LEWD ACTS – Black Eye Blues

Kiadó: Deathwish Inc.

Weboldal: myspace.com/lewdacts

Kiadás éve: 2009

Stílus: Grime / Punk / Rock

 

(scroll down for English Version)

 

Az amerikai négyes fogat – Ahlex (gitár), Coree (dob), Jack (basszusgitár), Tylure (ének) – a saját zenéjét grime/punk/rock stílusba sorolja, ami magyarul mondjuk a hardcore és metal elemek ötvözését takarja, mégsem metalcore, mégsem sima hardcore, nem is tudom hirtelen hova rakni őket. A lemezük első hallgatásra furcsa, valahogy kilóg a sorból, másodjára már viszont értelmezhetőbb, ahogy ez a komolyabb daraboknál lenni szokott.

A nyitó dal a Know Where To Go finom kis gitárzöngével dörömböl a fülekbe, majd bejön a karcos ének és némi cinkíséret és egyszer csak beindul az egész: egy lassú, sodró, szaggatott ütem hangzik fel, kemény énekhangokkal, és riffekkel hömpölyög végig. A Wide Black Eyes egy intenzívebb nóta, itt nincs kecmec, jönnek a pörgős, darálós riffek, tiszta HC az egész felépítés, játékstílus. Kőkemény pontosságú dinamikus játék, feszes tempó jellemzi az egészet végig. A Nightcrawlers ugyanezt a vonalat folytatja, érdekes gitártémákkal, finomabb betétekkel itt-ott a szerkezeten belül, de alapvetően ez is végigzakatol villámgyorsan, és már véget is ér. A középrészen van egy gyenge téma, ami kissé unalmassá válik egy idő után, de a többi határozottan jól üt. A You Don’t Need Me egy háromnegyed perces fetrengés a fájdalom tengerében. Rövid, de velős témák bukkannak fel, halálpontosan eljátszva, erőteljes hangzással és tartalommal. Az I Don’t Need You egy technikásabb és sokkal hosszabb nóta, kemény riffek pörögnek, egyik hangszer sem rest. Az érdekes kiállós rész elgondolkodtat egy pillanatra, megtöri az egész vázát, de nem tudom, hogy határozottan jó vagy rossz ötlet volt ezt így összerakni…érdekesnek érdekes. Erős ének, súlyos dallamok kerítenek körbe minket, és magukkal visznek. Kitörés, a zárkózottság helyett.

A Who Knew The West Coast Could Be So Cold már egy más zenei világgal indít, érdekes énekhangok feszülnek a zenei kíséret fölé, dallamosabb (vagy legalábbis annak készült) ritmusok jönnek elő, de ez vagy egy jó poénnak szánt groteszk (ha az, megértem), vagy egy komoly tétel, azt viszont akkor nemigen értem: semmi értelmét nem látom. A Penmanship Sailed ismét visszatér az eredeti kerékvágásba, nyugis kis négynegyedes tempóval megy előre, a gitár morbid hangjai, a katartikus ének hangulata és az alapok együtt teszik teljessé ezt a számot. Jó a felépítés, a sima alapokra jól kitalált témák fekszenek, amik habár egyszerűek, ettől ütősek.
A Young Lovers, Old Livers egy harcos, kattogós nóta, kemény zenei alapokkal, elvont betétekkel. Az ének remekül szól, a keverés tökéletes: minden nagyon jól hallható. Betonbiztos dobtémák, tekerős és finom gitárhangok vegyülnek a basszusgitár kalapáló hangjaival, ami az ötletes részeket még élvezhetőbbé teszi – egy tipikus bulizós szám! A Rot Gut Charlie inkább a punk érát élteti, annak is inkább egy elvont közegét: kissé szürrealista szerkezet, a hangszeresek bizarr játéka, az énekrészek határozottsága nem egyszerű, nem is túl bonyolult, viszont eszméletlen jól szól együtt.

