Kiadó: Lupus Lounge
Weboldal: www.lantlos.com
Kiadás éve: 2011
Stílus: Post Black Metal
Brief Sum: Lantlos has taken a great step forward compared to the previous album, putting down an excellent, atmospheric, and musically diverse post-black metal album with Agape. One of the pleasant surprises of this year.
A black metal mindig egy külön világot képviselt az extrém zenék körében, és már a kezdetektől megvolt a zenekarokban a totális kívülállóság, amit zenei eszközökkel is igyekeztek reprezentálni. Sokak szerint napjainkra épp ez veszett/veszik ki a műfajból; talán még igaz is lehet ez a megállapítás, ha csak a magukat „true”-ként definiáló előadókat tekintjük, akik görcsösen ragaszkodnak a 90-es évek eleji megoldásokhoz (beleértve a hangzást is), de éppen a hangulat, az érzés tűnik el a zenéből (tisztelet persze a nagyon kevés kivételnek). Nem szabad elfeledkezni azonban arról, hogy vannak olyan zenészek, akik teljesen új oldalról igyekeznek megközelíteni a műfajt, de furcsa mód éppen ezzel őrzik meg azt a hangulati pluszt, ami megkülönbözteti a black metalt a többi zenétől. Tulajdonképpen a műfaj egy óriási átalakuláson ment keresztül, hiszen a sötét norvég erdők mizantróp, magányos harcosai helyett ezeket a zenéket a modern nagyváros embere alkotja, vagy legalábbis annak életérzését mutatja be. A totális életidegenség, a magány itt már az urbánus lét elszigeteltség-érzéséből adódik. Ily módon a szövegekben előtérbe kerülnek az emberi kapcsolatok (illetve ezek hiánya); a Lantlos új albuma legalábbis erről szól.
A zenét hívhatjuk poszt-balck metalnak, beszélhetünk arról, hogy „shoegaze” elemeket tartalmaz a muzsika; a lényeg azonban, hogy rettentő mély, a black metalra csak hangulati elemekben emlékeztető kompozíciókkal van dolgunk. Az album nem hosszú, mindössze 35 perces, de egyértelműen kiforrottabb, mint az előző, Neon címet viselő anyaguk. Lassú riffekre, valamint fél-akusztikus betétekre épül az Intrauterin, ami a maga 9 percével a lemez leghosszabb dala; alapjában véve változatos szerzemény, a tiszta ének is hangsúlyos szerepet kap. A második Bliss-ben black metalra emlékeztető blastbeateket is hallhatunk, a Bloody Lips and Paper Skin és az Eribo – I Collect the Stars riffjei, dallamai rendkívül fülbemászóak, megjegyezhetőek; az utóbbi kettő közé beékelt instrumentális You Feel Like Memories pedig egy nagyon kellemes akusztikus, lebegős dal. Ám nem győzöm hangsúlyozni, a hangulat a legfontosabb a Lantlos zenéjével kapcsolatban, amit szavakkal nemigen lehet visszaadni. Elkeseredettség, magány, bánat, melankólia – leginkább ezek a szavak jutnak eszembe a szerzemények hallatán. Rossz lelkiállapotban nem jöhet jól a lemez hallgatása, de ugyanakkor fel is szabadíthatja az embert – egy biztos, akár így, akár úgy, de hatással lesznek ezek a dalok a hallgatókra; az Agape ugyanis mestermunka, színtiszta művészet.
Tracklist:
1. Intrauterin
2. Bliss
3. Bloody Lips And Paper Skin
4. You Feel Like Memories
5. Eribo – I Collect The Stars