MACHINERY – The Passing

Kiadó: Regain Records

Weboldal: www.machinery.se

Kiadás éve: 2008

Stílus: Thash / Groove / Power metal

 

 

 

 

A számomra eddig ismeretlen Machinery egy 2001-ben alakult svéd banda, akik nagyon izmos dallamos, de kemény metálban utaznak. Ez a második albumuk, és meg kell mondanom, pompás lett.

Zeneileg nem állnak távol az általuk is említett Nevermore-tól (a promo lapon szintén szereplő Communic-ot nem ismerem); hozzájuk hasonló lüktető, dallamos groove/thrash/powert játszanak zúzós riffekkel, érzelmes dallamokkal, nagy ívű refrénekkel, nem kevés sötét felhanggal, és király szólókkal megpakolva. Ugyanakkor kétség kívül megvan a saját hangjuk; elsősorban mindkét irányban szélsőségesebb zenét játszanak, és ez mindjárt az album elején megmutatkozik. A lírai, lassú nyitó Gold után az ember egész végig ezt a melankolikus-dallamos metált várná, ám ekkor elemi erővel robban be a Reason Is The Truth – ez hamisítatlan neothrash aprítással kezdődik és így is ér véget, mindezt azonban megszakítja egy nagyon szép dallamos betét. S hogy ne lendüljenek át a ló másik oldalára, ezt egy középtempós dal, az I Divine (személyes kedvencem – a refrén óriási!) követi.

Ez a kettősség az egész albumon érződik. A lágy, már-már álmodozó dark rockos “balladák” (ne a Metallica-szerű nyálra tessék gondolni) és a neothrash, néha melodeath ízű reszelések egyaránt teljesen jellemzőek. A változatos gitárjátékra pedig a Michel Isberg nagyszerű éneke teszi fel a koronát. Énekel, ordít, hörög, károg, lírai helyzetekben szinte sír – mindig hibátlanul teszi pont azt, amit a dal éppen megkövetel. Egyébként a promo lapon is említett Nevermore párhuzam ellenére az ó hangja engem sokkal inkább emlékeztet Tom Englundra az Evergrey-ből. Más dalokban (különösen a hármas I Divine-ban) Pål Mathisen ugrott be a Susperiából.

Nagyon gazdag ez a lemez, és nem is lenne értelme minden dalt egyenként kielemezni. Az említetteken kívül említeném a négyes Dead Man-t, amelynek szaggatott riffelésére nagyon hatásosan illeszkedik a filmzeneszerű, szaggatott szintitéma (egyébként a szintetizátor tényleg mindvégig csak színező szerepet játszik, a zene teljesen gitárközpontú). Az ötös Delirium In Vengeance hangzásától és Michel énekhangjától eltekintve akár egy pár évvel ezelőtti Soilwork albumra is fölfért volna, főleg ami a refrén előtti egyik verzét illeti. A Waiting for the Wave című zárótételben pedig egy kiemelkedő, nem éppen egyszerű szóló kap helyet.

Mint az eddigiek alapján bizonyára nem meglepő, a hangszeresek teljesítménye kiváló. A ritmusszekció nem sokat villog, de erre nincs is szükség, nagyon megbízhatóan betonozzák alá a zenét. Emellett a dalok is nagyon jól vannak megírva, és hadd tegyem hozzá, hogy mindehhez a hangzás is nagyon rendben van. Mondhatni bivaly – no de egy svéd (ráadásul groove-os) együttestől el is várom, hogy így dübörögjön!

A maximális ponttól csak annyi választja el őket, hogy a telitalálat első öt nóta után egymás után jön a négy legkevésbé jó, a lemez végébe sűrítve. Ezek is nagyon jók, de míg az első öt alapján 10-est adnék, ezekhez képest az album vége haloványabb. Így is kiváló teljesítmény; remélem, fogunk még hallani a Machinery-ről.

Tracklist:

1. Gold
2. Reason Is The Truth
3. I Divine
4. Dead Man
5. Delirium In Vengeance
6. Bloodline
7. Decide By Pain
8. The Passing
9. Waiting For The Wave

Pontszám: 9

Kapcsolódó cikkek

Machinery Interjú

NorthWar

Szólj hozzá!