A My Father Was A Locomotive szintén egy “lassabb” nóta, kissé stoner-es feelinget hordozva. A koszos gitártémák, a dob monoton ütemei sokkolják a véredényeket. Kitárulkozás és zuhanás az ismeretlen felé – mi másról szólna az élet? Hát ez is valami ilyesmiről szól: a sínek a végtelent jelképezik, a mozdony pedig a rajta futó életet…néha vacakol, de így van ez rendjén, tovább kell menni, előre. A záró Nowhere To Go a leghosszabb track az albumon a maga hat percével. Laza gitártéma sír egyedül a legelején nyitásként, majd egy kis finom cinezés színesíti ezt az alapot. Itt is inkább egy stoner hangulatú dalról beszélhetünk, a témák alapvetően úgy szólnak, olyan a lendületük és a hangzásuk is. A súlyos ének csak erősít ebben a hitben, a zúzós, lassú tempójú témákon edződik végig azon a kis részen, ahol beszáll.
Összegezve egy korrekt albumot kapunk végeredményként, nagyon minimális hiánnyal zárva. Valahogy sokadik hallgatásra sem tudom teljesen biztosra mondani, miért annyi az annyi. Hallgassatok bele!

————————-

ENGLISH VERSION:

The American four-piece – Ahlex (guitar), Coree (drums), Jack (bass), Tylure (vocals) – describes their own music as grime/punk/rock that hides actually the blend of hardcore and metal elements, but it”s not just plain hardcore… I do not really know where to put them. Their album is strange at first listen, but for the second time it is more understandable as it used to be with serious stuffs.

The opening song Know Where To Go is banging in our ears with fine guitar sounds, then the raspy vocals and some cymbals set is, and the whole thing starts off: a slow, drifting, staccato beat comes, and it’s flowing with hard vocals and riffs. Wide Black Eyes is a more intense track, spinning, grinding riffs come, it’s all hc, the structure, the playing style. Hard as a stone precision dynamic play, tight tempo describe it. Nightcrawlers continues the same line with interesting guitar themes, finer insets within structure here and there, but basically it is also riding through fast and it already ends. In the middle there’s a weak theme that becomes a bit boring after a while but the others kick ass definitely. You Don’t Need Me is a 45 second-long wallow in the sea of pain. Short but to-the-bone themes appear here, played precisely with a powerful sound and content. I Don’t Need You is a more technical and longer tune, hard riffs spin, none of the instruments relax. That interesting break makes me think for a minute, it breaks the structure of the whole but I don’t know it was a good or bad idea to built up it this way… it is interesting. Powerful vox, heavy melodies surround us and carry away. Bursting out instead of aloofness…

Who Knew The West Coast Could Be So Cold starts with another musical world, the vocals are interesting upon the instrumental parts, more melodic (or at least meant to be like that…) rhythms appear but it’s a grotesque meant to be a good joke (thus, I can understand it), or a serious piece: but if so, I cannot understand it: I cannot see any sense in it… 🙁 Penmanship Sailed again returns to the usual path: it marches with a calm tempo, the morbid sounds of the guitar, the mood of the cathartic vocals and the basics all make this song full. The structure is good, well thought-out themes can be heard on the plain basics that are simple yet, due to tat, kicking.
Young Lovers, Old Livers is a militant, clacking tune with a hard musical base and abstract passages. The vocals sound excellent, the mix is perfect: everything is well-audible. Concrete-firm drum themes, faster and finer guitar sounds blend with the hammering sounds of bass that make the creative ideas even more enjoyable – a typical party song. Rot Gut Charlie is rather hailing the punk era, the more abstract medium of it to be exact: the structure is a bit surreal, the bizarre play of the instruments, the determined nature of vocal parts are neither simple nor complex, but it sounds extremely well together.

My Father Was A Locomotive is again a “slower” song, carrying a bit of stoner feeling. The dirty guitar themes and the monotonous drum beats shock the blood vessels. An unbosoming and falling into the unknown – what else would be life about? Well, this is also about something like that: the rails symbolize infinity, and the locomotive is life running on them… sometimes it has problems but it’s okay, have to go further, onwards. The closing Nowhere To Go is the longest song on the record with its six minutes playing time. At the beginning, a loose guitar theme is crying alone, then fine cymbals colour the basics. Here we are also dealing with a song with a stoner feeling, the themes sound like that, they have that impetus and sound. The heavy vocals also strengthen this feeling, it gets trained on the crushing, slow-paced themes where it sets in.
Summarizing, we get an alright album at the end with a minimal deficiency. Somehow, even at several tries, I cannot explain my rating. Check it out yourself.

Tracklist:

1. Know Where To Go
2. Wild Black Eyes
3. Nightcrawlers
4. You Don’t Need Me
5. I Don’t Need You
6. Who Knew The West Coast Could Be So Cold?
7. Penmanship Sailed
8. Young Lovers, Old Livers
9. Rock Gut Charlie
10. My Father Was A Locomotive
11. Nowhere To Go

Pontszám: 8

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár