Kiadó: Napalm Records
Weboldal: www.lonewolfdivision.com
Kiadás éve: 2012
Stílus: Power Metal
Brief Sum: The new Lonewolf CD stands between “dark” clichés and stylish solutions. It succeeds in creating a fine piece of metal, but does not contain anything special. Still, it has enough melodies, hard guitar attacks and all in all, the guys made a great job the second time too. If you are a gourmand of metal music, I’m sure these songs will bring great moments to you.
Újat majszolhatnak a francia power metál kedvelői. 2012 márciusában megjelent a Lonewolf friss albuma három évnyi szünet után. Ahogy az már náluk igencsak megszokott a központi témájuk a sötétség, a kárhozat, a pokol és egyéb „gonosz” és „misztikus” fogalmak amikről metálmeséket játszanak.
Vajon hogyan születhetett a power metál? Egy laza bolti séta alatt fogalmazódott meg bennem a kérdés, hogy mégis-mégis hogyan történhetett. Mivel szeretem az egyszerű és sztereotipizált példákat a következőre jutottam mindenféle tudományos és egyéb befolyás nélkül:
A ’90-es évek elején néhány srác egy próbateremben diskurál.
– Csináljunk egy metál bandát, olyat mint a Maiden meg a Metallica!
– Azok már vannak, mi lenne ha heavyt tolnánk mi is csak keményebben és gyorsabban?
– Igen, de akkor legyen egy nagy témánk amiben keménykedhetünk!
Valahogy így történhetett. Így kezdhette északi mitológiai témákkal a Manowar, az eternális gonoszsággal a Lonewolf és a Sabaton háborúskodásával.
A Lonewolf tizenegy nótás albuma gyakorlatilag a harmadik, címadó daltól kezdődik, az Army of the Damned-től. Az első a Lonewolf ars poeticusan határozza meg önmagát, a magányos farkaslétet. Felfogható egy hosszú intrónak is akár, de jobb helye lett volna valahol a lemez végén vagy ráférhetett volna bónusz track-ként is. A Crawling to Hell is hasonlóan intrószerű. A srácoknak volt az eltelt három év alatt néhány potyanótájuk amiket albumra akartak rakni és ez a kettő is ilyen lehetett. Nagy jóindulattal lehet csak „szép ívűnek” nevezni ezt az indítást. A címadó dal aztán feledtetve a kezdeti susmorgást csap bele a metálba amitől aztán olyan lendületet kap a korong, hogy azt a fenti „szép ívet” már méltóan a power metál elvárásainak írja le.
Innentől kezdve egy nagy mesefolyam indul el „metálimával” és „lélekerőszakolással”. A szövegeket felesleges kigugliznunk nagyjából ugyanarról szólnak. Ebbe a meseáradatba belemerülve két dalkor kaphatjuk fel a fejünk, a Celtic Heart és a The One You Never See-nél. Ezek melódikusságukkal tűnnek ki de még így is beleillenek az album ívébe. Sőt ez utóbbinál még egy vendégszereplő is megjelent, Blaze Bayley.
Az utolsó két dal a Tally Ho barbár csatadalnak fogható fel, olyasmi amire a szomszéd kölök megverésése vonulhatunk ha az nem adta vissza anyu mulatós kazettáját. Végül az önirónikus One Second In Eternity zárja a sikító gitárok, csapkodó basszus és a büntető férfihang özönét.
A Lonewolfnak nincs túl sok esélye a metál élvonalába kerülni. Meg fog maradni középszerű, tematikus alkalmi power metál bandának ami nem feltétlen baj. Mérhetően dallamos, kellően agresszív-energikus és könnyen befogadható-kevésbé agyalós szövegei révén egy tisztességes másodvonalas banda lehet amit időnként élvezettel hallgathatunk. A fanatikusabb power rajongók persze üvöltethetik és nem kell, hogy szégyelljék. Az Army of the Damned nem az az album amitől katarzisunk lesz a végighallgatása után, de a power metált nem is ezért szeretjük.
SAMPLE:
YouTube link
Tracklist:
1. Lonewolf
2. Crawling to Hell
3. Army of the Damned
4. Hellbent for Metal
5. Soulreapers
6. Celtic Heart
7. The Last Defenders
8. Cold
9. The One You Never See
10. Tally Ho
11. One Second in Eternity
