Kiadó: Spinefarm Records
Weboldal: www.malummeh.com
Kiadás éve: 2007
Stílus: Thrash / New Wave
A Malummeh egy ismeretlen finn csapat. Eléggé fiatalok, 2004-ben alakultak, a végleges felállás 2005 nyarán stabilizálódott. Már az első néhány nótájuk felforgatta Finnországot és egész Skandináviát egyaránt. Ez nem is csoda, hiszen egy nagyon energikus csapatról van szó, mind albumon, mind élőben. Jó kis brutális első albumot sikerült összehozni a srácoknak első neki futásra. Saját bevallásuk szerint nagyon megvannak elégedve a Spinefarm Records gondozásával, ami nem is csoda, hiszen még hozzánk is eljutott a 2007 végén megjelent Revival debüt-lemezük.
Műfajilag nagyjából a Darkane és a Dark Tranquility által kitaposott new wave/thrash/death metal-ról van itt szó. Csodák csodájára sok bandával ellentétben nem nagyon találkozunk klisés riffekkel. Van egy két téma az albumon, ami mondjuk ismerős lehet füleinknek, de sikerült úgy bedolgozni ezeket a részleteket, hogy nem hiszem, hogy bárkinek a konkrét másolás jutna az eszébe. A hangzás nem sikerült rosszra, de nem is 100%-os. A gitárok nagyon jól szólnak, de a dobok hagynak némi kívánnivalót maguk után. Sajnos emiatt sok nagyon kemény elszállós téma nagyon töménynek érződik, kicsit mintha be is szorulna a hangfalakba, így a vájt-fülű hallgató nem mindig nyújtózkodhat el, stimulálva azokat az agysejteket, amelyek az orgazmust is okozzák. De egy idő után megszokjuk és kijön minden. Az összes dal egytől-egyig fogós, selejt és töltelék témákat nem nagyon találni a lemezen.
Egy félperces intro után a Revival címadó dal sulykolós death-es riffjei éreztetik velünk, hogy itt kegyetlen durvulásról van szó. A dalszerkezetek megalkotásánál, szinte biztosra veszem, hogy a Dark Tranquility hatalmas hatással lehetett a srácokra. Ez egyáltalán nem baj, hiszen kevés zenekar képes olyan nagyszerűen összepakolni dalokat, hogy azok egyik másodpercükben se legyenek unalmasak, kerek egészként atomrobbanásnyi energiát közvetítsenek a hallgató felé. A Revival hatalmas refrénjei és sulykolós témái után, a Turning Point csak továbbfokozza a kezdeti odab@szós lendületet. Innentől meg aztán nincs megállás, akkora gyorsulással nyomul végig az ember az egész lemezen, hogy lehetetlen felkelni a székből. Nekem ez a 3-4g gyorsulás még a pofámat is átformázta.
A Bipolarity is óriási szám, az utolsó döngölést megelőzően van egy jó kis belassulás, ahol a dobos a Gojira-t eszembe-juttató emberfeletti lábgépes teljesítménye olyannyira meggyőzi a hallgatót arról, hogy itt nem szarral gurigáznak, komoly zenei háttérről van szó. Sajnos ez az őrlés akkor lenne igazán durva, ha a hangzás tényleg 100%-os lenne, mert egy kicsit elvesznek a lábdobok, de ha nagyon figyel az ember, akkor el tudja csípni. Komolyan mondom, nem tudnék olyan számot mondani a lemezről, ami ne lenne tökéletes. Az Open Your Eyes belassulós refrénje tutira koncertnóta, olyan kántálós, amit lehet, hogy néhány év múlva már több ezer ember ordít a fesztiválokon. Dalok, amiket érdemes még kiemelni: Unbidden, Buried In Our Hands, Here To Reign, In Denial.
Egyetlen lassabb dallal nem törik meg az album kegyetlen lendületét, az In Denial pedig tökéletes zárótémája a lemeznek, bár igazából ez egy olyan album, ahol szerintem mindegy a számsorrend, mert kivétel nélkül annyira magas színvonalú és egyenértékű dalok találhatóak rajta, hogy mindenhogy élvezi az ember és még 10-ik hallgatás után sem fárad el ez az anyag. Mivel a teljes katarzistól az az egy iciripiciri hiányossága választott el a Revival-nak, hogy a lábdobok néhol kicsit háttérbe szorultak, ezért adok csak 9,5 pontot a lemezre. Izgatottan várom, mit sütnek ki a srácok a következő lemezre.
Tracklist:
1. Intro
2. Revival
3. Turning Point
4. Bipolarity
5. Open Your Eyes
6. Cross The Lines
7. Unbidden
8. Buried In Our Heads
9. Make You Bleed
10. Here To Reign
11. In Denial