Számos rajongói fórumon olvasom-látom azt a véleményt, miszerint a Lacuna Coil napjainkra már túlzottan is eltávolodott a korai albumok hagyományosabb gótikus rock/metal hangzásvilágától. Sokak számára az olasz zenei innovátorok egyre súlyosabb, egyre monumentálisabb, progresszív, metalcore és extrém metal elemeket is beépítő megközelítése már túlságosan is nyomasztó, túlságosan tömény, túlságosan sok. Való igaz, a Dark Adrenaline (2012) – Broken Crown Halo (2014) – Delirium (2016) – Black Anima (2019) – Comalies XX (2022 – szándékosan itt sorolom fel ezt a 20 évvel később újra felvett albumot…), valamint a jelenlegi Sleepless Empire hangzásvilága és művészi megközelítése egyértelműen lineális fejlődési ívet mutat, amelynek vektora az egyre súlyosabb, vadabb és keményebb területek felé kalauzolja a hallgatót.
A Century Media Records gondozásában február 14-én megjelenő Sleepless Empire számomra is kezdettől fogva egy óriási kérdőjel volt, bár teljesen más okok miatt. A 2019-ben kiadott Black Anima album annyira tökéletesre sikerült, annyira intenzív, annyira azonnali hatást gyakorolt rám, hogy óhatatlanul is attól tartottam, hogy többé már nem leszek képes ennyire zsigerileg reagálni egy új Lacuna Coil anyagra. Mégis, ahogy most sokadszorra hallgatom meg a Sleepless Empire-t, kezdek bizonyossá válni abban, hogy mély érzelmi kötelék alakul ki bennem az újonnan megismert dalokkal kapcsolatban is. Az emocionális töltet talán némiképp más, mint ami a Black Anima sötét, drámai és minden tekintetben letaglózó erejű, himnikus zenekölteményei kapcsán önt el, de tagadhatatlanul megvan. Nem véletlen persze ez, hiszen az előző lemez megjelenése óta az általunk ismert világ teljesen átalakult, így talán nem is fair ugyanazt a mentális hatást várni egy 2025-ben megjelenő kiadványtól, mint a hat évvel ezelőtt kiadott mesterműtől. A művészet ma már radikálisan más benyomásokból, témákból és megközelítésekből építkezik, mint a pandémia előtti világban. A Sleepless Empire azonban – akárhonnan is nézzük – kiváló alkotás lett.
Mi történt itt tulajdonképpen? A Lacuna Coil mindig is képes volt a múlt eredményeit is megtartó megújulásra, ahogyan azt a Comalies album (2002) húsz évvel később újra felvett (és némiképp újjáalkotott…) verziója, a Comalies XX (2022) is bizonyította. A Sleepless Empire megalkotásához vezető kreatív folyamat nagyjából ennek az albumnak a megjelenése környékén vett komolyabb lendületet, és már akkor is hallható volt, hogy a zenekar nem kíván kizárólag a múltból megélni: nem csupán megfiatalítani akart egy XXI. század eleji klasszikust, hanem a húsz éve született dalokat hozzáigazította a kortárs mindennapok kihívásaihoz. A Sleepless Empire sem egyszerűen egy Black Anima kópia lett (bár kétségtelenül felfedezhetők benne a 2019-ben kiadott album stiláris elemeinek továbbgondolásai), hanem egy modern, a jelenkorra rezonáló, mégis a Lacuna Coil hagyományosan epikus, néhol kimondottan filmzeneszerű megközelítéseit magában foglaló, sokszorosan összetett alkotás. Nyilván csak találgathatunk arra vonatkozólag, hogy milyen gondolatok-érzelmek tolultak fel a dalszerzési folyamat során a zenekar tagjaiban, de néhány motívum talán a hallgató számára is tetten érhető és kiemelhető.
