Kiadó: Undergroove
Weboldal: www.lazarusblackstar.com
Kiadás éve: 2007
Stílus: Doom / Sludge Metal
Vegyél elő egy korai My Dying Bride lemezt, vágd ki belőle az érdekes és eredeti részeket, tartsd meg az unalmasakat, a hörgő énekhangot pedig helyettesítsd rikácsolásba hajló ordítással. Tedd hozzá néha alkalmanként a Neurosis legelviselhetetlenebb ambience csikorgását, amelyet komoly Neurosis rajongóként is szívesen elfelejtenél. Ez a Lazarus Blackstar.
Pedig állítólag kultikus együttesről van szó, amely többek közt My Dying Bride és Khang tagokból alakult. Nálam ez a zene így, ebben a formában mégsem működik. Értem, a doom metálnak lassúnak kell lennie; valahogy az MDB mégsem fulladt ennyire unalomba. Mindig (majdnem mindig) tudták, mivel lehet érdekessé tenni egy adott nótát; vagy változtattak kicsit a tempón, vagy egy akusztikus részt szúrtak be, stb. A Lazarus Blackstar semmi ilyesmivel nem próbálkozik; ugyanazt ismétlik 5-6-7 percen keresztül, ám ez nem hozza meg a kívánt eredményt. A zene klasszikus doom metálnak unalmas, funeral doomnak viszont nem elég sötét és mélyre hangolt. Ha nyomasztó is a zene, ez azért van, mert nyomasztóan unalmas.
Minden nóta egy-két riffből építkezik. Ezek közt jók is vannak, de nem annyira jók, hogy hosszú perceken keresztül legyen kedvem hallgatni őket. Ráadásul annyira elcsépelt témákról van szó, hogy minduntalan megkísért az „ezt már hallottam valahol” érzés.
A hangzás majdnem hogy garázs; a gitárok nem csak le vannak hangolva, de úgy recsegnek is, hogy a lemezt a ’90-es években is felvehették volna. Ez voltaképpen nem lenne baj (helyenként már-már hangulatos kezd lenni), ám sajnos a többi hangszerre is rányomja a bélyegét. A dobhangzást például szerintem sikeresen hazavágták ezzel a megszólalással.
A zene legjobb részei még azok, ahol noise-szerű random zajok rétegződnek a zenei alapra, és mindezt Paul narrátorszerű szavalása kíséri. Sajnos nem lehet egy egész lemezt erre építeni, de ha jó számok követnék őket, akkor látnék fantáziát ezekben a leginkább intrónak szánhatott érdekes foszlányokban.
Ezzel viszont elérkeztem az album leggyengébb pontjához, az énekhez. A szavalással, hörgéssel, vagy normális énekléssel nem lenne bajom, amit viszont itt hallunk, az magas tartományban előadott, monoton és rendkívül irritáló kiabálás. Ha már lúd, legyen kövér: a Deinonychus vokalistának sikerült valami annyira eszelős siránkozást kipréselnie magából, amely hozzá tudott adni valamit a zenéhez. A Lazarus Blackstar énekese, Paul ellenben nem tud számomra közvetíteni semmilyen hangulatot. A mélypont az ötös The Day the Circus Came, ahol a szaggatott ritmussal együtt a végeredmény egy háromszoros lassításban előadott nu metál dalra emlékeztet. Mondhatom, pocsék. A szövegekről már említést sem érdemes tenni, jóindulattal is csak paródiái egy normális doom szövegnek. Összefüggéstelen, random módon összevágott sorok, amelyekből semmi sem sül ki. Ismét csak annyit mondok: nyugodtan össze lehet vetni a My Dying Bride gondosan felépített, megszerkesztett, számos irodalmi utalással élő szövegeit például… hm… ezzel:
„Even the bullshit on the Internet Even the bullshit that comes from my friends I HAVE READ ALL OF YOUR FUCKING WORDS”
Itt pontot is teszek e kritika végére. Bár nem tartozom a nagy doom metál rajongók közé, a minőséget, mint mindenhol, itt is tudom értékelni. A Funeral Voyeur viszont meglehetősen gyenge eresztés.
Tracklist:
1. Funeral Voyeur
2. I’m Not Paranoid (I Know That They Hate Me)
3. Make Believe Master
4. Revelations III: Conclusion (The Dead Now Walk The Earth)
5. The Day The Circus Came
6. Loneliness
7. Final Restraining Order