitjük óta kering a tisztább, ősibb, spirituálisabb hangzások kedvelőinek legföldalattibb köreiben. Biztató karrierjük fellendülésében nagy szerepe volt a szomorú véget ért amerikai Stella Natura fesztiválnak, az amögött álló Adam T. üzemeltette Pesanta Urfolk kiadónál jelent meg a 2013-ban kiadott három lemezük közül jelen írás tárgya is, a Hyperion.
Hagyományos hangszereléssel, de modern felfogásban és rendhagyó szerkezetekkel íródnak dalaik, itt-ott azért némi elektronikát is bevetve az avantgárd hatás további növelése érdekében. Határozott kultúrkörök népzenei védjegyei nem nagyon lelhetőek fel bennük, amit persze részben amerikai mivoltuk magyaráz, részben pedig az, hogy egyfajta ősi, a nyugati ember legrégebbi kultúremlékei mélyén rejlő forrásra szeretnének visszautalni. Eddigi lemezeik túlnyomó része a hagyományos népzenék kedvelőinek túlságosan szokatlan, eklektikus lehet, valószínűleg ez az oka, hogy a szokatlanságot vezérelvként követő műfajok – köztük az extrém metal – közönségei is rájuk találtak.
A tavalyi év végén Hyperion címmel megjelent korong három tételt tartalmaz 24 percben. Az előző anyagok ismeretében belevágva a meghallgatásába meglepetésben lesz részünk. Az atmoszféra és az emberben mélyen belül rejlő tudományon túli erőkkel rezonáló kisugárzás jelen van és a hangszerelés sem változott meg gyökeresen, de míg az előző albumok mozgalmasnak voltak mondhatók, ez egy kifejezetten lassú, nyugodalmas út. A címadó tétel alaphangját mély, ritka ütemű üstdob és szintetizátorból hömpölygő búgó folyam adja meg, erre érkezik légzésként, széllökésekként egy hegedű és olykor fafúvósok kísérletező hangja, mely mintha önmagát is még csak épp most fedezné fel. Néhol apró kis ritmusfoszlányok is be-be folynak a hangtérbe, és az egész rendkívül varázslatos élményt nyújt. Szigorúan fejhallgatóval, esetleg komoly hifiberendezéssel hallgatandó, ezt a gazdag hangképet megcsonkítani nemcsak annak alkotójával, de önmagunkkal szemben is tiszteletlenség.
A nyitótétel felén – azaz hat percen – már túl vagyunk, mikor emberi hangot először hallunk, angol nyelvű kántálás formájában. A mély férfihang tovább fokozza a meleg, súrló-búgó hangfolyó gazdagságát. A dal végefelé a folyam kisebb patakká szelídül és apró kövekként háttérbeli elektronikus zörejek szakítják fel a meleg monotonitást.
A második tétel elején felszólítják a hallgatót, “Listen!” (“Hallgasd!”). Nem mintha szükség lenne erre a parancsra, hiszen aki idáig eljutott, az biztos, hogy minden figyelmét a hangoknak szenteli. Még mindig a természet ölén, erdőkben zúgó folyó a fő vizuális párja a zenének, de a hegedű furcsa “nyikorgásai” madárdalt idéznek. Mintha a folyam az első tételben a föld gyomrából, az általunk ismert valóság mögötti helyről zubogott volna fel a felszínre, félúton emberi hangot öltve, készülvén az emberrel való találkozásra. A második dalra kibukkant a felszínen, de az emberi fülekhez, azko valóságához még csak távolról ér el a zubogása.
A harmadik, záró dal a legmozgalmasabb a lemezen, itt már folyamatosan hallhatóak nem hangszeres eredetű zajok a háttérben és egy tompa, puha zongora mély, monoton üteme is kapcsolódik a két férfihang most már inkább énekszerű megnyilvánulásaihoz. Itt-ott mintha favágás hangjai hallatszódnának a háttérből és a zörejek is egyre mechanikusabbá válnak, remekül befejezve az ívet, ami az emberen túli világból indult, de az ő világába érkezett meg a lemez végére. Ebben a mederben csordogál el a folyó végül a 24 perc végén, különösebb klimax nélkül.
A korong tehát egy folkzenéből és némi meditatív spiritualitásból kovácsolt mű, mely azonban teljes értékű albumhoz kevés. A Kinit Her olyan lemezei, mint a Storm of Radiance vagy a szintén tavalyi The Poet & the Blue Flower sokkal izgalmasabb, tartalmasabb élményt nyújtanak, így a zenekarral most ismerkedőknek azokat ajánlanám előbb. Aki persze amúgy is hajlik a folkzene, netalántán a doom metal felé, az ezt a szűk félórát is élvezni fogja elsőre is.
SAMPLE:
YouTube link
Tracklist:
1. Hyperion
2. Lullaby
3. Reverberation