Kiadó: M.P. & Records
Weboldal: www.lachaise.it
Kiadás éve: 2008
Stílus: Gothic / Rock
(scroll down for English Version)
A Lachaise (a név a közismert, sok híresség nyughelyéül szolgáló Pere Lachaise, párizsi temető nevéből származik) egy olasz csapat szintivel és női énekkel. Ezek alapján gondolom, mindenki hamar rájuk ragasztaná a gótikus címkét. Nos, talán ragaszthatjuk is, de előbb azért hallgassuk meg debütanyagukon hallható csendes segélysirámukat. A kiadó szerint a gótikus rockot keverik némi, időnként popközeli ambienttel és progresszív megoldásokkal, főként a hangszeres bevezetőrészeknél. Ha a csapat nem is újítja meg a műfajt, attól még Anya kecses, bájos hangjával és zenésztársai ügyes játékukkal kellemes perceket szerezhetnek a Lacuna Coil, az Evanescence vagy éppen a Within Temptation híveinek. A banda erősségeként említik még a találékonyságot, mely a dalszerzésben, a stúdióban és koncerten is megmutatkozhat. Ezt bizonyítandó a Christian Death olasz turnéján lesznek nyitó banda.
Csendesen, szintiszőnyegen úszik be a hallójáratokba a finom, melankolikus szóló, mely a lemezt és a That’s Enough című dalt is bevezeti. Az ének részek visszafogottak, a refrén pedig talán a legvidámabb, legpattogósabb a CD-n. Az ezt követő Short Life az egyik legütősebb nóta (nem véletlenül van rádiós változata is), a refrénben felelgetős vokállal, a többi dalhoz hasonlóan hangulatfokozó elemekkel, betétekkel díszítve. Akusztikus, balladás hangulatú szám a Maybe, nagy ívű, energikus refrénnel, hangulatos levezetéssel a végén. Azon szerzemények egyike, melyen érezhetően nyomot hagytak a hatásokként megjelölt csapatok. Ilyen a következő, középtempós, kissé gótos A Matter Of… is, mely akapella énekkel indul és melyben először csilingel éterien Annalisa hangja. A Deep Silent Melancholy főleg fülbemászó refrénje miatt említendő, az S.C.F.H. pedig egy hangulatfestős, prüntyögős, narrátoros, prózamondós tétel. A Doomed-ban meglepő a címhez nem annyira passzoló diszkós dobot hallani, a Wasteland egy lassabb, de energikusabb, magasabb tartományokban mozgó refrénű dal, a Start Again a lemez legpoposabb melankóliája ízes szólóval, az It’s Just A Dream pedig egy lassú, zongorás, első felében kissé Nick Cave hangulatú, második részében instrumentális dal.
Egyszerű, extrák nélküli, de könnyen megszerethető muzsika a Lachaise zenéje. Rock zene sok, dominánsan használt billentyűvel, nem ritkán darkos, időnként gótos hangulattal, mindent belengő szomorúsággal, de közel olyan borús, sötét, mint amire egy temetőtől vett nevű bandánál várható, sejthető lenne.
Hangzásban, zenei megoldásokban és ritkán dallamokban is 80-as, 90-es évek béli magyar underground bandákra emlékeztetnek (pl. korai Árnyak), ami minden bizonnyal a véletlen műve, de attól még…
Annalisa azaz Anya hangja nem a manapság hasonló zenékben megszokott áriázós, témái általában nem terjengősek, inkább egy színes rock hang, mely olykor számomra a korai Cher-t is megidézi. Amikor azonban csilingelni kezd, és/vagy fenséges íveken szárnyal, akkor is tisztán és magabiztosan, erőteljesen teszi azt, abszolút nem lehet rá panasz. Egyszerű elemekből, jól felépített hangulatos muzsika kitűnő énekhanggal, nem feltűnő, nem villogó gitárszólókkal, elég retró hangzással. Nem túl exkluzív, nem túl innovatív anyag, de nálam működik.
———————————-
ENGLISH VERSION:
The Lachaise (the name is notorious, it is derived from the name of the famous graveyard of Paris, the Pere Lachaise) is an Italian group with synths and female vocals. Based on this you may mark them with the gothic label. Maybe we can label them but at first we should listen to their lament for aid on their debut album. Their publisher says that they mix gothic rock with ambient that sometimes adjecent to pop and with progressive solutions, mostly in the intrumental intro parts. This band may not renovate the genre, but Anya’s fluent, charming voice and her bandmates’ fine playing will sweeten the moments of those who like to listen to Lacuna Coil, Evanescence or Within Temptation. They mention contrivance as a strength of the band which is there when they write music, in the studio and it can be felt at the concerts too. It is a proof for this that they’ll be the opening band at Christian Death’s Italian tour.
Silently, on a carpet of synth flows into the ears the fine, melancholic solo that inducts the the album and the song That’s Enough. he vocal parts are moderate, and the refrain maybe the most beaming and crackleing on the CD. The next song called Short Life is one of the best songs (it is not an accident that it has a radio version), the refrain is an answering one, and like the other songs there is a lot of cue boosters and inlays in it. Maybe is an acoustic ballad with a great, energetic chorus and an intimate closing and the end. One of the songs where their influences can be heard. Just like in the next, mid-fast song, A Matter of…, it starts with an acapella wingin and in this song is the first time where Annalisa’s voice tinkles in ethereal way. I should mention Deep Silent Melancholy because of it’s catchy chorus parts; S.C.F.H. is a moody, narrated prose. Doomes is a surprise because of it’s disco drummings that not fits the title of the song, Wasteland is a shorter but more energetic song that moves in higher territories with it’s refrain. Start Again is the most pop-like melancholy of the disk with a fine solo, and It’s Just a Dream is a slow, piano based, „Nick Cave like” song with lot of instrumental parts.
Simple, special featureless, but it can be easely taken on. Rock music with dominating synths, not rarely with dark, sometimes with goth mood. The sorrow is everywhere in this music, but what would you expect from a band named after a graveyard?
In it’s sound, musical issues and infrequently in it’s melodies it reminds me of 80’s and 90’s Hungarian underground bands (Korai Árnyak for example) which must be the doine accidentaly, but…
Annalisa’s (viz. Anya) voice is not like the nowadays habitual aria singing, her themes are lengthy, it is more like a vivid rock voice which sometimes recalls in me the singing of early Cher. But when she starts to jingle or when she flyes on majestic archs she is doing it clearly, confident and powerful, there can’t be said a bad word about her singing. It has built fine of simple elements with excellent singing, not too flashy guitar solos and retro sounds. Not too exclusive, not too innovative but it works for me.
SAMPLE:
MySpace link
Tracklist:
1. Intro & That’s Enough
2. Short Life
3. Maybe
4. A Matter Of…
5. Deep Silent Melancholy
6. S.C.F.H.
7. Doomed
8. Wasteland
9. Start Again
10. It’s Just A Dream
11. Short Life (Radio Edit) (Bonus track)