Kiadó: Rising Records
Weboldal: myspace.com/liquidgraveyard
Kiadás éve: 2011
Stílus: Metal
Brief Sum: John may see this album as a change and development, but for me it is a disappointment. Especially compared to his past.
A ’80-as évek végén, a death metal hullám kirobbanásakor, Nagy Britanniában (Telfordban) feltűnt egy nagyon fiatal muzsikusokat (John Walker énekes/gitáros, Ian Buchanan basszusgitáros, Carl Stokes dobos) tömörítő csapat, a Cancer. Kettő, a műfaj klasszikusaihoz sorolandó lemezt készítettek el (To The Gory End, Death Shall Rise), melyek után a Sins Of The Mankind egy kicsit haloványabb lett, a Black Faith-szel pedig mindent porig romboltak, amit addig felépítettek. Értelemszerűen a death metalnak hátat fordított banda a lemezzel megbukott, mint Rottenbiller, kivégezték magukat és eltűntek a süllyesztőben. Jó hat évvel ezelőtt újra összejöttek, kiadták a Corporations Ep-t és a Spirit In Flames korongot, majd újra bedobták a törölközőt.
Amennyiben nem tévedek Ian és Carl már nem érdekeltek a zeneiparban (legalábbis metal vonalon), John azonban nem tette le a lantot, ugyanis a Liquid Graveyard az ő zenekara, melyet feleségével, Raquellel alapított 2006-ban.
A death metal fanatikusokat ki kell ábrándítanom, ugyanis a Liquid Graveyardnak semmi köze sincs a Cancerhez illetve magához a műfajhoz sem. Ez utóbbit annyiban módosítanám, hogy csak imitt-amott. Egyszerűen hibrid metalnak titulálja az infolap a bandát, mivel több stílust (doom, thrash, death, goth, avantgarde) egyesít illetve, hogy különleges hangzással rendelkeznek. Most vagy nem egy lemezről beszélünk vagy csak én nem vagyok eléggé nyitott a zenekar művészetére. Nem, nem egy újabb Cancert (mindig az első kettő az etalon nálam) vártam, de legalább ahhoz hasonlót. Az énektémákat illetően Raquel hangja uralja a lemezt, melyhez férjura itt-ott a Cancerből ismerős hörgéssel (The Glorious Bitter Seeds) járul. A fentebb felsorolt műfajokhoz (különösen a doomhoz) semmi köze sincs a lemeznek, ötlettelen, lapos dalok egymásutánja sorjázik az albumon. Ha mindenféleképpen kapaszkodót, mankót kellene adnom az anyaghoz, akkor személy szerint modern metalként jellemezném, egy lebutított, ivartalanított Prong (pl. I Colossus, Violent Skies) jutott eszembe. Mind John, mind az Al Jimenez basszusgitáros Gustavo Segura dobos alkotta ritmusszekció harmatgyenge teljesítményt nyújt, nincs a korongnak egy olyan momentuma, amit megjegyeztem volna, amire felkaptam volna a fejem. Még valamilyen szinten a Reflections (ami inkább egy keményebb gitárokkal megtámogatott pop dal, mint metal szerzemény) és a címadó tétel jöttek be. Abban az esetben, ha meg kellene neveznem a legjobb nótákat, akkor ezekre esne a választásom, ami egy 11 felvételt felvonultató anyagra semmiképpen sem hízelgő. Kétségtelen Raquel szép, angyali hangja, azonban ez nagyon kevés a boldoguláshoz.
Őszintén megmondom voltak elvárásaim a lemezzel kapcsolatban, mert John neve csalogató volt a számomra. Megértem, hogy nem akar már death metalt játszani, változott, fejlődött, de azt sem gondoltam volna, hogy egy ilyen silány, gyenge albummal rukkol elő.
Tracklist:
1. I Colossus
2. Violent Skies
3. Attractor
4. Reflections
5. The Fifth Time I Died
6. Expendable
7. The Glorious Bitter Seeds
8. Beholder
9. Invisible Names
10. Interlude
11. Liquid Graveyard