„A Comalies XX előtt szó szerint abbahagytuk az alkotást. A pandémia idején minden olyannyira negatív volt körülöttünk, hogy semmihez sem akartunk kötődni. Bizonyos fokig visszatérés volt ez számunkra, mivel újjáélesztette bennünk a dalszerzés iránt érzett szeretetünket. Szükségünk volt azonban egy szikrára, amely az album koncepciójának alapjául szolgálhatott. Szeretjük a kislemezeket, de jó, ha van egy egész albumot átfogó ötlet, amely egy történetet mesél el – olyasvalamit, ami megragad az időben egy pillanatot” nyilatkozta Cristina Scabbia énekes. Andrea Ferro, a csapat másik hangja azzal magyarázta mindezt, hogy „A hangzásunk sötét, mivel arra a társadalomra utal, amelyben élünk – korunk arcképe ez. Különleges generációhoz tartozunk, amely még emlékszik az analóg világra, de élni már a digitálisban él. Mi vagyunk az első olyan generáció, amely mindkettőt megélte, tanúja lett a társadalom átalakulásának: ez lett a Sleepless Empire. Mindenki állandóan a telefonján lóg, mindenki állandóan azt pörgeti, folyton csinál valamit – reggeltől estig, soha le nem állva.” A kreatív energiák gátszakadása lett ez az album: ennek előszelét lehetett érezni már 2022-ben a Comalies XX újragondolt dalaiban, illetve a 2022 októberében Milánóban megtartott lemezbemutató koncerten is. A Lacuna Coil persze nem valamiféle nosztalgikus múltba révedést proponál: ilyesmit sosem tenne egy olyan zenekar, amely elismerően nyilatkozik a modern metal színtér nagy innovátorairól (Andrea konkrétan a Sleep Token-t, a Spiritbox-ot, a Bad Omens-t és a Bring Me The Horizon-t említi), illetve olyan vendégelőadókat hív meg az albumon való szereplésre, mint pl. a Lamb of God énekese, Randy Blythe (Hosting the Shadow) vagy a New Years Day vokalistája, Ashley (Ash) Costello (In The Mean Time). Mindeközben a gitáros posztján is változás történt: Diego Cavallotti tavalyi távozása után Daniele Salomone (Invierno) állt be a hangszert pengetni. A zenekar hárompillérű magját (Andrea, Cristina és Marco Coti Zelati basszusgitáros) mindig is stabilitás jellemezte: ehhez csatlakozott 2019-ben Richard Meiz dobos, és talán Diego is hamarosan teljes értékű tagjává válhat a csapatnak.
Lássuk tehát, mit találunk az új Lacuna Coil albumon!
Jómagam bevallom, arra számítottam, hogy a 2023-ban megjelent kislemez, a Never Dawn fogja nyitni az albumot a maga hosszú, jól felépített bevezetőjével. Ehhez (és a Black Anima két és fél perces intrójához, az Anima Nera-hoz) képest a tényleges nyitódal, a The Siege mindössze egy rövid felütéssel (egyfajta elektronikus zenei alapon építkező távoli énekszóval) indul, amelyet Andrea brutális vokálja tép darabokra. Cristina és Andrea tiszta éneke és dübörgő hörgése egyfajta sajátos dualizmust képez, és fülbemászó, ritmikus refrént tár elénk a Lacuna Coil legnemesebb hagyományainak szellemében, a maga epikus, szinte himnikus megközelítésével. Aztán jön a Cristina sikításával induló Oxygen, egy szintén 2024-ben megjelent kislemez-dal, amelyben a dübörgő ritmusszekció és Andrea vokálja után egy igen erőteljes, a Black Anima szellemiségében megfogalmazott refrént hallunk. A következő tétel, a Scarecrow azonban meglehetősen szokatlanul (elektronikus dobritmusokkal) indul, amely némiképp kontrasztot képez az első két dal monumentális megközelítéseivel – az ember szinte már azt érzi, hogy egy metal-pop hibriddel áll itt szemben. Nem véletlen talán, hogy pont a harmadik dal elején – mintegy feloldásképpen – kissé visszavettek a zene súlyosságából; hamarosan visszatér azonban az intenzív hangulat, és pörölyként csap le ránk a dal hátralevő része. A következő, negyedik dal pedig nem más, mint a nemrég kislemezen megjelent kedves ismerősünk, a Gravity (amelyhez egy kiváló videó is készült), talán az album legnyilvánvalóbb zenei visszautalásával a Black Anima világára. A Veneficium-hoz hasonlóan ugyanis ez a tétel szintén latin szövegű énekkel indul, amely egyfelől tökéletes levezetést képez a Scarecrow intenzív második fele után, másfelől pedig remek felvezetésként szolgál az előttünk tornyosuló gótikus himnuszhoz. A Gravity sötét és masszívan felépített: Cristina sorai („But the centre of my gravity is now shattered – Can’t find the balance that I’ve lost.”) talán a legjobb összefoglalóját adják az album egész koncepciójának. Aztán a fölénk tornyosuló gótikus építmények csúcsairól hirtelen ismét visszaereszkedünk a földre, egyenesen az I Wish You Dead elektronikus-rock-pop fúziójába. Számomra ez a dal volt az, ami első hallásra némiképp kilógott a modern metal himnuszok sorából a maga talán túlságosan is fülbemászó lüktetésével és már-már popzenét idéző könnyed dallamaival. A játékos hangvétel mögött meghúzódó sötét dalszöveg azonban izgalmas feszültséget kelt a hallgatóban. A következő dal, a Hosting the Shadow az első a vendégművészeket felvonultató új szerzemények közül: Randy Blythe a Lamb of God-ból itt remek vokálokat pakolt rá a lüktető zenei alapokra (a dalt 2024-ben szintén megismerhettük kislemez formában). Aztán a Black Anima progresszív hagyományait továbbvivő In Nomine Patris, illetve a címadó Sleepless Empire következnek a maguk műfajilag nehezen besorolható összetettségével. Amíg az In Nomine Patris-ban (micsoda zseniális refrén!) inkább a 2019-ben kiadott anyag hangulata érződik, addig a Sleepless Empire egyes helyeken még akár az Unleashed Memories (2001) hangulati elemeit is megidézi. Az album leghosszabb szerzeménye, a Sleep Paralysis szintén tesz utalásokat az Unleashed Memories világára, de egyúttal fokozza is a sötét, gótikus-emelkedett hangulatot, egy egészen lenyűgöző Cristina refrénnel. Aztán ismét hangulatváltás következik: a 2024-ben kislemezen szintén megjelent tételt, az az In The Meantime-ot hallhatjuk, amelyet Ash Costello (New Years Day) vendégszereplése fémjelez. Modern, metalcore-ba hajló, szintén kissé könnyedebb rock-dal ez, némiképp az I Wish You Dead szellemében (bár az In The Meantime refrénje a moll és dúr összhangzatok váltogatása révén mégsem tűnik annyira direktnek). Az albumot az elsőként (még 2023-ban) megjelent kislemez, a Never Dawn zárja. Cristina „Ignite the fire in your heart!” felkiáltása, az erős refrén és a pozitív üzenet tökéletes lezárását adja az egész album gondolatiságának.
Összességében úgy látom, hogy a Lacuna Coil megkerülhetetlen tényezővé vált a mai modern metal szintéren. Annak ellenére, hogy talán nem mindenki találja meg önmagát abban a zenei evolúciós folyamatban, amely végig kíséri a zenekar legutóbbi tíz évét, az egyre fajsúlyosabbá, monumentálisabbá és keményebbé váló zene nagyon is az én ízlésem szerint való. A Sleepless Empire méltó folytatása a Black Anima elképesztő erejű himnikus zenekölteményeinek. Bár a szívem mélyén egy kicsit még mindig úgy érzem, hogy azt az albumot ezúttal nem sikerült minden szempontból felülmúlniuk, de valahol nagyon közel állnak hozzá.
Kiadó: Century Media Records
Kiadás éve: 2025
Stílus: Gothic Metal
Web: facebook.com/lacunacoil
Tracklist:
- The Siege
- Oxygen
- Scarecrow
- Gravity
- I Wish You Were Dead
- Hosting The Shadow (feat. Randy Blythe of Lamb Of God)
- In Nomine Patris
- Sleepless Empire
- Sleep Paralysis
- In The Mean Time (feat. Ash Costello of New Years Day)
- Never Dawn
Pontszám: 9