Többször leírtam, hogy a black metal forradalomnak ma Lengyelország, ha nem is szellemi, de mindenképp kreatív központja. Azonban nem volt ez mindig így. Volt néhány év, valamikor a 2010-es évek első felében, amikor a mérleg nyelve egyértelműen Franciaország felé tolódott. Ezt a még nem túl hőskorszakot idézi fel az atmospheric black metal Lunar Tombfields második nagylemeze.
Mindössze egy évvel a 2022-es Eternal Harvest négy kísérteties dalát követően, a nantesi lidércek 46 percnyi túlvilági szerzeménnyel tértek vissza, s An Arrow to the Sun címmel egyenesen a sötétség és az okkultizmus bűvköréből szabadítják fel gondolataikat. Az angol és francia nyelvű dalszövegekhez hasonlóan a Sözo Tozö készítette borító, illetőleg a dalszerzés fókuszában is a pesszimizmusból és kiábrándulásból gyökerező ezoterikus gondolatok átadása áll. Ámbár muzsikájukat ügyes váltások és kiváló kompozícióképesség jellemzi, zeneileg a nagy robbanásokat és a durva meneteket a duót alkotó Äzh (dobok, gitárok) és M. (gitárok, basszus, ének) ritkábban használ. Helyette akár az adott számon belül is a lassú, a közép és a gyors tempó egyenlő mértékű alkalmazását részesítik előnyben precízen ügyelve rá, hogy a tiszta ének és a torokhangú üvöltések egyensúlyban álljanak az éteri gitármunkával és a légies dobokkal, ekként is segítve a kontemplációt. A zene egyébként teljesen riffvezérelt, s a húrok atmoszférikus black metalhoz képest rendkívül dallamosak, szívet melengetők.
Hat hosszúlépésük közül az első, a sötét ritmusokat felvonultató An Elegy to the Fog Dancer. Egyenletes ütéseivel és ismétlődő riffelésével a számlényegében egy hosszú előjátéka a Solar Charioteer-nek. Itt, a mélyen rétegelt hangzásban, mutatkozik meg igazán a csapat dalszerzői vénája. Művük tele van erővel, változékonysággal vagy ügyesen elhelyezett idő- és tempóváltásokkal. Maga a gyors nyitó passzus dallamvonala is olyan ragadós, hogy már az első hallás után akár napokra berögzül, majd körülbelül félúton a behemót lelassul, a fényei elhalványulnak. A gitárok hosszú másodperceken keresztül sötét szurokban mártóznak, majd újra energiával töltekeznek és magasabb sebességre kapcsolnak. A számot egyébként elsősorban a maró dallamokkal harcban álló kiabáló vokál teszi érdekessé. Az album első felének csúcspontja a melankolikus színezetű Représailles, amelynek drámai gitárszólói és érzelmes záróriffjei egyszerűen fenséges zenei légkört varázsolnak, míg az anyanyelven való éneklés plusz szenvedélyt és dühöt hoz, amitől a mű kellőképpen harcias és vicsorgó.
A második felvonást a fenséges As Iron Calls, So Pile the Dreams nyitja. A monoton, kissé csörömpölő kezdést felváltó allűrös akusztikus eszmefuttatás igazán nagyszerű, s amellett, hogy színesíti a textúrát, epikus felhangot ad az egyébként progresszív élű kompozíciónak. A dob és cinmunka is itt a leginkább emlékezetes az albumon. Utolsóelőttiként The Amber Herd címen érkezik egy atmoszférikusabb post bm ajánlat, ám progresszív és dallamos gitárélei ennek is hamar kibontakoznak, hogy azután ingadozzon emez alműfajok között. Itt érvényesül legjobban a duónak a dalírás során vallott intuitív szemlélete, miszerint zenéjük alapvetően szemlélődő és dallamos, miközben néha agresszívebb, erőszakosabb irányt vesz. Ez leginkább az énekregiszterben mutatkozik meg, ahol egyfajta sivár párbeszéd formájában az önkifejezés összetett skálája hallható. A zárótétel ismét egy francia nyelvű szerzemény, a Le chant des tombes. A hangszeres oldalt ezúttal a gitárok, valamint a kétségbeesett kiabáló vokál teszi teljessé. A fenséges kezdés után félidőben a folyamba kísérteties, temetői hangok kerülnek, s üvöltésekkel kombinálva fojtogató atmoszférát hoznak létre. Homályos és titokzatos befejezés, mondhatom.
Az egyes számok túlzott hossza ellenére az egész élmény gördülékeny és feszültséggel teli, ami Raphaël Henry (Ataraxie, Fall of Seraphs, Void, Way To End stb.) és Neb Xort (Alcest, Anorexia Nervosa, Brutal Rebirth, Nesseria, Seth stb.) hangmérnöki munkájának gyümölcse.
A magam részéről az An Arrow to the Sun-t egy sötét kiáltványnak tartom, ami figyelmeztet, hogy a régi isteneket és értékeket nem sikerült holmi világi eszmékkel pótolni, mégsem szabad feladni a küzdelmet, hanem a kudarcot vállalva hősként szembe kell szállni akár a nappal is, mert a diadalmas halál még mindig nemesebb a méltatlanul elsorvadó életnél.
Kiadó: Les Acteurs de L’Ombre Productions
Kiadás éve: 2023
Stílus: Black Metal
Web: facebook.com/LunarTombfields
Tracklist:
- An Elegy to the Fog Dancer
- Solar Charioteer
- Représailles
- As Iron Calls, So Pile the Dreams
- The Amber Her
- Le Chant des Tombes
Pontszám: 10